Eger - hetilap, 1865

1865-02-16 / 7. szám

53 szités híjával, más mint gyenge, ideges, apró és korán ag­gott, csenevész nemzedék nem jöhet létre; most az előke­lőség mégis vagy a mesterséges testgyakorlást, vagy egyéb j testmozgást kénytelen elnézni. De mig a főrangúnk, az il- domnak önkéntes rabszolgái, különösen a férfiak a lovag­lásban, a tornában és hasonlókban találhatnak módot a testi erőszerzésre, melyet munkátlan életük nem adhat ne­kik, a nők mindentől meg lévén fosztva, nekik egy marad csak, mi az idegek és izmoknak némi erőt és rugékonvsá- got szerezhet, és ez a t á n c z. Pedig az erőnek alkalma­zása, sőt megfeszítése, nem csak üdvös, miután csak ez utón fejlődik az egészség, és szilárdul az erő, hanem van­nak egyéniségek, a kiknek elkerülhetlenül szükséges, mond­hatni, orvosság. Ismeretes dolog az, hogy a serdülőkorban, kivált leánykáknál, néha a vérkészités oly hiányos lesz, | hogy általános halványság, elgyengülés és vérhiány fejlő­dik, sőt vizibetegség is állhat be; ez állapotot sápkór­nak nevezzük. Ezen bajnak a leghathatósban korlátokat szab a táncznak ovatos, de minél sűrűbb gyakorlata. A táncz a kedélynek magasabb fokát képletekkel fe­jezi ki, azért oly jellemző minden egyes nemzetre nézve. A keringő a tánczolóját szédülésbe ejti, mint ki semmiről továbbra gondolkozni sem akar, s a maga sorsába bele- inámorosodva, jobbat nem keres. A franczia itt is csupa ildom, csupa udvariasság, merő előzékenység és formaság, lényegileg pedig potomság. A lengyel nagy elevensége mellett jellemzi a gondatlan jó kedvet a legnagyobb ve­szély fölött is. Végre a magyar táncz azt mutatja, hogy — vitézkedni tud, és hogy széles kedvét nem fojtja el, s nem bújik el mulatni, hanem jó kedvében kiáll a síkra, nem fél a fáradságtól, vagy mint mondani szokás: nem resteli. Bárminő hasznos és üdvösnek kell a tánczot külön­féle szempontnál fogva is elismernünk, mindazáltal lehet­nek annak ártalmai is, részint a tulságban, részint külön­féle vigyázatlanság által, mit a táncz által fölhevülten, el­követni lehet. Azonban ilyenkor természetesen nem a táncz az oka, hanem a ki visszaél vele. Főfontosságu kérdés, hogy tánczközben vizet lehet-e inni, miután egyrészt hagyományos irtózat van az efféle vizivás ellen, de másrészt a táncz által felhevült ifjúság néha lopva oltja szomját, s miután baj nem következik, nem hi­szi többé, hogy csakugyan veszélyes legyen, táncz közben vizet inni. A polgárosodással és az erkölcsök finomulásával mindegyre gyakoribb a tüdővész; ezen baj kifejlődését nem ritkán a táncz közben való vizivásnak tulajdonították, és napjainkban is hallani még, hogy ez vagy amaz korán el­hunyt hölgy, táncz közben vizet ivott, s aztán tüdővészben meghalt. A vizivástól bárminő körülmények közt, az ember tü­dővészt ugyan nem kaphat, hanem vonhat magára más be­tegséget, vagy ha a tüdővész magva lappangott már gyen-' ge tüdejében, a vigyázatlanul táncz közben megivott po­hár viz okot adhat kifelődésére; hanem, annak a kiben hajlandóság lappang a tüdővészre, tánczolnia sem kellene, vagy csak a legnagyobb óvatossággal, azaz felhevülés nélkül. Táncz után addig, mig a lélekzés gyorsított, a szív erősen dobog, a vérkeringés sebes, addig vizet inni, kivált fél vagy egész pohárral, mindenkor veszélyes. Ilyenkor nem ugyan tüdővész, hanem igen is tiidőgyuladás, rekedt­ség, torokgyuladás, makacs köhögés és hasonló bajok szár­mazhatnak, melyek