Eger - hetilap, 1866
1866-07-26 / 30. szám
250 'varhoz czimzett vendéglőben a gárdatisztek az ausztriai borokat nem találták eléggé jóknak, rajnai bort és pezsgőt követeltek. S ez urak most ebéd alatt pezsgőznek a szegény kocsmáros rovására. Épen úgy a „Hotel de Saxe“-ban. A dohánytőzsdékben a tisztek tetszésök szerint requirálnak szivarokat, s a fizetést a városra bízzák. Még késeket stb is ily módon „requirálnak.“ Ha pedig épen kedvök van fizetni, a tallért — ezüstben vagy papirosban — 2 o. é. írtban kell elfogadni. Egy itteni gazdag magánházban (Pr.) egy gárdatiszt, egy fiatal referendarius, a következő étlapot parancsolta meg: reggelire rántotta, cotelette vagy hús vajjal és túróval, ehhez 1—2 pohár madeira, kávé vagy thea; délben hús, pecsenye, főzelék és compot, ser s bor tetszés szerint ; délután hús vajjal, burgonya s jó bor (a kávéról a jó ur lemond,) este hús s egy palaczka jó bor; a további rendelkezések pedig fentar- tatnak. Az étlap hiteles s azt bizonyítja, hogy a poroszok igen jól érezik magukat. A cs. kir. katonagazdászati parancsnokságból minden található vásznat magukkal visznek, ehhez 18,000 pár kész csizmát, sőt még a bőrdarabokat sem felejtették el annectál- ni. A beszolgáltatott lőfegyverek, melyek között igen becses darabok vannak, s még azon fegyverek is, melyeket a puskamüve- seknek raktáraikból kellett átadni, már Poroszországba küldetnek, honnan aligha kapjuk azokat vissza. Ezt nevezik „nem bán tani a magántulajdont.“ Egy porosz tiszt igy nyilatkozott egy gyáros ellenében: Mit árt, ha száz ausztriaival több vagy kevesebb vész el ? (Tény.) A gyáros a tisztnek megjegyzé, hogy bizonyos rendszabály folytán munkásai kereset nélkül lesznek, s erre nyerte ezen emlékezetes feleletet. A porosz humanitás bizonyságául pedig szolgáljon az, hogy a poroszok a sadowai (máskép königgrätzi) csatatéren az ausztriai sebesülteket öt napig hagyták feküdni. Ezt igen hiteles helyről tudom ! Hogy a poroszok Morvaországban is hasonló herostratusi hírnevet igyekeznek kivívni, bizonyítják a „Neue Ztg.“ következő sorai: „Sajnálatra méltók azon helységek lakói, hová a poroszok berontanak; ezek tekintet nélkül elragadják holminkat, s noha sok helyen élelmi szereknél egyebet nem találnak a lakosok körül, mégis koldusbotra jutnak, ha még a legszükségesebbtől is megúsztatnak. Minden kigondolhatót elő kell teremteni: szalonnát, vajat, zabot, szénát, aprólékot, teheneket stb. Hochstein helység formaszerint kiraboltatott. A lelkésznek elvették mindenét, borát részint elhordták, részint kieregették, sőt a rablók még magát az egyházat sem kímélték meg. Fogalmunk lehet az elkövetett vandalismusról,ba értesülünk, hogy a poroszok még a lámpaolajat is elhordták a templomból. Egy szegény özvegytől, kinek 4 gyermeke van, minden vagyonát, többi közt négy tehenét is, elvitték. A szerencsétlen nő kétségbeesése szivrepesztő volt, fölemelt kézzel könyörgött, hogy ne foszszákmeg végső segélyforrásától, mire az ellenséges csapat vezérét könyörület szállta meg, s visszaadta az asszonynak egyik tehenét. Sok család mindenét cserben hagyta, s csak élete megmentéséről gondoskodott. C z Egy gályarab naplójából. — Angolból. — (Folytatás.) Kemény munkára Ítéltek. Toulonban a kemény munka sokféle, úgymint: követ törni, ásni a bányában, szivattyúzni a dock- ban, terheket hajóra rakni és lerakni, podgyászokat átszállítani s igy tovább. Én és Gasparo mintegy kétszáz