Eger - hetilap, 1866
1866-02-15 / 7. szám
58 szavazást sürgettek. — A szavazás névszerint történt; az indítványt pártolók „igen“-nel válaszoltak; és a többség e részen volt. Ugyanis „igent“ 136-an; „nemet“ mintegy 53-an mondottak. — A főrendi tábla mai ülése örömmel győzhetett meg minden hazafit,hogy itt a hazafiul érzelem mély belátással, tapintattal és bölcse- séggel van párosulva, gr. Széchen Antal jeles szónoklata már ez alkalommal is annyira kitűnt, hogy benne méltán tekinthetjük a főrendi tábla egyik vezérét. Nagy és ellenállhatlan lelkesedéssel fogadtattak továbbá Zichy Nép. János lelkes szavai, ki épen a parlamentaris élet egyik postulatu inak ént akarja tekintetni, hogy mindenki szabadon, a pressiotól fel-és lefelé menten nyilváníthassa nézetét, véleményét. Többen ugyanis azon nézetet nyilváni- ták, hogy a nemzet majd rósz néven veendi a külön feli- í’atot, — ezek ellenében állitá tehát a nemes gróf, hogy a pressiotól nem lehet, nem kell félni, hanem épen mindenki tartozik hazafiui kötelességét teljesiteni, és épen akkor érhetné megrovás a honfit, ha azon kötelességet, melyre hivatva van, be nem töltené. — Nevezetes — és a főrendi tábla eljárását sokban megvilágositja azon körülmény, hogy vagy enbloc kell a képviselőház feliratát elfogadni, vagy csak, ha némi lényegtelen kitétel módosítása volna is, a képviselőházzal folytatandó hosszas és talán meddő vitatkozás után hozzájárulnia. — A bizottmány megválasztása iránt még 3 órakor is folyt a szavazás; a megválasztottak névjegyzéke tehát csak közelebb fog kihirdettetni. Horvátországi ügyek. A felirati javaslat feletti részletes vita a múlt hét folyamában végre befejeztetett. A majd egyenlő számerejll Mazuranics- és fusio párt nagy erőfeszítéssel küzdött egymás ellen. A javaslat 3. és 4. pontjai, melyek a februári pátens ellen vannak irányozva, nagy többséggel elfogadtattak, daczára a végvidékiek legnagyobb eröködésének. Hasonlókép többséget nyert a Dalmatiát illető indítvány ; Haulik bibornok azon indítványa, hogy Dalmatia bekeb- lezése tárgyában külzn felirat szerkesztenék, megbukott. Azon pont, mely a határőrvidék feloszlatását sürgeti, heves vitát idézett elő. A fusiopárt szónokai statistikai adatottak mutatták ki, mily károban hat a katonai szervezet a végvidék anyagi és szellemi fejlődésére. A végvidéki képviselők nevében Z a s t a v n i- kovics ezredes védte a katonai szervezetet legnyomatékosabban. Szavazásra kerülvén a dolog, 93 szavazat a határvidék feloszlatását sürgető pont mellett, 96 pedig ellene nyilatkozott. Az államjogi kérdésben a fusiopárt győzött. A Racki-féle javaslat 37—40. pontjai elvettetvén, a Magyarországgali solidaritást hangsúlyozó módositvány fogadtatott el 97 szóval 96 ellenében. A Magyarországgali uniót illetőleg Mrazovies indítványa fogadtatott el 99 szavazattal 94 ellen. — A febr. 10-iki ülésben a felirati terv felolvastatván, az elnök kérdésére: elfogadja-e a ház ezen feliratot? — 78 mellette, 22 ellene szólt; 92-en nem szavaztak; 19-en távol voltak. Erre Mrazovies titkos ülésben eszközlendő névszerinti szavasást indítványozott. Ugyancsak Mrazovies azt indítványozta továbbá, miszerint egy 98 tag által aláirt felirati tervezet fogadtassák el a részletes viták alápjául. Ennek ellene sza„Henriette — mondá legidősb leányának — te nekem ma reggel titkot fedeztél föl. Te már régóta szeretsz, s nekem még mindez ideig erről mitsem szóltál.