Eger - hetilap, 1865
1865-02-09 / 6. szám
43 A Kisfaludy-társaság ez évi közgyűlését f. hó 6-án a nemzeti muzeum dísztermében, nagy közönség jelenlétében tartotta meg. Az elnök, b Eötvös József, a közgyűlést megnyitván, fájdalmát fejezé ki azon veszteségek fölött, melyeket a Kisfaludy-társaság, s vele az összes haza is, a lefolyt évben, any- J nyi kitűnő tagja halála által szenvedett. Majd az uj nemze- i déket buzditá, a mások által megkezdett munka folytató I sára. A megnyitó beszéd után Greguss Ágost titkár adá elő jelentését a társaság múlt évi munkálkodásáról és történeteiről. Következett Tóth Lőrincz emlékbeszéde Fáy András felett, kinek gyászkoszorus arczképe is föl volt állítva a teremben. Ezután Dobsa Lajos olvasd föl „Aba Sámuel1“ czimű tragoediája első felvonását. Ezt ismét emlékbeszéd követte Kazinczy Gábor fölött, Lévay Józseftől. Ezután Tóth Kálmán segédtitkár lépett a szónoki asztalhoz, s felolvasó az 1864-re hirdetett kétrendbeli pályázat eredményéről szóló jelentéseket. E jelentések elsejéből kitűnik, hogy az elegiára kitűzött 10 db arany jutalomra 29 pályamű érkezett be, s bocsáttatott Jókai Mór, Székács József és Tóth Kálmán tagok bírálata alá; s hogy a bírálók ta- i láltak ugyan a pályaművek közt egy vagy más tekintetben méltányolható műveket: de egyet sem olyat, mely egészben véve irodalmunkra nézve nyeremény volna, s a Kisfaludy-társaság által kitűzött föltételt teljesítené. A társaság tehát, e bírálói vélemény alapján, az elegiai jutalom ki nem adását határozta el. A második jelentés szeriut, a ballada elméletére hirdetett 50 arany jutalomra 9 pályamű érkezett be, s ezek közt volt egy, mely Bérczy Károly, Fábián Gábor és Salamon Ferencz biráló tagok öszhang- zó véleménye szerint, a feladatnak fényesen megfelel. Ez az V. számú pályamű, melynek szerzője, mint a felbontott jeligés levélkéből kitűnt, Greguss Ágost .Azonban az egész pályázás érdekes] mind számra, mind becsre nézve elég bőtermésű, és sok benne a figyelemre méltó. Kivéve a II. és VIII. számú pályamunkákat, a többi mind közvetlenebb s tisztultabb nézeteket mutat fel a ballada körül. A Kisfaludy-társaság, a bírálói vélemény alapján, a Greguss Ágost által szerzett V. számú pályaművet jutalmazandónak s kiadandónak, a III. számút dicséretre, a VII. pedig figyelemre méltónak nyilatkoztatta. A jelentések fölolvasása után következett a Kisfaludy-társaság által 1865. évre kitűzött, következő pályadijak kihirdetése: I. Kívántatik az elégia elmélete. Jutalma 25 arany. II. Kívántatik rövid költői elbeszélés: akár komoly, akár vig s humoros nemben ; akár történeti, akár mondái vagy adomai tárgyú. Jutalma 20 arany. A pályamunkák, a szokott módon, 1865. decz. 31-ig, a társaság titkárához küldendők. Az I. számú pályadijért a társaság tagjai is versenyezhetnek, a II. számúért csak nemtagok. Csak azon munka nyerhet jutalmat, mely nem csupán aránylag jobb a többinél, hanem a melynek önálló becse is van. Miután a pályadijak kihirdettet- tek. az elnök megköszönte a hallgatóság szives figyelmét, s a gyűlés eloszlott. A románok. Legújabb időben sokat foglalkozott a politikai irodalom a románokkal (oláhokkal). Nem lesz talán érdektelen, ha olvasóinknak e nép — különösen nemzeti szokásai - rövid rajzát adjuk. A mai román nép a trák, romai, góth és szláv elem keveréke. Neveztetik pedig románnak (rumonyi); mert a történészet az oláh népet a római katonai