más fegyenczczel követ törtünk egy a kikötőn kissé túleső kőbányában. Nap nap után, hét hét után, reggeli hét órától esti hét óráig visszhangzottak a sziklák csákányaink alatt. Minden csapásnál lánczaink megzörrentek a köves földön. E vad égalj alatt, rettentő zivatarok s tropikus esőzések követik egymást nyáron és őszön át. Gyakran, miután órákig dolgoztam az égető nap alatt, bőrig átázva tértem vissza börtönömbe, fekhelyemre. így mult el a szomorú tavasz, utána jött a még szomorúbb nyár és ősz. Fegyencztársam piemonti volt. 0 tolvaj, hamisító s gyújtogató volt. Utolsó szökésekor gyilkosságot követett el. Az ég tudja csak, mennyire sokszorozódtak szenvedéseim ily borzasztó társaság által — mennyire borzadtam kezének érintésénél, mily roszul lettem, ha lehellete érintett, midőn éjjel egymás mellett feküvénk. Elrejteni igyekvém undoromat; de hiába. Ö ezt ép úgy tudta, mint én, s mindenkép igyekezett, magát rajtam megboszul- ni. Hogy zsarnokoskodhatott rajtam, az nem csoda; mert testi ereje óriási volt, s az egész kikötőben mindenki ugy'tekinté, mint felhatalmazott kényurat. Élelmezésem undorító volt: ő készakarva s szünetlenül bántá gyöngéd érzetemet. A testi munka szokatlan volt előttem ; ö napi munkánk nagyobb részét rám tolta. Ha nyugalomra volt szükségem, ő nógatott, hogy járkáljak. Ha tagjaim elzsibbadtak, s én járkálni akartam, ö makacsul feküdt le, s nem akart mozdulni. Szeretett káromló dalokat énekelni, s borzasztó történeteket beszélni el. Olykor úgy összecsavará a lánczot, hogy alig tehettem egy lépést. Magamat megboszulni vagy védeni, lehetetlenség leendett. Panaszt emelni a felügyelőnél, még nagyobb kegyetlenségre ingerelte volna zsarnokomat. Végre jött egy nap, midőn gyűlölete alább látszott hagyni. Midőn a nyugalom órája megérkezett, hagyott pihenni. Megszűnt oly dalokat énekelni, melyektől irtóztam, s mélyen szórakozó lett. Másnap reggel, miután elkezdettük munkánkat, közel húzódott hozzám, és suttogva mondá: „Ferencz, akarsz-e szökni?“ Éreztem, mint szökik a vér arczomba. Összecsaptam kezeimet. Nem tudtam szólni. „Tudsz-e egy titkot megőrizni?" „A halálig.“ „Hallgass tehát. Holnap egy hírneves tábornok fogja a kikötőt meglátogatni. Meg fogja tekinteni a dockokat, a börtönöket s a kőbányákat. Nagy ágyúzás lesz az erődből s a hajókról, s ha két fegyencz megszökik, néhány lövéssel több vagy kevesebb, figyelmet sem fog kelteni. Értesz-e engem ?“ „Ön gondolja, hogy senki sem fogja felismerni a vészjeladást ?" „Még a város kapujánál levő őrök — sőt a legközelebbi bányában levő őrök sem. Ördögöt! Mi lehet könnyebb, mint leverni egymás lábáról a bilincset a csákánynyal akkor, midőn a felügyelő nem néz utánunk, s az üdvlövések történnek ? Lesz-e bátorságod ? „Életemmel!" „Az alku megvan. Kezét rá.“ Éreztem, midőn kezét érintém, mintha az érintés által az enyém is vérfoltos lett volna. A tekintetében fellobogó vad tüzből megértém, hogy reszkető kézszoritásomat mire magyarázza. Következő reggel egy órával korábban keltünk föl, s a börtön udvarán általános szemlét tartottak fölöttünk. Mielőtt munkára mentünk volna, kettős adag bort kaptunk. Egy órakor hallottuk az első távoli Udvlövést a hajókról. A lövés hangja mint villanyütés futott rajtam végig. Nemsokára az erőd vévé át a lödözést. Tüzelés tüzelést ért az erőd két oldaláni ágyutelepek- böl, s a lég sűrű lett a füsttől. „Amint az első lövés megtörténik amott," susogá Gasparo,