“ A leány átfoná karjaival atyja nyakát. Hollófürtei összefolytak atyja ezlisthajával, s pilláiról egy forró könycsepp hullt atyja arczára. „Te sírsz leányom? kis bohó! Hiszen szeretni nem bűn. No szépen súgd meg nekem, kit szeretsz?“ mondá az őrnagy, megsimogatván leánya arczát. Henriette alig hallhatóan rebegé kedvese nevét, s pirulva rejté fejét atyja kebelére. „Emeld föl fejedet leányom— szólt az apa — nincs mit szé- gyelned. Kedvesedre büszke lehetsz, Montreal Alfrédot ismerem, ő derék ifjú. A mit benne mindig szerettem, az a komolyság és minden gyermekes henczegéstöl ment ildomosság. De biztos vagy-e szerelméről? Vagy talán csak sejted, mi?“ A leány büszkén egyenesedék föl, s mondá: „Oh ő szeret engem, mint én öt; erről biztos vagyok.“ Még csak hangja sem reszketett a leánynak, midőn e vallomását fenhangon tévé. „Jól van — mondá az apa — ti egymásnak vagytok szánva — mihelyt a fiú kijelenti előttem szándékát, mindjárt intézkedem, hogy boldogságtoknak mi se álljon útjában, s rövid idő alatt egybekelhessetek.“ Henriette minden válasza egy hosszú csók volt. E pillanatban lódobogás volt hallható, s nehány perez múlva egy ifjú lépett be, portól lepett ruhája mutatta, hogy hosszú utat tett. A leányok örömükben felsikoltottak, s bátyjuk nyakába rohantak. Az ifjú kibontakozva nővérei ölelő karjai közül, megcsóko- lá ősz apját, s aztán fáradtan veté magát egy székre. „Fiam, te rósz újság hírnöke vagy. E sebes lovaglás, e por lepte ruha, mind azt mutatja, te rósz hirt hozasz.“ „Oh atyám — roszat, a legroszabbat!“ „Szólj, az Istenért, mi történt?“ kérdé alig titkolhatva felindulását az apa, mig a leányok szorongva vevék körül bátyjukat. „Párisban a zendülés az iszonyat legmagasb fokát érte el. Mindenütt csak e kiáltás hallható: „A lámpákra az aristokratákkal; le a királylyal sosztrák nejével!“ Az őrnagy fájdalmasan sóhajtott: „Szegény király! Szegény jó király.“ „Tedd hozzá atyám, hogy: gyönge király. O családapának igen is jó, de egy hatalmas, s hozzá nyugtalan nemzet eszélyes és tapintatos vezetésére nem alkalmas. Én félek, hogy a felbőszült kedélyek áldozata lesz.“ Az őrnagy a kínos gondolatok súlya alatt keblére csüg- gesztve fejét, hallgatott. Henriette, az ősz apa kedvencze, lehajlott atyjához, s szelíd, megnyugtató hangon mondá: „Ne busulj, atyám, az Isten kegyes, s mi imádkozni fogunk. Oh az ima ereje nagy. Emlékszel- e még, midőn harezba mentél, hogy édes anyánk minden reggel és este maga köré gyűjtött, s mondá : Gyermekeim imádkozzatok atyátokért. S te épen jöttél mindig haza. Lásd, mi majd imádkozunk a királyért is, s az Isten meg fogja segíteni.“ „Ugyvan, imádkozzunk, mondá az őrnagy. — Hej, nekem sohasem tetszettek azok a titkos társulatok, clubok. Engem is be akartak vinni — de én megvallom, borzadok Voltaire gunyka- czajától. Én tisztelem a vallást, s a törvényes fejedelmet — s undorodom oly embertől, kiben csak a barmot vagyok kénytelen szemlélni.“ És az őrnagy letérdelve egy feszület előtt, előimádkozék; leányai mély buzgósággal ismétlők az imaszavakat. A világitó hold fénysugárral körité be angyalarczukat, s az esti szellő halkan susogá: Úgy legyen ! Úgy legyen! (Folyt, követk.) H
