Eger - hetilap, 1866
1866-11-29 / 48. szám
395 Pest, nov. 26. * * Az országgyűlés jelen ülésszakának fontosságát és döntő befolyását úgy hazánk, mint a birodalom jövő sorsára, hosszasan bizonyítgatni felesleges munka és fáradság lenne. Ezt a közelebb múlt európai események, s az uralomra törekvő és naponkint nagyobb és nagyobb tért elfoglaló nemzetiségi elvek egyszerű megfigyeléséből mindenki láthatja, nem is emlitve hazai zilált anyagi és erkölcsi viszonyainkat, melyek a törvényes állapot visszaállítását már alig várják, s melyeket mindannyian oly élénken érzünk, és oly mélyen fájlalunk. Hibás felfogás lenne azért, ha valaki az egyszerű, gondtalan és könnyelmű kiváncsiságban, és nem a haza jövő sorsa, s nemzeti létünk iránti őszinte szeretetben, mondhatjuk, az azok iránti aggódó féltékenységben keresné azon figyelem és érdekeltség okát, melylyel az ország minden lakosa a képviselöház működését kiséri. De a nemzet-képviselői is ismerik a helyzet komolyságát, érzik a felelősség egész súlyát, melyet a képviselői állásoknál úgy a nemzet, mint a történet előtt magukra vállaltak; s tisztában vannak az iránt, hogy nemzetünk, bár önvétke nélkül, az események hatalma által oly vállpontra jutott, midőn többé nem csupán alkotmányunk visszaszerzéséről, hanem nemzeti létünkről van szó; midőn nemcsak visszaszerezni, hanem constituálni kell; midőn tehát az elhibázott politikai lépés mindkettőt koczkáztathatná, hosszú, talán örök időre. A helyzet e komolyságát elismerik a lajthántúli lapok, sőt ^ az „Opinion Nationale“ is, mely egyik közelebbi számában mond- j ja: „hogy Ausztria kapui előtt Oroszország fenyegetöleg készül,“ | azért inti mindkét részt, (a Pesten tanácskozó magyar országgyűlést és a kormányt értve,) hogy engedményeik legszélső határáig menjenek, mert, mint hozzáteszi: „a Magyarország és Ausztria kö- 1 zötti szakadás, sőt csak antagonismus is, legkevésbbé sem teremne a szabadság számára jó gyümölcsöket.“ A legf. kir. leiratban kétségtelenül nevezetes lépés történt a kiegyenlités felé, és oly elvek ismertettek el, s mondattak azokban ki a kormány részéről, melyek biztos kiindulást képeznek a korona és nemzet közötti mélyen megingatott bizalomnak helyreállítására, melyeket tehát csupán elfogultságból föl nem ismerni, és föl nem használni, több lenne, egyszerű politikai ballépésnél. Ettől azonban, az eddigi hangulat és jelek után Ítélve, ez idöszerint nem kell tartani. A Deák-párt, melynek zászlóján a törvényes és békés kiegyenlités jelszava leng, s melyet nem oly régen már teljesen feloszlottnak hirdettek némelyek, az eddigi megállapodás szerint, jelentékeny többségben van, és a haza szebb jövője reményében maujult erővel, kettőzött tevékenységgel működik. Bizonyság erre nézve ama sorakozás és gyakori tanácskozás, mely e párt körében már történt, s folyvást történik, úgy nemkülönben az irány és elvek, melyeket a kir. leirat f. hó 29-én megkezdendő tárgyalása alkalmával követni akar, s hogy követni fog, egyik közelebbi tanácskoz- mányában bölcs vezére Deák Ferencz indítványa folytán egyhangúlag elfogadott. Ha jól vagyok értesülve, és szeretem hinni, hogy buzogány forgott koponyám körül; úgy tetszett, mintha tűz volna, s szórná a szikrákat. Megőrültem ! A csatazajban lódobogást, hangokat véltem hallani. Angolul beszélte. Egy puskalövés .... A fekete, ki oly közel járt hozzám buzogányával, elvesztette az egyensúlyt, s rám vágódva, majd megfojtott