Eger - hetilap, 1866
1866-07-26 / 30. szám
251 Dél. A tyroli hegysorokban nehány nap óta komoly harcz vivatik; az olasz önkéntesek rendes seregek által támogattatva, hatalmas tömegekben állnak a tyroliak apró előőrseivel szemben, kik mindamellett, az ellenség túlnyomó ereje daczára, eddig még összes állásaikat megtartották. Cbiesa olasz tbnok Paduából kiáltványt tett közzé, melyben jelenti, hogy az olasz minisztérium felhatalmazta annak kijelen- j tésére, hogy Olaszország nem egyezik abba bele, hogy Yelenczét Francziaország utján engedjék át; Olaszország csak akkor köt békét Ausztriával, ha ez Velenczét egyenesen Olaszországnak engedi át, és Olaszország természetes határait elfoglalta. (Sokat akar a szarka sat.) Florenczi jul. 19-iki távirat szerint, Cialdininak egy hadoszlopa Trevisonál áll, egy másik Sehio felé s egy harmadik Bassano felé nyomul. Yicenzánál erődített tábor alakittatik. Rovigoból jelentik, hogy az osztrákok Mestre mellett, a Paduából Trevisoba vivő utón, ágyutelepeket készítenek. A veronai várparancsnok utasította a lakosokat, hogy 3 hónapra eleséggel lássák el magukat. Comanoból, jul. 21-röl jelentik: Az ellenség nagy erővel tört be Val di Ledroba s Judicariába, hol ma általunk megtá- madtatott. Montluissant ezredes 3 zászlóaljjal átlépte a 6600 láb magas Pichia hegyet, rohammal vette be Piave di Ledrót s Be- ceccát — hol 12,000 olasz állott — 1000 embert elfogott, s aztán visszament a Pichia hegyhez, a nélkül, hogy az ellenség üldözni merte volna. Az olasz hajóhad működését Dalmátia partjain jul. 18-án komolyan megkezdte Lissa lődözésével, mely 9 óráig tartott, s aztán az ellenséges hajóhad visszavonult. A lődözés 19. és 20-án folytattatott; az eredményről eddig következő rövid távirati közlések érkeztek: Trieszt, jul. 20. Az olasz hajóhad tegnap, Lissa elleni eredménytelen támadás után — melynél egy pánczélos fregat harcz- képtelenné lett, heves ütközet után visszavettetvén, a nyílt tengerre ment. Bécs, jul. 21. (Hivatalos távirat.) Tegetthof tengernagy az olasz hajóhadat tegnap Lissánál megtámadta és elűzte. Két ellenséges fregat elsülyesztetett. E győzelemről a „Corr. Bur.“ a következő részleteket tudatja : Jul. 20-án délelőtt 23 hajóból álló olasz hajóhad — ezek közt „Affondatore“ koshajó és 12 pánczélfregat — a Tegetthof tengernagy parancsnoksága alatt álló hajóraj által Lissánál megtámadtatott. Harcz közben a „Ferdinand Max“ osztrák pánczélfregat egy nagy olasz pánczélfregatot fenékre lőtt. A legénység közül a többi olasz pánczélfregatok által senki sem mentetett meg. Az olasz pánczélhajóktól körülvett „Kaiser" osztrák sorhajó egy ellenséges hajót legázolt, a többit szétverte, mely alkalommal a bajóormányt, előárboczot, 22 halottat és 82 sebesültet a börtönöntuli laktanyára mutatva, „üss a csákánynyal lánczom első szemére, mely a bokámnál van." Hirtelen gyanú villámlott át agyamban. „Ha én megteszem, hogyan lehetek biztos, hogy aztán te megszabaditsz engem? Nem, Gasparo; te tedd az első ütést." „Amint tetszik,“ válaszoló, nevetéssel és káromkodással. Ebben a pillanatban egy villám tört elő a laktanya telepeiből, aztán egy mennydörgésszerű csattauás, sokszorozva a szikláktól. Amint a dörgés fejünk felett tova zúgott, láttam, hogy csákányával sújt, s éreztem, mint húll le a bilincs. Alig halt el az első lövés, már a másik következett. Most már Gáspáron volt a sor, szabadnak lenni. Sujték; de nem elég ügyesen, s kétszer kellett ismételnem a vágást, mig a makacs lánczszemet eltörnöm