Eger - hetilap, 1866
1866-11-22 / 47. szám
388 elég lesz téve; hogy tehát édes hazánkat sem mi magunk, sem a külföldiek nem fogják többé „terra i n c o g n i t a-“nak nevezhetni. Laurenchik János. Politikai hírek s események. Ausztria. A gráczi „Telegraf“ némi felvilágosításokat kapott Bécsböl azon tervet illetőleg, mely az uj hadsereg-szervezés alapjául szolgálna. E szerint az átalános katonakötelezettség alapelvül fogadtatnék el, s mindazon ifjakra nézve megkezdődnék, kik a 21 éves kort meghaladták 30 éves korukig, s ez időponttól fogva csupán négy év esik a sajátképeni katonai szolgálatra ; a hátralevő időt minden ember mint honvéd (Landwehr) tartalékban töltené. A folytonos szolgálati idő azonban akkép ! értendő, hogy ideiglenes szabadságolások által a hadsereg létszáma békeidőben 650000 harczosböl álland, háború idején pedig 900,000 emberre emeltetnék. Igen lényeges s nyilván nagy politikai horderejű reformon megy keresztül a katonai toborzó kerületek s őrségi állomások uj beosztása békeidőben. Ez uj terv szerint az ezredek nemcsak nemzeti szempontból a lehető legegyenlőbb elemekből állíttatnának össze, azaz szorosan vett német, magyar, lengyel stb ezredek alakíttatnának, hanem különösen a gyalogezredek, békeidőben illető toborzási kerületeikben hagyatnának, s csupán felváltva magasabb hadászati kiké- pezés végett állandóan meghatározandó tábori gyakorlatra hivatnának meg. Az utóbbi szerencsétlen háborúban ismét bebizonyult az ágyuk kitűnő értéke, s a tüzérségnek régi hírnevét, mint tudva van, a legfényesebben tanusitá. E fegyvernemre annálfog- va az uj szervezeti tervben is különös figyelem fog fordittatni, a mostani 12 tábori tüzérségi ezred száma 24-re emeltetik. Az élelmezési és hadbiztosságok egészen megszüntetnek. Az itt fölule- tesen említett reform-tervek, a „bizottmányokon“ már szerencsésen keresztülmentek, s legfőbb katonai tekintélyeink helyeslését megnyerték, s azok elfogadása természetesen az illető alkotmányos képviselő-testületek beleegyezésével legfelsőbb helyen bizonyosnak tekinthető. Egyébiránt az egész terv már legközelebb röpiratbau tüzetesebben meg fog jelenni, s a nyilvánosságnak átadatni. Fraitcziaország. Francziaország és Korea (Ázsia keleti partjain fekvő ország 10 — 12 millió lakossal) közt aligha háborúra nem kerül a dolog több, Koreában legyilkolt franczia alattvaló miatt. A „Patrie ez ügyre vonatkozólag Kidéi, koreai missio- narius leveléből a következő részleteket közli: A folyó év kezdetén orosz hajók jelentek meg Korea északi partjai előtt, s területek engedélyezését kérték, hogy azokon ügynökségeket állíthassanak föl. Ezen kívánat — úgy látszik — nagy rémülésbe hozá a koreai kormányt, melynek politikájának legfőbb elvét az európaiak kizárása képezi. Az uralkodó fejedelem tüstént össze- hivatá a püspököket, kikről jól tudá, hogy az uralkodó törvény ellenére Koreában tartózkodnak, azoknak azon eszközök iráuti j megkérdezése végett, hogy miként küldhetué haza illendő módon a hajókat a nélkül, hogy háborúnak tenné ki magát. Berneux » püspök — ki az északi tartományokban volt — tüstént engedett a hozza intézett fölhívásnak. Szerencsétlenségre azon perczben,' midőn ő a városba érkezett, az uralkodóhoz oly levél jött, mely j minden alap nélkül azt jelenté, hogy a chinaiak minden, birodal- j mukban lakó keresztényt meggyilkoltak. Berneux tüstént befogatott, s kivégeztetett, mig a tartományok kormányzóihoz azon parancs intéztetett, hogy minden keresztényt, a kit csak kézre be szúrtuk. Végtelen óvatossággal másztam fölfelé. Az ág végére érve