Eger - hetilap, 1865
1865-02-16 / 7. szám
53 szités híjával, más mint gyenge, ideges, apró és korán aggott, csenevész nemzedék nem jöhet létre; most az előkelőség mégis vagy a mesterséges testgyakorlást, vagy egyéb j testmozgást kénytelen elnézni. De mig a főrangúnk, az il- domnak önkéntes rabszolgái, különösen a férfiak a lovaglásban, a tornában és hasonlókban találhatnak módot a testi erőszerzésre, melyet munkátlan életük nem adhat nekik, a nők mindentől meg lévén fosztva, nekik egy marad csak, mi az idegek és izmoknak némi erőt és rugékonvsá- got szerezhet, és ez a t á n c z. Pedig az erőnek alkalmazása, sőt megfeszítése, nem csak üdvös, miután csak ez utón fejlődik az egészség, és szilárdul az erő, hanem vannak egyéniségek, a kiknek elkerülhetlenül szükséges, mondhatni, orvosság. Ismeretes dolog az, hogy a serdülőkorban, kivált leánykáknál, néha a vérkészités oly hiányos lesz, | hogy általános halványság, elgyengülés és vérhiány fejlődik, sőt vizibetegség is állhat be; ez állapotot sápkórnak nevezzük. Ezen bajnak a leghathatósban korlátokat szab a táncznak ovatos, de minél sűrűbb gyakorlata. A táncz a kedélynek magasabb fokát képletekkel fejezi ki, azért oly jellemző minden egyes nemzetre nézve. A keringő a tánczolóját szédülésbe ejti, mint ki semmiről továbbra gondolkozni sem akar, s a maga sorsába bele- inámorosodva, jobbat nem keres. A franczia itt is csupa ildom, csupa udvariasság, merő előzékenység és formaság, lényegileg pedig potomság. A lengyel nagy elevensége mellett jellemzi a gondatlan jó kedvet a legnagyobb veszély fölött is. Végre a magyar táncz azt mutatja, hogy — vitézkedni tud, és hogy széles kedvét nem fojtja el, s nem bújik el mulatni, hanem jó kedvében kiáll a síkra, nem fél a fáradságtól, vagy mint mondani szokás: nem resteli. Bárminő hasznos és üdvösnek kell a tánczot különféle szempontnál fogva is elismernünk, mindazáltal lehetnek annak ártalmai is, részint a tulságban, részint különféle vigyázatlanság által, mit a táncz által fölhevülten, elkövetni lehet. Azonban ilyenkor természetesen nem a táncz az oka, hanem a ki visszaél vele. Főfontosságu kérdés, hogy tánczközben vizet lehet-e inni, miután egyrészt hagyományos irtózat van az efféle vizivás ellen, de másrészt a táncz által felhevült ifjúság néha lopva oltja szomját, s miután baj nem következik, nem hiszi többé, hogy csakugyan veszélyes legyen, táncz közben vizet inni. A polgárosodással és az erkölcsök finomulásával mindegyre gyakoribb a tüdővész; ezen baj kifejlődését nem ritkán a táncz közben való vizivásnak tulajdonították, és napjainkban is hallani még, hogy ez vagy amaz korán elhunyt hölgy, táncz közben vizet ivott, s aztán tüdővészben meghalt. A vizivástól bárminő körülmények közt, az ember tüdővészt ugyan nem kaphat, hanem vonhat magára más betegséget, vagy ha a tüdővész magva lappangott már gyen-' ge tüdejében, a vigyázatlanul táncz közben megivott pohár viz okot adhat kifelődésére; hanem, annak a kiben hajlandóság lappang a tüdővészre, tánczolnia sem kellene, vagy csak a legnagyobb óvatossággal, azaz felhevülés nélkül. Táncz után addig, mig a lélekzés gyorsított, a szív erősen dobog, a vérkeringés sebes, addig vizet inni, kivált fél vagy egész pohárral, mindenkor veszélyes. Ilyenkor nem ugyan tüdővész, hanem igen is tiidőgyuladás, rekedtség, torokgyuladás, makacs köhögés és hasonló bajok