Eger - hetilap, 1866

1866-11-22 / 47. szám

387

állandó kataszter munkáltatása már 43 évi időtartamot foglal | magában, s még csak aunyira ért, hogy a monarchia kisebb fe- j lében van a kataszter tökéletesen kereszttllvive. Ha a kataszter- ; alapok kivitele az eddigi eljárás s mérv szerint folytattatik, ngy az legfölebb 50 év múlva fog tökéletesen eléretni. Szükséges tehát, hogy a kataszter-alapok czélszerü egyszerűsítése s í gy > a tényleges idő s művelési viszonyokhoz illesztett becslési művelet vétessék czélba, miszerint mindazon alapok befejezése gyor- sittassék, valamint egyes adófizetők egyenlőbb s igazságos megterhelése eszközöltessék. Ez irányban a földadó szabályozása nagy mérvben a statistikai adatoktól feltételeztetik.

Annak bebizonyítására — hogy az ország valódi termeié- j sét csak több év terméséből lehet megítélni, s az évi átlagot j meghatározni; — szabadjon erre példát felhozni. Az adóprovi- sorium becslése szerint, Somogy megyében a főtermék a rozs volna, s azután következnék a búza; míg megfordítva:az 1864-ki hivatalosan felveit adatok összeírása főterméknek a bnzát te- I szí ki, s úgy következnék a rozs. Ugyanis az adóprovisorium átlagos évi termésül 475,941 mérő rozsot, s 444,990 mérő búzát j tesz ki; — ellenben az 1864-ki hivatalos összeírás ugyanez év j termését búzából 776,785 mérőre, rozsból 515,088 mérőre számi- : tóttá. Tehát az 1864-iki búzatermés az adóprovisorium évi átlagát 331,795 mérővel haladja felül, vagyis csaknem kétannyira megy, mi valóban feltűnő. A fent kitett számok s a párhuzam csak egy megyében is eléggé indokolják azt az óhajtást, hogy

ezen hivatalos összeírások minden évben ismételtessenek, mert |

i

esak igy lehetséges, hiteles évi átlagot minden termésre megállapítani.

A mi pedig végre a népmozgalmi kimutatások beadását illeti, ezek hasonló lényeggel bírnak, annál is inkább jelentékenyek ezek, mivel az ezekből kivont átlag pótolja illetőleg képviseli a népösszeirást. Már maga a nép, az összes hazai lakosság lakhelyeinek számbavétele, a házak számozása, a lakosságnak korosztályok szerinti számbavétele, sőt még nemzetiségek szerinti, egyéni és családi felvétele is, a családok és hozzátartozóik lajstromozása, oly szükségletek, melyeknek nem csak fölöslegességét nem lehet kétségbevonui, hanem közigazgatási szempon'ból lehetetlen mellőzhetlennek nem tartani. Anépössze- irásnak legkényesb oldala az ujonezozás, mert azt csakugyan nem tagadhatjuk, legyen bár a legamerikaiabb vagy legango- labb alkotmányunk, hogy hadseregre szükség van és lesz. A rendezett államnak tehát tudni kell erejét, kell számbavetnie azt, és ahhoz képest mérkőzni a viszonyokkal. Kérdjük, megtörténhetik-e az a mai európai államrendszerhez képest a nélkül, hogy időről időre ne vétessék számba az ország lakosságának látszania, hogy a haza elgyengitése nélkül kiállítható erőt tudni lehessen. Hátba még részletességekre akarnánk menni, és a közerő mellett az egyes családok viszonyait is latba vetni, akkor egészen nélkiilözhetlennek találnék az időnkinti népösszeirást.

Midőn tehát nem csak a szomszéd államokban, hanem honunkban isastatistikai adatok oly nagy jelentőségűek, mily szí goru lélekismereíet tételeznek föl azok ama közegektől, melyekre az adatok felvétele rnháztatott, mert csak ezek pontos és hű elötűntetése folytán remélhető, hogy hazánknak statistikai viszonyai, nemsokára szintén föl lesznek világosítva, hogy a köz- igazgatás gyakorlati czéljaiuak, mind a tudomány igényeinek

volt pisztolyainkra szükség : két nagy ágat letörtünk, s azok segélyével lekergettük őket a fáról. Én hiszem, ha nehányat közülök lelőttünk volna, a többi elszaladt volna, s békét hagytak volna; de a nyomorult teremtmények szánalommal vegyes undort keltettek bennünk maguk iránt. Én legalább húszszor is czéloztam, i anélkül, hogy el tudtam volna magam határozni, hogy pisztolyom | sárkányát megnyomjam.