sikerült. Tovább mentünk, látszólag dolgozva, mialatt közel állottunk egymáshoz, s egyik kezünkkel alánczot tartottuk. Senkisem vett észre. A harmadik lövésre egj csoport tiszt és világi ur tűnt elé a kőbányához vezető út szélén. E pillanatban minden fő azon irányba volt fordulva; minden fegyencz abbanbagyá munkáját; minden őr tisztelgett. E válságos pillanatban eldobtuk sapkánkat és csákányunkat, megmásztuk a kopár sziklát, melyen dolgoztunk, leugrottunk egy mély vízmosásba, s egy hegyi utón siettünk a völgy felé. A vasgytirü, melyhez lánezunk erősítve volt, akadályozott sebesen futni. Ehhez járult, hogy az ut egyenetlen volt, beszórva szírt- s fadarabokkal, s oly tekeryényes, mint egy kigyó csavargása. Egyszerre, egy kiálló szírt szögletéhez érve, egy kis örházra s két őrre bukkantunk. Visszamenni lehetetlen volt. A katonák nehány ölnyire voltak tőlünk. Czélba vettek, felszólítottak, adjuk meg magunkat. „Légy átkozott!“ mondá, egy iszonyú csapást mérve rám, „megállj, s fogjanak el téged! Én mindig gyűlöltelek!“ Egy nehéz kalapácscsal találva lerogytam, s midőn lerogytam, látám, mint térit le egy katonát a földre, aztán láttam sebesen előrohanni a másikat, egy lövést hallottam s aztán .... minden sötét lett előttem, s többet nem tudok. Midőn szemeimet felnyitám, egy kis, butorzatlan szoba földjén találtam magam, melyet gyéren világita meg egy kis átél- 1 1 leni ablak, ügy tetszék, mintha hetek múltak volna el, mióta öntudatomat vesztém. Alig volt erőm fölkelni, s fölkelvén nehezen álltam lábaimon. Ahol fejem feküdt, a föld nedves volt a vértől. Elzsibbadva s remegve támaszkodtam a falhoz, s gondolkozni kezdék. Először is, hol vagyok? Bizonyosan nem a börtönben, a honnan megszöktem. Ott erős kő s vasrács volt; itt fehérre meszelt lécz és puha vakolat. Alkalmasint a kis őrház, és pedig a felső szobában. Hol van Gasparo ? Ha volna erőm felkapaszkodni az ablakhoz, s ha igen, mily irányba néz az? Az ajtóhoz lopózék, s bezárva találtam. Hallgatóztam, lélekzetle- niil, de sem fönn, sem lenn nem hallék egy hangot is. Ismét visszacsúszva, láttam, hogy a kis ablak lagalább is négy láznyi- ra van fejem fölött. A puha vakolatnak nem volt semmi kiálló része, melyen fölemelkedhettem volna, s a szobában még tűzhely sem volt, melyből valami vasfélét nyerve, kezeim s lábaim számára lyukat áshattam volna a falban. Megállj! ott volt bőrövem, s az övön a vashorog, melyre lánczomat szoktam felakasztani, midőn nem dolgoztam. Kitéptem a kapcsot, három vagy négy helyen lyukat kapartam, felmásztam, kinyitám az ajtót, s mohón tekinték ki. Előttem nem több, mint harminczöt vagy negyven lépésnyi távolban emelkedők a kopár szírt, mely alatt a kis örház építve volt; lábaimnál egy kis konyhakert feküdt, melyet egy iszapos árok kétfelé osztott; jobbra és balra, amennyiben kivehettem, volt a sziklás ösvény, melyen menekülni akartunk. Egyszerre elhatározám magam. A maradás bizonyos fogság; a 1 szökési kísérlet nem teszi roszabbá az ügyet. Újra hallgatóztam, újra csendes volt minden. Kibújtam a kis ablakon, lassan leereszkedtem a nedves földre, s a falhoz guggolva kérdezőm magamtól, már most mit tegyek. Felmászni a sziklára, annyi lett volna, mint magamat az első katona czéltáblájaul tenni ki. Ha a vízmosásban megyek, talán találkozom Gasparóval s elfogóival. Azután sötétedni kezdett, s az éj védelme alatt csak addig elrejthessem magam, mig szabadulhatok. De hol rejtsem el magam ? 1 Hála az égnek a gondolatért! Itt van az árok. ] (Folyt, köv.) *
