Eger - hetilap, 1866

1866-02-15 / 7. szám

58 szavazást sürgettek. — A szavazás névszerint történt; az indítványt pártolók „igen“-nel válaszoltak; és a több­ség e részen volt. Ugyanis „igent“ 136-an; „nemet“ mintegy 53-an mondottak. — A főrendi tábla mai ülése örömmel győzhetett meg minden hazafit,hogy itt a ha­zafiul érzelem mély belátással, tapintattal és bölcse- séggel van párosulva, gr. Széchen Antal jeles szónok­lata már ez alkalommal is annyira kitűnt, hogy benne méltán tekinthetjük a főrendi tábla egyik vezérét. Nagy és ellenállhatlan lelkesedéssel fogadtattak továbbá Zichy Nép. János lelkes szavai, ki épen a parlamentaris élet egyik postulatu inak ént akarja tekintetni, hogy mindenki szaba­don, a pressiotól fel-és lefelé menten nyilváníthassa néze­tét, véleményét. Többen ugyanis azon nézetet nyilváni- ták, hogy a nemzet majd rósz néven veendi a külön feli- í’atot, — ezek ellenében állitá tehát a nemes gróf, hogy a pressiotól nem lehet, nem kell félni, hanem épen mindenki tartozik hazafiui kötelességét teljesiteni, és épen akkor érhetné megrovás a honfit, ha azon kötelességet, melyre hivatva van, be nem töltené. — Nevezetes — és a főrendi tábla eljárását sokban megvilágositja azon körülmény, hogy vagy enbloc kell a képviselőház feliratát elfogadni, vagy csak, ha némi lényegtelen kitétel módosítása volna is, a képviselőházzal folytatandó hosszas és talán meddő vitat­kozás után hozzájárulnia. — A bizottmány megválasztása iránt még 3 órakor is folyt a szavazás; a megválasztottak névjegyzéke tehát csak közelebb fog kihirdettetni. Horvátországi ügyek. A felirati javaslat feletti részletes vita a múlt hét folyamá­ban végre befejeztetett. A majd egyenlő számerejll Mazuranics- és fusio párt nagy erőfeszítéssel küzdött egymás ellen. A javaslat 3. és 4. pontjai, melyek a februári pátens ellen vannak irányozva, nagy többséggel elfogadtattak, daczára a végvidékiek legnagyobb eröködésének. Hasonlókép többséget nyert a Dalmatiát illető in­dítvány ; Haulik bibornok azon indítványa, hogy Dalmatia bekeb- lezése tárgyában külzn felirat szerkesztenék, megbukott. Azon pont, mely a határőrvidék feloszlatását sürgeti, heves vitát idé­zett elő. A fusiopárt szónokai statistikai adatottak mutatták ki, mily károban hat a katonai szervezet a végvidék anyagi és szel­lemi fejlődésére. A végvidéki képviselők nevében Z a s t a v n i- kovics ezredes védte a katonai szervezetet legnyomatékosab­ban. Szavazásra kerülvén a dolog, 93 szavazat a határvidék fel­oszlatását sürgető pont mellett, 96 pedig ellene nyilatkozott. Az államjogi kérdésben a fusiopárt győzött. A Racki-féle javaslat 37—40. pontjai elvettetvén, a Magyarországgali solidaritást hang­súlyozó módositvány fogadtatott el 97 szóval 96 ellenében. A Ma­gyarországgali uniót illetőleg Mrazovies indítványa fogadtatott el 99 szavazattal 94 ellen. — A febr. 10-iki ülésben a felirati terv felolvastatván, az elnök kérdésére: elfogadja-e a ház ezen felira­tot? — 78 mellette, 22 ellene szólt; 92-en nem szavaztak; 19-en távol voltak. Erre Mrazovies titkos ülésben eszközlendő név­szerinti szavasást indítványozott. Ugyancsak Mrazovies azt indít­ványozta továbbá, miszerint egy 98 tag által aláirt felirati terve­zet fogadtassák el a részletes viták alápjául. Ennek ellene sza­„Henriette — mondá legidősb leányának — te nekem ma reggel titkot fedeztél föl. Te már régóta szeretsz, s nekem még mindez ideig erről mitsem szóltál.