alkalmilag más roszabb betegségekbe átmehetnek. Ha valaki vigyázatlanul mégis hideg vizet ivott volna, és ha utána ártalmát érzi, hibáját azzal hozhatja legjob- I ban helyre, ha minél előbb meleg italt vesz magához, le­gyen az thea, meleg czitromviz vagy hasonló. A táncz tehát a minő magasztos polczra emeli a ke­délyt, s a minő üdvös a test erősítésére, némely esetekben oly veszélyes, és ott, a hol a tüdő hibájának csak gyanúja is van, ott a hevesebb táncz mindenkor kerülendő, mert valójában gyászt okozhat, vagy azt sietteti. Ellenben az egészséges és bátor lelkületű ifjúságot mindenkor jellemezni fogja a táncznak a kedvelése, a táncz mindenkor erőt, kedélyt és lelkületet árul el, valamint fö­lötte kevés dicséretest lehet azon ifjúra mondani, ki 26 — 28 éves korában, társas gyülekezetek közepette, pamlagra kuporodva, a bátoritó háziasszonynak finnyás aggbölcse- séggel azt feleli hogy: „nem tánczolok.“ A románok. (Vége.) E nemzet kevés képességet látszik föltüntetni a váro­sok építésében, mivel sehol csak egy általok épült város sincsen, melynek építészeti modorán czélirányossággal ösz- szekötött szépizlést vehetnénk észre. — A román városok utczái valóságos labyrinthok, keskenyek, görbék, töltetlen- s kövezetlenek. Mindenki tetszése szerint épit. Itt egy csino­san épült ház mellett egy istálló, szemétdomb vagy pocso­lya. A legszebb paloták mellett, melyek a tulajdonos be­csületére válnak, rozzant kunyhók állnak, melyekben szük­ség és nyomor tanyáz. Darab helyek nyomorult palánk ke­rítéssel köritve, az udvar közepén egy kis házacska; az egész hely az utczáról tekintve olyan, mint a mocsáros hely, melyet a disznók turkáltak fel, s hol a mindenféle háziállatok élelem után kapargatnak. A román nép fő foglalkozása a földművelés. Az álta­lok lakott föld különben is kevés emberi segélyre szorul, mert Isten annyira megáldotta, hogy a „dolce far niente“ szeretete mellett is minden megterem, és pedig nagy s igen jó minőségben. Legelső termelési czikkek: a kukoriczaés burgonya; úgy a többi kenyértermények. Kender és len nagy mennyiségben termeltetik, miért is a parasztasszo­nyok az egyhangú téli hónapokat szövéssel, fonással töl­tik. Fonal-, gyapjú- és kecskeszőr-keverékből igen erős anyagot tudnak készíteni. Valóban igen kellemes egy órát a román gazdánál tölteni, mivel az értelmesebb paraszt tudja: hogy a jóllét alapja kitartó szorgalom. Az udvaron széttekintve örvend a szív, látván jobbra-balra a háznagy- ságu gyümölcsöskosarakat, itt egy hatalmas asztagot, amott alkalmas helyen kunyhó alakú földhányást, mely alatt a verem van, hol burgonyáját tartja, a ház eresze és nagy kosarak alatt már részben kidolgozott kender­és lencsomagok függnek, majd magnak szánt kukoricza- csöveken akad meg a gyönyörködő szem. — Ha nyárban látogatjuk meg a románt, a gazdasszony rögtön mamali­gát főz tiszteletünkre, s ezt csak künn a szabadban tűz fölé függesztett bográcsban késziti. Itt aztán az étvágyat csak fokozza az ily jóllét szemlélete, látván az említetteken ki- vül a szép teheneket, ökröket, borjukat, s itt-ott nehány kecskét és juhot. Méltán mondhatjuk, hogy e nemzet csak a nevezett irányban keresi foglalkozását; mert a kézművesek arány- lagos csekély száma a népességhez képest majdnem ele­nyészik. Ok csak a nép szükségeinek kielégítésére dol­goznak, s a mit elkészítenek, azt ugyan senki Isten terem­*

Next

/
Oldalképek
Tartalom