Eger - hetilap, 1866
1866-06-21 / 25. szám
213 tói távol esvén, a gyermekeknek oda vezetése időmulasztás lenne, sőt annyiban zavarra is szolgálna alkalmul, mennyiben a négy iskola nevendékei csak felváltva , bizonyos napokon jelenhetvén e közös kertben meg, ha valamely iskolát a kertbeni megjelen- hetéstöl esős idő visszatartana, lehet, hogy elveszne reá nézve épen azon időszak, melyben a tavaszi oltásban kellő oktatást nyerhetne, meg lenne fosztva a tanító is azon alkalomtól, hogy a uemesités eredményét, a kihajtott nemes ág vagy vetett mag fejlődésének minden szakát, a nevendékeknek naponkint felmutathassa, s velők észleltethesse.— A mi a magyar kir. helytartótanács fentebb érintett rendeletének 2-ik vagyis azon részét illeti, hogy t. i. a gyümölcsfatenyésztés — mely magában foglalja az eperfának ültetését, szaporítását is,— mely ismét az egykor múlhatatlanul felviruló hazai selyemtenyésztést föltételezi —- szóval a kerti iparnak meghonosulása, átalánositása által, a közvagyo- nosodás éressék el: ez oly magasztos, s minden gondolkozó előtt annyira fontos tárgy, hogy a czél elérésére meg nem tenni mindent, mi hatalmunkban áll, polgári kötelesség mulasztása lenne; mert hazánk a gylimölcstenyésztésre kedvező égalji viszonya mellett is gyümölcsben szegény, a mit nem csak alföldi, de felvidéki falvaink gyümölcsszegénysége , s fa nélküli volta szomorúan tanúsít, s igy belsztikségünkre való gyümölcsöt nem termesztünk, hanem aszalt s más alakban feldolgozott gyümölcsért a külföldnek adózunk. — Sőt nem csak falvaink állanak e tekintetben hátra, hanem maga városunk is, — mely pedig gyümöl- csészetéről jó hírben áll, — nemes, főleg téli gyümölcs tekintetéből szegénynek mondható, a mit világosan tanúsít piaczunk állása, hova is a Tiszáról, s némely felföldi vidékről évenkint közönséges téli gyümölcs is nagy mennyiségben hozatik be. Az eperfate- nyésztést s szaporítást illetőleg, mely a selyemtenyésztés egyedüli alapja, s ezenkívül gyümölcse által embernek, házi állatnak évenkint biztos táplálékot nyújt, ezen előnyeinél fogva óhajtandó volna, hogy városunkban egy udvar sem léteznék, melyben legalább 2—3 eperfa nem volna, ezenfelül utak, utszák mellékein lévő fasorok, sőt a garádok is mind eperfából volnának ülteten- dők ; ámde mindezen előnyök mellett is ez eperfának szaporítása tekintetében városunk, egynémely hazai vidékünkhöz képest is, elmaradottnak tekinthető. Tisztelt közgazdászati bizottmány ! ha majd be fog következni azon kedvező időszak, midőn városunk is a vasúti hálózatba befoglalva lesz, vagy ha majd a selyemtenyésztés érdekéből beváltóhely városunkban is fellállitva lesz, felhasználhatja-e ezen előnyöket városunk, ha nemes gyümölcse oly mennyiségben nem lesz, mennyivel kereskedést kezdhessen? Megkezdetheti-e az annyira nagy jövőjű selyemtenyésztést, ha már előre eperfaültet- vényekről nem gondoskodott ? úgy hiszszük, nem; szükséges tehát e tárgy felöl jó előre intézkednünk azért, hogy ha a kedvező alkalom beérkezik, bennünket már készen találjon, e czélt pedig csak az által érhetjük el, ha Egerben is egy nemes gyümölcs- s epercsemetéket nagy mérvben szolgáltató kert felállításáról gondoskodunk. Nemes gyümölcs-csemeték tenyésztésére a küldöttség a Barkóczi-laktanya mellett levő városi kertet 1218 □ öles kiterjedésénél fogva, — miután e téren czélszerü beosztással 108 törpe alakú anyafa, s ugyanannyi jeles asztali szölőfaj beültethetése mellett évenként 6—7 száz darab 3—4 éves csemetéket s körül belől 500 szölővesszöt kiszolgáltathat, s igy a helybeli évenkinti szükségletet folyvást fedezendvén, képes lenne e kert idő múltával az összes egri szőlő- s házi kerteket nemes gyümölcsfajokkal ellátni, — elégségesnek, az Eger vize s a város majdnem központján fekvésénél, a föld vegytileténél fogva pedig alkalmasnak véli; eperfa-tenyésztésre pedig a városi külső epreskertet véli fordit- hatónak. A csemeték kiszolgáltatásán túl ugyanezen kertek nyújthatnának a külvárosi iskola-kerteknek vad alanyokat, s szolgálnának azoknak, kik a fatenyésztés és nemesítésben oktatást nyerni óhajtanak, tanulmányi helyül, az e kertekben alkalmazott kertésznek kötelességül tétethetvén az, hogy minden vasár- és ünnepnap délutáni óráiban e kerteket tanulás végett megkereső ifjaknak dij nélküli oktatást nyújtson,a lakosokat pedig a városi elöljáróság által meghatározandó árért, nemes gyümölcs-csemetékkel s jeles gyümölcsű eperfákkal lássa el. Hogy pedig főleg a városi belső kert ezen kitűzött czéloknak megfelelhessen, szükséges 1-ször, a kertnek czélszerü beosztása s elrendezése, 2 szór, a kert földének egy láb mélyen megfordítása, 3 szór, anyafáknak beszerzése, a tenyésztendő fajok s nemeknek megválasztása, végre 