Az éj közelgett, s már le akartunk heveredni, amint egy j sajátságos szag üté meg orrunkat: oly szag, mint midőn a zöld- j fa ég. Előre hajlottam; s megdöbbenve láttam, hogy a feketék j egy uj s rettenetes hadicseihez nyúltak. A fa köré ugyanis, hol mi tanyáztunk, száraz fákat hánytak, s azokat meggyujták. Ha a mi fánk valami gyantás fajból van, mi nehány óra alatt porrá égünk; az volt a szerencsénk, hogy az mézgafa volt, a mi nehezen gyúi meg, s tekintve vastagságát, huszonnégy 'óráig is meg- l küzd a tűz hamvasztó erejével.

Tovább nem lehetett haboznunk ; minden áron meg kellett akadályozni a tűz élesztését. Én és Berta egyszerre lőttük ki pisztolyainkat, s két fekete, koponyájukon találva, összerogyott, mintha villám sújtotta volna. A többiek egy pillanat alatt eltűntek az erdőbe, honnan, mint valami vadállat hangja, siralmas és jajveszékelő ordítást hallattak. Egy órai éneklés után a két holt férfinak felesége eljött a hullákért, melyeket hajuknál vonszolva, ordítva vittek az erdőbe, azután elkezdődött a gyászdal.

Csakhogy a tűz még sem aludt ki, a kis gyermekek száraz rözsét hánytak rá folyvást. Nem tudtuk ráadni a fejűnket, hogy ezekre a kis meztelen gyermekekre lőjünk.

Éjfél felé tompa recsegés ébresztett föl. A tűz lassan, de biztosan harapózott fa-várunk bensejébe; a törzs keményen izzadta a mézgacseppeket, sőt a galy is, melyen mi szállásolánk, nedves és enyves kezdett lenni. A feketék tudták jól, bogy a mi homlokunk is izzad; mert gunykaczajuk, mint a kuvik haláldallama, betölté a léget, mig a tűz fel-fellobbanó lángja démoni álarezba Őltözteté valamennyit.

— Megölöm a gyermekeket, ha közelednek, kiálték nyelvükön, látva, hogy gyermekeiket égő hasábfákkal tuszkolják felénk. A gyermekek elfutottak; a férfiak erővel igyekeztek őket visszahajtani, de a nők ellenzették. Hajnal felé több nő testét láttuk a homokon elterülve, kiket a férfiak ütöttek agyon, mert gyermekeiket védték. Dél felé a fa törzse több helyen lángolni kezdett. Gyorsan megettük az opossnm-maradékot, aztán tanácsot tartottunk. Két választásunk volt: meghagyni magunkat sütni, mint a rostélyost, vagy általános mészárlást kisérleni meg.

Komoran tekintők meg pisztolyainkat, s összegörcsösült ujjaink a sárkányt tapogatták már, midőn Berta szemeit egyszerre villogni láttam a felső ág felé. Kíváncsian követtem tekintetét : mi ez ? az ágon egy opossum volt, valószínűleg a megöltnek a nősténye.

— Ezt nem lesz időnk megenni, Berta! mondám erőltetett nevetéssel.

Berta szájára tévé ujját, hogy hallgassak. Mindketten moz- dulatlanul néztünk. Az opossum nyugtalanul tekinte m aga körű valami nyöszörgő kiáltást tett; de semmi neszt sem hallva, foly- tatá a mászást. Most épen a legmagasb ág tetején volt, még egyszer hallottuk panaszos hangját, s a másik pillanatban agy ugrással a másik mézgafán termett. E fa mintegy ötven lépésre lehetett attól, a melyen mi voltunk, de messze elterülő óriási ágai érintkeztek emennek ágaival. Hah! ez ut a menekvésre. Akis állat kijelölte azt. Csakhogy ha sikerül is az ág széléig másznunk, vajjo n meg fog-e a másik fa ága bírni ? E gondolat majd őrültekké tőn. Hátba letörik alattunk, s mi a feketék közé pottya- nnnk le ? Pedig nem sok időnk volt gondolkozni. A fa bensejéböl füsttel vegyesen jött ki már a láng; a szikrák fejünk fölött repkedtek, mint a méz fölött a legyek. Beállott az est.

— Siessünk Berta, az égre, hiszen az én oldalam már sülni kezd! susogám, de szivem oly erősen vert, hogy magam is alig baliám.

Csendben megszoritám kezét, töltött pisztolyainkat övünk-