súlyával. Szemeim becsukódtak, de a zárt pillák alól láttam, hogy körülöttem fáklyákkal szaladgálnak, s a fáklyafénynél egy árny hajol le rám, egy fiatal leány. Két reszkető kar fölemelt, s Berta nevemen szólított. Felnyitám szemeimet; Berta ajkai homlokomon voltak, s haliám, amint rnondá : — Még lélekzik! Kinek mondhatja ö ezt? Eszméletemet vesztém.Többénem láttam Bertát Ausztráliában......... .................A nap átsütött az ablakfüggönyön. Az ablak e lőtti orgonabokorban vigan dalolt a madár. Égő homlokomat üde, illatos lég érinté. ügy rémlék előttem, mintha már több nap óta lennék a szobában, mely elég nagy volt, bizonyos szigorú csínnal bútorozva, s melynek fehér iharfabutorai német tisztaságot leheltek. Az ablak egy nagy kertre nyilt, melynek fái kis gyermekeknek tetszettek a távoli láthatárt elsötétítő óriás mézgafákhoz képest. Künn egy malom kereke zörgött, s a távolból a háziállatok bögését hallám. Alom ez? Nem, mert érzem, hogy szenvedek. Mellem sebe égető fájdalmat okozott. Odavivém kezem, s a váliam is fájni kezdett. E fájdalom következtében megmozdultam, se mozgás ismét lábszáramban kelté föl a fájdalmat. Emlékezetem egyszerre visszatért. Az a harcz! . . . Hogy nem haltam meg azon vérebek s a dühös kutyánál is vadabb feketék közt! Kinyujtám a karom, hogy megrázzam a csengetyűt, mely az éji asztalon mellettem volt. Nem volt időm. Az ablak függönyei közül egy kedves hang, mely mint a hárfa hangja, végig rezgett szivemen, rnondá: — Ne mozduljon .... Itt vagyok én, hogy önnek szolgáljak .... Még nem hallottam e hangot. Meglepetve tekinték az ablak I felé. Egy fiatal leány ült egy támlányban nehány lépésre ágyamtól. — Berta hol van? meghalt? kérdém. — Berta ur, feleié a leány, tegnap iilt egy hollandi hajóra, s most Amerika felé vitorláz. — Kegyed menté meg öt, kisasszony ? — Atyám ... De még nem szabad önnek beszélni. Atyám orvos, s ö nyugalmat ajánlott önnek. Hogy megkíméljem önt a kérdezés fáradságától, majd elmondok én mindent, amit ön tudni akarna . . . Erre felállott. Termete még szebb, kellemesebb volt, mint arcza. — Kegyed hát ép oly jó, mint szép, suttogám németül. A leány örömében elpirult. — Igen , igen , rnondá mosolyogva , mi hiába tanuljuk meg az angol nyelvet, mindjárt fölismernek thüringiai hangsúlyozásunknál fogva, hogy németek vagyunk. Az ön sebei nem veszélyesek ; de a feketék késeiket, nem tudom, miféle növény nedvébe mártják, mely daganatba s gyuladásba hozza a húst, enélkiil már rég meggyógyult volna ön.— On Schwarz orvos házában van, ki Németországban egy kórház építése által tönkrejutott, s ki Ausztráliába jött, szerencsét próbálni. Én leánya vagyok, tizenhét éves s nevem Georgina . . . Most, minthogy már tudja, kinek a házában van, elmondom, hogy szabadult ki ön s barátja a bizonyos halálból .... Hétfő-reggel északnyugat felé nagy fiistoszlopot vettek észre juhászaink. Szerintük a füst a vadak tűzhelyéből származott. Atyám nem akarja, hogy a feketéket bántsák, kik felfogása szerint törvényes urai e földnek. Azonban alkonyat felé egyik juhászunk tudtunkra adá, hogy a folyóhoz közel puskalövést hallott. — Hátha megszökött fegyenczek ? rnondá atyám. Mindegy. Lóra mindnyájan. Én is lóra ültem, mert én atyámat sohasem hagyom el. Már sötét éj volt, amint elindultunk. Az erdöhez közelítve, lövést baliánk, s a felénk fúvó szél égésszagot hozott orrunkba. Öt jól fölI fegyverezett emberünk volt; atyám parancsolta, hogy siessünk. A *