4-er, a kert kezelésére egy ahhoz értő kertésznek félfogadása. A mi az első pontot illeti, az esetben, ha a bizottmány e kertnek felállítását elhatározná, alólirott Ígéri: hogy e kertnek beosztását, rendezését magára vállalja, nemcsak, hanem míg Isten életének és egészségének kedvez, a főfelügyeletet minden dij nélkül teljesitendi, a részletes berendezés tervét, elfogadás, jóváhagyás végett, bemutatandja. A második pontra nézve, a kert földjének megfordítása — rigoiirozása — azért szükséges, mert a mélyen felporhanyított földben nem csak hogy a fák sokkal élénkebben, gyorsabban fejlődnek, hanem ami legfőbb, gazdag hajgyökérzetet eresztvén, eladás esetében aunál biztosabban befogamzanak. — A 3-ik pontra nézve a küldöttség úgy vélekedik, hogy a városnak nem az lévén czélja, hogy pomologiai gyűjteményt állítson, hanem hogy a lakosok jeles, termékeny, s vidékünk égalji viszonyának megfelelő gyümölcsfajokkal láttassanak el, tenyésztés alá tehát csak oly fajok vétessenek, melyek Egernek oly kiváló kereskedési czikkül szolgáljanak, mint minőül szolgál Csehországnak a mesánszki alma, Horvátországnak a szetezika, vagy Kecskemétnek a pogácsa-alma, ilyekül szolgálhatna Egernek a sóvári alma, az egri zöldkörte, az őszi baraczkoknak több korán érő fajai, s az asztali szőlőknek több kiválóan jeles nemei; a most példaképen fölemlített alma- s körtefajokon túl még tenyésztendő fajoknak megválasztását, alólirott szintén magára vállalja, s terjedt gyűjteményéből oltó ágakban ki is szolgáltathatja ; — miután azonban az volna a főczél, hogy e kert hová- előbb virágzásnak induljon, s a tenyésztés alá vett fajoknak gyümölcsét a közönség természetben is e kertben láthassa, czéli- rányos volna a kiválasztott fajokat birs-, galagonya- és Szent-Já- nos-alma-alanyokba oltott törpe alakú, 3—4 éves kész oltványokban, úgy a kiválasztott szőlöfajokat töves vesszőkben anyafákul kész helyről pénzért meghozatni. A negyedik pontot, vagyis egy kerté-znek félfogadását illetőleg, a küldöttség véleménye az, hogy miután a kert nem oly nagy kiterjedésű, hogy abban annyi oltvány tenyésztethessék, melyeknek eladásából egy conventios városi kertész fizetése kikerülhetne, nevezetesebb áldozatot pedig a város pénzviszonya meg nem engedhetvén, e kert kezelése oly egyénnek lenne általadandó, ki más jövedelmi forrással, ingatlan birtok, mesterség vagy épen kertészettel foglalkozván, a czélba vett kertnek kezelését e mellett teljesítené, megelégedvén a városi elöljáróság által legfeljebb 30 krbau megalapítandó áron eladandó oltványok jövedelmével; — szükséges lenne azonban még ez esetben is e belső kertben most is létező épületeknek u. m. egy magában álló kis szobának és egy sziutén magában álló pinczeforma helyiségnek kijavítása, udvartérnek kerítése, s a laktanya melléképületének e kertre néző részéből egy szoba, konyha, és kamrából álló kertészlaknak alakítása. A selyem-tenyésztés országos fontosságú érdekén túl, gyümölcse kedvéért is tenyésztendő s szaporítandó eperfákat ami illeti, e végre a küldöttség, mint már említve volt, a városi nagy eperkertet oly módon véli fordithatónak, hogy a kertnek meliékhasználata a vállalkozó kertésznek általadatván, kötelességévé tétetnék, e kertben nemes gyümölcsöt termő eperfáknak a lehető legnagyobb mérvbeni tenyésztése, s szintén a város által megalapítandó árért p. o. 20 krért a lakosoknak kiszolgáltatása. Az eddig mondottakat röviden ismételve e küldöttség azt javalja: a) Hogy a külvárosi iskolák mellett találtató, bár kisebb terek, oly iskolakertül, melyben a fanemesitésre hajlandóságot mutató gyermekeknek az első oktatás megadattathassék, elegendők lévén, azok e czélra berendezendők. b) A nemes gyümölcsnek átalánositása tekintetéből, a Barkóczi-laktanya hátánál lévő városi kert, közfaiskolává alakíttassák: és pedig a kert első berendezése költségeinek, ide értve a kertészlak elkészítését is — a váx-os általi viselése mellett, ebben oly vállalkozó kertész állíttassák, ki a 3—4 éves oltványok 30-krnál magasabbra nem rúgható árából beveendett hasznon, s az ottani lakáson túl, a várostól egyéb fizetést, vagy segedelmet nem igényel. c) Az annyira nagy jövendöjü selymészet, úgy gyümölcsé- szet érdekéből tenyésztendő eperfákat illetőleg, e végre a városi külső epreskertet lehetne fordítani, azon feltétel mellett, hogy a kertész által a lakosoknak, nemes gyümölcsöt termő fák legfölebb 20-krért számítva darabját, szolgáltassanak ki, a kertész fáradsága, az eladott fák árával és ezen kert egyéb mellék- jövedelmeivel jutalmaztatván meg. — Véleményezi végre a küldöttség azt is, hogy miután kert alakítására, beültetésére az őszi idő legalkalmasabb, de nem csak hogy már ezen túlvagyunk,