gyarmatok maradványául tekinti, mely ősei nvelvét is jó részben megtartotta. Jelenleg is mindazon helyeken, hol eredetileg az ős trákok székeltek, s mely helyeket idő folytán a rómaiak foglaltak el, laknak románok. Ilyenek: Moldva-, Oláh-, Erdély-, Magyar-, Török- és Görögország egyes részei. E nép nyelvében igen silány maradvány található az ős trák és góth nyelvből, de annál gazdagabb a latin bangzatban. A latin nyelv után legföltünőbb a szláv nyelv- veli rokonsága. A románok egész napjainkig az úgynevezett cyrill Írásmódot használták; de a mindig erősebben növekedő tudat, hogy ők tulnyomólag római eredetűek, kiszorító a szláv betűket, s a rómait vagy latint fogadtató el. Sőt jelenleg nyelvük gyökeres purificatio alatt áll; minden szláv hangzatu szó tiszta latinnal pótoltatik. A románok barátságos és kellemes külseje megfelel jellemüknek, melyet bizton jó- s szeretetteljesnek mondhatunk. Mint más népeknél, úgy itt is vannak árnyoldalok mint: boszu-szomj, ravaszság, bátortalanság (mit gyávaságnak is nevezhetünk), a henye élet utáni előszeretet és jólét utáni vágy. A testalkat közönségesen mérsékelt magas, erős és egészséges; de a legcsekélyebb physikai változás kedves alkalmat nyújt nekik az ismeretes,,dolce far niente“ minél további s gyakrabbani igénybevételére, mit ők épen úgy, mint az olaszok, fölötte kedvelnek. Az arcz szép, néha nemes vonásokkal; a szép haljott orr az antik művészet legszebb plastik műveire emlékeztet; az inkább nagynak, mint kicsinynek mondható szem éles és világos fényű; a homlok szabályos, többnyire magas; a száj oly szép fogakat tartalmaz, hogy azok nem kis mértékben fokozhatják a társnemzetek szépei irigységét. Föltűnő a románok nemzeti öltönye. A román paraszt télen-nyáron igen durva posztóból készitett köpenyfélét visel, mit ő sukmannak nevez. Ujjakkal van ellátva; fölül oly keskeny, hogy alig éri át a testet; alul már elég bő, s térdig ér. Hasonló posztóból van a különböző szabású nadrág is. Lábbelijük az ismeretes bocskor. (opints). A polgári személyek sukman helyett bokáig érő finom posztóköpenyt viselnek; hogy kényelemszeretők, a bő nadrág is mutatja. Ezeknél a bocskort már csizma helyettesíti. A nemzeti-viselet kiegészítője a széles bőröv és a magas szőrsapka. Hosszan lefolyó haj, rövidre vágott szakáll, borotvált halánték szintén a nemzeti izlés kinyomatához tartozik. Sokkal csinosb a női viselet, mely ugyszólva csak két darabból, t. i. egy saját készitményü ing és alsó ruhából áll. Az ing fölső része a nyak körül zsinór segélyével ránczra húzható; a mell és vállukon vörös vagy kék pamuttal kivarrva. — Az alsóruha fekete vagy vörös gyapjúszövetből készült, bokáig érő; de minthogy az öv mellé fölszuratik, azért rövidebbnek látszik, mint valóban. Mily keveset törődnek a román nők öltözékükkel, abból is kilátszik, hogy ez alsóruhán egyetlen kapocs, sőt egy öltés nem található, hanem csak az öv segélyével szorítják a testhez. A nők öve nem oly magas, mint a férfiaké, s nem is — vagy csak ritkán — bőrből, hanem többnyire összegöngyölt gyapjuanyagból készült. A román nők e legközönségesebb öltözetének kiegészítője a hosszú zöld dolmány, melyet elől nem gombolnak össze, banem csak egymásra boritanak. Epen ilyen a széles galléru köpeny is, melyet az időjárás szerint gallérral vagy a nélkül viselnek. Hidegebb időben az asszonyok és lányok posztóval tekerik körűi fejüket, melynek *