származhatnak, melyek alkalmilag más roszabb betegségekbe átmehetnek. Ha valaki vigyázatlanul mégis hideg vizet ivott volna, és ha utána ártalmát érzi, hibáját azzal hozhatja legjob- I ban helyre, ha minél előbb meleg italt vesz magához, legyen az thea, meleg czitromviz vagy hasonló. A táncz tehát a minő magasztos polczra emeli a kedélyt, s a minő üdvös a test erősítésére, némely esetekben oly veszélyes, és ott, a hol a tüdő hibájának csak gyanúja is van, ott a hevesebb táncz mindenkor kerülendő, mert valójában gyászt okozhat, vagy azt sietteti. Ellenben az egészséges és bátor lelkületű ifjúságot mindenkor jellemezni fogja a táncznak a kedvelése, a táncz mindenkor erőt, kedélyt és lelkületet árul el, valamint fölötte kevés dicséretest lehet azon ifjúra mondani, ki 26 — 28 éves korában, társas gyülekezetek közepette, pamlagra kuporodva, a bátoritó háziasszonynak finnyás aggbölcse- séggel azt feleli hogy: „nem tánczolok.“ A románok. (Vége.) E nemzet kevés képességet látszik föltüntetni a városok építésében, mivel sehol csak egy általok épült város sincsen, melynek építészeti modorán czélirányossággal ösz- szekötött szépizlést vehetnénk észre. — A román városok utczái valóságos labyrinthok, keskenyek, görbék, töltetlen- s kövezetlenek. Mindenki tetszése szerint épit. Itt egy csinosan épült ház mellett egy istálló, szemétdomb vagy pocsolya. A legszebb paloták mellett, melyek a tulajdonos becsületére válnak, rozzant kunyhók állnak, melyekben szükség és nyomor tanyáz. Darab helyek nyomorult palánk kerítéssel köritve, az udvar közepén egy kis házacska; az egész hely az utczáról tekintve olyan, mint a mocsáros hely, melyet a disznók turkáltak fel, s hol a mindenféle háziállatok élelem után kapargatnak. A román nép fő foglalkozása a földművelés. Az általok lakott föld különben is kevés emberi segélyre szorul, mert Isten annyira megáldotta, hogy a „dolce far niente“ szeretete mellett is minden megterem, és pedig nagy s igen jó minőségben. Legelső termelési czikkek: a kukoriczaés burgonya; úgy a többi kenyértermények. Kender és len nagy mennyiségben termeltetik, miért is a parasztasszonyok az egyhangú téli hónapokat szövéssel, fonással töltik. Fonal-, gyapjú- és kecskeszőr-keverékből igen erős anyagot tudnak készíteni. Valóban igen kellemes egy órát a román gazdánál tölteni, mivel az értelmesebb paraszt tudja: hogy a jóllét alapja kitartó szorgalom. Az udvaron széttekintve örvend a szív, látván jobbra-balra a háznagy- ságu gyümölcsöskosarakat, itt egy hatalmas asztagot, amott alkalmas helyen kunyhó alakú földhányást, mely alatt a verem van, hol burgonyáját tartja, a ház eresze és nagy kosarak alatt már részben kidolgozott kenderés lencsomagok függnek, majd magnak szánt kukoricza- csöveken akad meg a gyönyörködő szem. — Ha nyárban látogatjuk meg a románt, a gazdasszony rögtön mamaligát főz tiszteletünkre, s ezt csak künn a szabadban tűz fölé függesztett bográcsban késziti. Itt aztán az étvágyat csak fokozza az ily jóllét szemlélete, látván az említetteken ki- vül a szép teheneket, ökröket, borjukat, s itt-ott nehány kecskét és juhot. Méltán mondhatjuk, hogy e nemzet csak a nevezett irányban keresi foglalkozását; mert a kézművesek arány- lagos csekély száma a népességhez képest majdnem elenyészik. Ok csak a nép szükségeinek kielégítésére dolgoznak, s a mit elkészítenek, azt ugyan senki Isten terem*
