Eger - hetilap, 1866
1866-02-15 / 7. szám
57 mely csakugyan a külön felirat mellett nyilatkozott, holnap ez iránt nyilvános ülés és tárgyalás leend. A felsőházi tagok között némelyek be akarják várni a képviselőház feliratát, mások pedig, részint, hogy a joggal nem élés elévüléssé ne fajuljon, részint, hogy azon kellemetlenségek kikerültessenek, melyek csak egyes kitételek miatt is a képviselőház és a főrendi tábla között az át- és visszaküldés folytán kifejlődhetnének, a külön felirat mellett küzdenek, mint ez Angol- és Francziaországban is szokásban van. Lényegében a főrendi tábla felirata, mint mondják, nem fog sokban különbözni a képviselőházétól; lehet, hogy egyes pontjaiban még szelidebb lesz, és inkább csak a leg- magasb trónbeszéd paraphrasisából álland. Hallomás szerint a képviselőházban is érdekes és kétségtelenül jeles beszédek fognak tartatni a felirati vitában, melyek sorát Bar tál György képviselő nyitja mega jobboldal módositványával. Feladatát, ismerve Bar tál György ur szép tehetségeit, kétségtelenül több észszel, és nagyobb ókesszólással, mint eredménynyel fogja megoldani. A baloldal, sőt még a legszélsőbb baloldal sem fog — mint a dolgok eddig állanak — módositványnyal fellépni. Pest, febr. 13-án. Mint tegnapi levelemben emlitém, a főrendi tábla ma 11 órakor ülést tartott. Érdekes tárgy volt napi renden, azért igen számosán jelentek meg, s a karzatokat is számos képviselő és nagy közönség már jóval 11 óra előtt elfoglaló. „Hja barátom — felele Collotd’Erbois, a bizottmány rettegett embere — a nép mindig ugyanaz marad. Nem tudod, mily fontos szerepet játszott a rómaiak történetében a „panem et cir- cences!“ kiáltás? Ma már nincs amphytheatrum, nincsenek gladiátorok, a mai műveltség eltörlé e vad látványokat, hanem he- lyökbe feltalálta a — nyaktilót. Gyönyörű haladás nemde ? Fouquier tenyerébe temetve arczát hallgatott. Homlokán nehéz verejtékcseppek gyöngyöztek. Az utczáról iszonyú lárma s orditás ballatszék. Fouquier fölugrott, s az ablakhoz futott. Az utczán ezer és ezer torok orditá vérfagylaló forradalmi dalát : Ab §a ira, 5a ira les aristocrates á la lanterne! *) „Hová jutunk, hová jutunk!“ kiáltá Fouquier, leeresztve a függönyt. „Valóban meg nem foghatlak Fouquier, mondá barátja. Te, kit a forradalom vasszájának neveznek, mivel sem bizelgés nem képes elnémítani ajkadat, s megakadályozni, hogy az igazság s igy a halál vádját ne dörögje a zsarnokság férfiai ellen, te, mondom, egyszerre félénk, aggályos lettél. Kedves barátom, itt nincs megállapodás. Ha megállunk, eltemet a könyörtelen hullám, melynek neve: nép. Ha kíméljük az áldozatokat, holnap mi leszünk azok. Azért előre! Evezzünk, mig tudunk. Mig a népnek van mit odaadnunk, min rágódhassák, addig csak megvagyunk, különben a bírákat és bakókat falja fel. Oh a nép iszonyú, ha egyszer megszagolta a vért! Ezek után a bizottmány számol pontosságodra és ügyességedre. Ne feledd : holnap százötven főnek nem szabad a törzsön maradnia. A viszontlátásig!“ A bizottmányi tag távozott. „Különös, különös — mormogó, a lépcsőkön lehaladva — ennek az embernek valami baja van. Ha Fouquier-Tainville nem volna, azt gondolhatnám, hogy — szerelmes, oly merengő s emberszerető lett egyszerre.“ *) Ali ! igy fognak menni az aristolcraták a lámpára. