Eger - hetilap, 1866
1866-01-18 / 3. szám
19 az irók — és önök bizonyára csodálkozni fognak azon, hogy a bevétel nem födözte a költségeket sem. Ha a többi is igy jár . . . de ne higyjUk. És most önök engedelmével menjünk a nemzeti színházba, ahol 10-én a „Fény árnyainak“ vetélytársát, Szász Károly [ „H er ó d es“ czimü 5 felvonásos tragoediáját adták először 1 tele ház előtt. Mainap, midőn a dráma-irodalom annyira terméketlen korszaka következett be, hogy egy-egy jobb dráma megszületése valódi újdonság, mindnyájan vágyakodva siettünk a színházba; a nagy rész, hogy eltörje ez uj elsőszülött fölött a kritikai vaspál- czát, a másik rész, Szász Károly érdemeit és költői képességét méltányolni tudva, várakozásteljesen és fokozott kíváncsisággal, vájjon milyen lesz az a „Heródes,“ melynek megaranyozott versenytársa épen nem tudta a közönség rokonszenvét megnyerni ? Mi is ez utóbbiak közé tartozánk — és az eredmény után szükségesnek tartjuk ez uj drámai jelenséget egri t. olvasóinkkal, legalább körvonalaiban megismertetni. Tagadhatatlanul igaz, hogy e tragoedia bonyolódott, s a zsidó nép történetének ismeretét föltételező tartalmát, változatos, ellentétes jellemeinek s egyátalán burkolt szépségeinek teljes méltánylatát csak többszöri figyelmes szemlélet után lehetne elsajátítanunk — mindazonáltal ki merjük mondani a „Pesti Napló„ újdondászának palczatörése ellenére is azt, hogy e mti, melynek nyelve, egynéhány helyét leszámítva, költői, szép, sokszor emelkedett, melyben nagyon sok megkapó jelenet van, sokáig élni fog színpadunkon, sőt hogy varázsában többszöri elöa- datása által csak nyerni fog. Észrevehetni e darabon, hogy szerzője sokat foglalkozók az angol drámairodalom örökbecsű termékeivel, mert Shakespea| re tanulmányozása e mü egész lényén átömlik; igaz, bogy nem oly bevégzett, jellemei nem oly hatásosak, mint azéi, de ez azért nem gátolja, hogy szerzőjét ez új pályán melegen ne üdvözöljük. A tragoedia története röviden a következő: Heródes (Tóth József) nemesen lép föl, és védi magát Hyrkánus zsidó király és a Synedrion előtt, kitisztázza magát, és nőül veszi Mariamnát (Felekiné), II. Hyrkánus unokáját egy eszmével, mely e szavakba burkolózik: f„E nő merész terveim eszköze lehet.“ Hyrkán leánya, Alexander özvegye, (Jókainé) engesztelhetetlen gyülölségböl fiával a parthus királyhoz menekül, hogy számára a koronát megtarthassa. Heródes megveretik, de a rómaiak segélyével csakhamar király lesz és álnok, tettető alakjában kivégezteti a Makkabikat, Hyrkánus családját, Anti- gonus ellenkirályj és neje kivételével, kibe őrjöngésig szerelmes a nélkül, hogy okadatolva lenne, mint változott az eszköz ennyire eszményivé. Salome, Heródes húga viszi a sátán szerepét, és ingerli a Makkabik e két utolsó sarja ellen, kiket Heródes egy találkozás alkalmával megles, és a rokoni csókot, melyet Mariam- na Antigonusnak ad, félremagyarázva, szintén kivégeztet. Most már egyedül áll hatalma magaslatán, hova a Makkabik holttestein keresztül jutott, — fölébred most már késő szerelme Mari- amna iránt, küzd, kínlódik, végre megörül. A bíráló választmány e müvet befejezetlennek találta — és e nézetét mi is osztjuk, mert az ártatlan Mariamnának blinhödése egyátalán nem gyakorol a nézőkre jó behatást, föelv lévén a drámában, hogy az igazság győzzön. Vannak tehát e műnek is gyengéi, — még pedig számos gyengéi, de mindamellett is nem mindennapi jelenség színpadunkon, főkép, ha tekintetbe veszszük azt is, hogy egy