“ A leány átfoná karjaival atyja nyakát. Hollófürtei össze­folytak atyja ezlisthajával, s pilláiról egy forró könycsepp hullt atyja arczára. „Te sírsz leányom? kis bohó! Hiszen szeretni nem bűn. No szépen súgd meg nekem, kit szeretsz?“ mondá az őrnagy, megsi­mogatván leánya arczát. Henriette alig hallhatóan rebegé kedvese nevét, s pirulva rejté fejét atyja kebelére. „Emeld föl fejedet leányom— szólt az apa — nincs mit szé- gyelned. Kedvesedre büszke lehetsz, Montreal Alfrédot ismerem, ő derék ifjú. A mit benne mindig szerettem, az a komolyság és minden gyermekes henczegéstöl ment ildomosság. De biztos vagy-e szerelméről? Vagy talán csak sejted, mi?“ A leány büszkén egyenesedék föl, s mondá: „Oh ő szeret engem, mint én öt; erről biztos vagyok.“ Még csak hangja sem reszketett a leánynak, midőn e val­lomását fenhangon tévé. „Jól van — mondá az apa — ti egymásnak vagytok szánva — mihelyt a fiú kijelenti előttem szándékát, mindjárt intézkedem, hogy boldogságtoknak mi se álljon útjában, s rövid idő alatt egy­bekelhessetek.“ Henriette minden válasza egy hosszú csók volt. E pillanatban lódobogás volt hallható, s nehány perez múlva egy ifjú lépett be, portól lepett ruhája mutatta, hogy hosszú utat tett. A leányok örömükben felsikoltottak, s bátyjuk nyakába ro­hantak. Az ifjú kibontakozva nővérei ölelő karjai közül, megcsóko- lá ősz apját, s aztán fáradtan veté magát egy székre. „Fiam, te rósz újság hírnöke vagy. E sebes lovaglás, e por lepte ruha, mind azt mutatja, te rósz hirt hozasz.“ „Oh atyám — roszat, a legroszabbat!“ „Szólj, az Istenért, mi történt?“ kérdé alig titkolhatva fel­indulását az apa, mig a leányok szorongva vevék körül bátyjukat. „Párisban a zendülés az iszonyat legmagasb fokát érte el. Mindenütt csak e kiáltás hallható: „A lámpákra az aristokratákkal; le a királylyal sosztrák nejével!“ Az őrnagy fájdalmasan sóhajtott: „Szegény király! Sze­gény jó király.“ „Tedd hozzá atyám, hogy: gyönge király. O családapának igen is jó, de egy hatalmas, s hozzá nyugtalan nemzet eszélyes és tapintatos vezetésére nem alkalmas. Én félek, hogy a felbő­szült kedélyek áldozata lesz.“ Az őrnagy a kínos gondolatok súlya alatt keblére csüg- gesztve fejét, hallgatott. Henriette, az ősz apa kedvencze, lehajlott atyjához, s sze­líd, megnyugtató hangon mondá: „Ne busulj, atyám, az Isten kegyes, s mi imádkozni fogunk. Oh az ima ereje nagy. Emlékszel- e még, midőn harezba mentél, hogy édes anyánk minden reggel és este maga köré gyűjtött, s mondá : Gyermekeim imádkozzatok atyátokért. S te épen jöttél mindig haza. Lásd, mi majd imádko­zunk a királyért is, s az Isten meg fogja segíteni.“ „Ugyvan, imádkozzunk, mondá az őrnagy. — Hej, nekem sohasem tetszettek azok a titkos társulatok, clubok. Engem is be akartak vinni — de én megvallom, borzadok Voltaire gunyka- czajától. Én tisztelem a vallást, s a törvényes fejedelmet — s un­dorodom oly embertől, kiben csak a barmot vagyok kénytelen szemlélni.“ És az őrnagy letérdelve egy feszület előtt, előimádkozék; leányai mély buzgósággal ismétlők az imaszavakat. A világitó hold fénysugárral körité be angyalarczukat, s az esti szellő hal­kan susogá: Úgy legyen ! Úgy legyen! (Folyt, követk.) H

Next

/
Oldalképek
Tartalom