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök ő exja jelentést tett az O Felségeik üdvözlésére kiküldött küldöttség eljárásáról, minek folytán az üdvözlő hódolat alkalmával mondott beszédek felolvastattak; 0 Felségeik legmagasb válaszait a főrendi tábla fennállva hallgatta végig, és zajos éljenekkel fogadta. A napi rendre kitűzött tárgy iránt gr. Festetics György Zalamegye főispánja tett inditványt, indítványozván, hogy miután az 1848-diki törvények alapján 1848-ban készült házszabályok 58. szakasza nemcsak megengedi, hanem mintegy parancsolja, hogy a főrendi tábla külön feliratot adjon a legmagasb trónbeszédre, a ház éljen e jogával, és nevezzen ki egy 30 tagból álló bizottmányt az adandó felirat elkészítésére. — Ez inditvány ellen gr. Pálffy József emelt először szót, és oppor tunitási szempontból azon nézet mellett nyilatkozott, hogy bevárandó lenne a képviselőház felirata, mint az 1861-ben történt, kijelentvén másrészről, hogy ha ez inditvány mindjárt a legmagasb trónbeszéd elmondása után történik vala, ma még opportu- nitási szempontból sem lenne és lehetne ellene. Szólót többen követték e nézetben, nevezetesen b. Vay Gyula, b. Orczy Andor, b. Eötvös Dénes, gr. Andrássy Manó, gr. Haller, Tomcsányi főispán stb. — Az inditvány mellett szólották : b. Vay Miklós, Hanoidéi- püspök, b. Wenkheim Béla, b. Fiáth, gr. Schmidegg, gr. Zichy Nép. János, gr. Széchen Antal, Bartakovics Béla, b. Wenkheim László, b. Rudics, b. Majthényi Antal, stb. Mire többen a szótól elálltak, és Fouquier pedig izgatottan járt föls alá szobájában. „Mióta e levelet olvastam — mondá, fejét rázva — mintha nem a régi ember volnék." * * * Menjünk kissé hátra történetünkben. Verdun város egyik félreeső utczájában lakott az időben egy ősz férfiú, nyugalmazott őrnagy, kit jellemének önzetlen egyenessége, mély tudományával párosult bő tapasztalatai s a trón iránt tántoríthatlan ragaszkodása, nemkülönben mély vallásossága mindenki előtt kedves és tisztelt egyénné tevének. Midőn XVI. Lajos trónra lépett, nejét, kit gyöngéden szeretett, elveszté, s azért kilépett a katonai szolgálatból, hogy minden gondját és figyelmét gyermekei nevelésére fordítsa. Nem is volt nálánál jobb apa. Nem birt ö a katonák ama feszes s olykor nyers modorával, melyet ezek átvisznek a családi életbe is: ő sima, udvarias s kiválóan gyöngéd volt mindenki, főleg gyermekei iránt. Gyermekeiben volt egyedüli öröme s büszkesége, mint a Grachusok anyjának, s ba olykor felhozák barátai,hogy mily boldog apa,mily szép és jó gyermekei vannak: ilyenkor az öreg őrnagy mindig szeméhez kapott, hogy letörölje az örömkönyüt, mely pilláira jött. Esténkint azután odaült gyermekei közé, s beszélt nekik a múlt csatái s kalandjairól, s midőn gyermekei közelebb simultak hozzá, hogy jobban hallhassák, úgy összecsókolta őket — oly boldognak érezte magát! A család e boldog békés csendjét a távolból egyszerre egy baljóslatú dördtílet zavarta meg. Francziaország politikai láthatárán mindig jobban tornyosultak a sötét felhők, már hallatszott a távolból az elemek tompa moraju csatája; a közelgő vész meg- fagyasztá a sziveket, egy földet rázkodtató villám czikázott át rémes világával Francziaországon : a forradalom kitört. Egy este épen együtt ült az őrnagy három leányával. A hold ezüstfátyolt szőtt a tárgyakra. Egyike volt ez ama szép csendes estéknek, midőn édes merengésbe merülünk, s a képzelem ezer meg ezer tarka képet alkot elénk. A csendet az őrnagy tőré meg. T