megpihentem . . . Isten ! csak most segíts ... A szomszédfa ága kezeim közt van. Most, most mindjárt lezuhanok a tört ággal. Az ág mélyen meghajlott, s én csak úgy hintálóztam az iszonyú magasban ég és föld között. Majd megösztiltem. Erősen megmarkolám az ágat, mely terhein alatt fel s le hajlott, a szerint amint egyet löktem magamon. Mily pillanatok valának ezek ! Más fának az ága letört volna okvetlenül; de a mézgafa ágai rendkívül ruganyosak, s ez mentett meg bennünket. Midőn az élet s halál pillanatai után elértem azon részére a fának, honnan az ág kiszökellik, térdre estem, s imádkoztam. Azután utánoztam az opossum hangját, mely jele volt a sikernek. A másik perczben ugyané hangot haliára. Tehát Berta is útban van már. Fojtott lélekzettel s halálos küzdelem verítékével homlokomon hallgatóztam. Nemsokára reszketni érzem az ágat, melynek tövében álltam, s egy sötét tömeg közeledett felém csúszva. Midőn hozzám ért, szivemre szoritám, s könyeink összefolytak. — Ez sikerült — susogám. De most mit tegyünk ? — Mit? — feleié Berta. Hát lemászunk vaskeztyüid s sarkantyúid segélyével. Lenéztem a feketék táborára. Minden csendes volt, a férfiak mozdulatlanul háttal állva felénk, s a kutyák a tűz köre kuporodva. Tehát nem vettek észre, hogy a másik fára másztunk Ha európaiakkal lett volna dolgom, fogadni mertem volna, hogy menekülésünk biztos. Csakhogy ausztráliai vadakkal volt dolgunk, a kik finomabb vizslák, mint maguk a kutyáik. Nem volt időnk habozni. Bertának átnyujtám az egyik sarkantyút s vaskarmú keztyüt. Én a másikat lábamon s kezemen megerősítve s késemet a jobb kézbe fogva megkezdettem a lefelémászást. A mézgafa törzse még vastagabb volt, mint a másik. Leirhatlan óvatossággal kellett haladnunk ; mert minden legkisebb zaj, vagy recsegés elárult volna. Először a vaskeztyüt, azután a sarkantyút s úgy a kést vájtuk be a törzsbe, s ez minden lépésnél igy ment. Egy kis szédülés, egy félrelépés — s mi lezuhanunk. Csak a csoda tartott fenn bennünket. Midőn a törzs felére értünk, Berta fülembe sugá : — Henrik, mi az ott alattunk a homokon? Lenéztem, s sötét árnyakat pillanték meg. A velő megfagyott csontjaimban, s ha valaha éreztem, mi a félelem, úgy az e pillanatban volt. A sötét alakok nem voltak egyebek, mint a feketék, kik bennünket vártak. — Bokrok azok, Berta, felelém. Csak jerünk. . Vannak pillanatok, midőn a bizonyos halált eléje teszi az ember a hosszú szenvedésnek. Arra tehát nem is gondoltam, hogy visszamenjünk. Különben is mit nyertünk volna azzal, ha visszamegyünk ? Megint oly kínos két éjét, mint az előbbiek, mert a feketék újra megkezdették volna az előbbi tüzjátékot, s ki tudja, vájjon a Gondviselés küldött volna-e ismét opossumot, hogy gyomrunk rémitő éhségét lecsillapítsuk. Híjába! itt életünk függött koczkán. S ha már elkezdtük játszani a drámát, fejezzük is be. Oh! ez utolsó felvonás, ez iszonyú lesz! Folytattam tehát a lefelémászást. Mintegy húsz lépésre a földtől késemet a fába szúrtam! térdemet rátettem, s jobb kezemmel övemböl kivettem egy pisztolyt, s fogammal felhúztam. A sárkány csettenésére Berta megáll ott. — Erősen tartsd magad Berta! kiáltana, migjén czéloztam; k észen légy az ugrásra. Tüzeltem. Azon pillanatban éreztem, hogy vállamba, &áb- s záramba s veséim közé valami éles tárgy fúródik. A fekete, kire pisztolyomat sütém, felugrott, s hasra vágódott. Golyóm szivén találta. A többiek egy pillanat alatt eltűntek. Az ausztráliai vadak, valamint az északamerikaiak, elhagyják a küzdtért, mihelyt egy halottuk van. Az ő csatájok a meglépés. (Vége köv.)