oly költő első müve, kitől e téren még igen sokat várhatunk. Hollós László. szem, ez egyik főoka annak, miért népszerűbb az angol nemesség és előkelő nép minden más nemzet nemességénél; s miért nem zúgolódik az angol földmüvesosztály úgy, mint másutt, a vagyon és kiváltság egyenetlen felosztása miatt, bár oly sok nyomás és Ínségnek volt is olykor alávetve. A városi müveit s a falusi elem e szép, öszhangzó egyesülésének tulajdonítandó ama mély, természetes, és természethü érzés, mely az angol irodalmat átlengi és melegíti; ennek tulajdo nitandó a falusi életből vett képek gyakori használata, ennek a természet jeleneteinek hasonlithatlan festése és leírása. Egyéb nemzetek idyll-költői csak futó, felületes látogatóiéi és szemlélőiül tűnnek fel a természetnek, s ennek csupán közönséges, átalá- nosan ismert varázsaival és kellemeivel ismerkedtek meg; nem igy az angol irók és költők; — ők, ha lehet igy szólani, a természettel laknak és élnek, ellesik annak legkisebb szeszélyeit fölkeresik minden zugát, behatnak mély titkaiba, s nem csak felületesen, hanem tökéletesen olvassák és értik annak nyitott, de sokszor rejtélyes könyvét. Egy bimbó nem nyilhatik ki, — egy levél nem eshetik le zörögve a földre — egy barmatcsepp nem ragyoghat a napsugárban, — a habok nem susoghatnak a folyóban, — az ibolya nem terjesztheti illatát, — a fülemile nem kezdheti dalát, anélkül hogy azt az angol már ne észlelte s benyomásait és szépségeit föl nem jegyezte s valamely gyönyörű erkölcsi példázatra föl nem használta volna. A szigetország nagy része síkság; de korántsem egyhangú, mert a fáradbatlan angol mindenütt művelés és finom Ízlés kelle- meit tárja a szem elé. Aztán a szem bármerre nézzen, inindfitt szebbnél szebb kastélyokat és palotákat lát, melyek utánozhat- lan kertek és parkokkal kerítvék. Itt ugyan nincsenek svaiczi tájképek és kilátások, melyek borzadályos szépségük és nagyszerűségükkel lepik meg az utazót; de igenis lehet bámulni azt a falusi, családias vidámságot s nyugodt életet, azt a csínyt és rendet, nemkülönben az ősiség kegyeletes tiszteletét. Az ódon templom, góth tornyával, festett ablakaival, s régi emlékeivel, a temető sírkövei az apák sirhantjai fölött, kiknek fiai ugyanazon földet szántják, s ugyanazon oltárnál térdepelnek; a magános lelkészlak, mely aunyi változáson és javításon ment át, — a templomba vezető, mosolygó réteken átkígyózó ösvény, — a sötét uraságllak, mely védöleg tekint le az alant fekvő falura, — a nyilvános mulatókért óriási fáival, mely alatt még a nagyapák játszottak; — a hagyományos táncz a szünórákban: mindez valami kedvesen hat a szemlélőre, ki örömmel látja, hogy falun még nem halt ki minden erény és kegyelet, és eszébe jut Horácz találó ódája: Beatus ille, qui procul negotiis Paterna rura bobus exercet suis. Különösen szép, midőn vasárnap reggel a harang átzeng a mezőkön, s a parasztság legszebb, ünneplő ruhájában lépdel komolyan a templom felé, s midőn este a ház ajtajánál összegyűlve, gyönyörködni s örvendezni látszanak a természet méla csöndében. A nagyapát ilyenkor körülülik, s az beszél unokáinak a mult idők csatái és rázkodtató forradalmairól. Majd előveszi a bibliát, s fen- hangon olvassa fel annak egyes helyeit. A gyermekek oly ájta- tosan hallgatják az öreget, s midőn ez leteszi a bibliát, vidáman költik el az egyszerű vacsorát, s zsoltárok zengése mellett nyugalomra térnek. Oh! fortunatos nimium, sua si bona norint, Agricolas! Oh rus !... B. J. *
