Eger - hetilap, 1865

1865-01-05 / 1. szám

5

Lassan lassan az iljak a hölgyekhez közeledtek, a kör kitágult, a társalgás élénk lett, nagy boszuságára a whistet játszóknak. Összevissza fecsegtek vadászatról, halászatról, bálokról és hangversenyekről, regényekről és színházról.

A salon-társalgás ez örökös tárgyai még nem voltak kimerítve, midőn az úrnő, egy hatvan éves matróna, egy férfiúhoz fordult, ki eddig a társalgásban részt nem vett.

— Kapitány! mondá, ön régóta tartozik barátjának, Anatole Derlynek történetével; adósságát befizetni most legjobb alkalma van.

— Igen, igen! a történetet! kiálták az ifjú hölgyek, kiváncsiak lévén hallani a kalandokat, melyek hősét ismerték.

Az egyén, kit az úrnő megszólított, mintegy 30 éveg lehetett, magas szikár ember, száraz vonásokkal s napbarnított arczczal ; a vastag fekete bajusz, mely felső ajakát fedé, martialis alakot kölcsönzött arczának. Jobb karjának hiánya, melyet bizonyára a dicsőség mezején vesztett el, és a vörös szalag, mely gomblyukát ékité : tanúskodott az ember becsülete és a katona bátorságáról.

Ezen ember arczán a lemondás búskomoly kifejezése ömlött el, mely öt nagyon érdekessé tévé. Nyugalmazott tábornok fia, Darcier kapitány igen korán lépett katonai szolgálatba. Bátorsága és nagy katonai talentuma ragyogó jövőt Ígértek az ifjúnak. Szülők nélkül lévén , nagyon egyedül* érezte magát, s a családi élet után sóvárgott. Egy szabadságideje alatt megismerkedett Duthil Lujza, egy milliomos bankár leányával. Lujza igen csinos s elég szellemdús volt, ki meghódittatva a fiatal tiszt ragyogó külseje s azon remény által, hogy egykor tábornokné asszonynak fog hivatni, s a Tuileriák báljaiban tánczolhat: nem késett a kapitánynyal jegyet váltani. A kapitány nem akart pénzért házasodni, de ö Lujzában a szív és lélek oly kellékeit vélte feltalálni, melyek őt bol- dogithaták, megkérte tehát kezét, mely nem tagadtatott meg tőle.— Ezalatt kitört a krimi hadjárat; a kapitány kénytelen volt elutazni, s a házasság elnapoltatott visszatérése idejéig. — De fájdalom ! az álmoktól messze a valóság! Csapata élén azon boldogságról álmodozott a kapitány, mely reá a hadjárat végén vár, midőn egy muszka golyó lesodorta jobb karját .... közel a czélhoz, a dicsőséghez! Csonka karját szemlélve a kapitány, nem hallatá a kétségbeesés szavát, szenvedése nem csavart szemeiből könyeket, tudta, hogy itta dicsőség netovábbja! Első gondolata Lujza volt s első ténye: visszaadni szavát, melyet tőle nyert.

Duthil kisasszonynak volt bátorsága azt elfogadni, nem tudta felfogni azon lélekfönséget, melyet tanusitandott, ha most szivét a katonának adja. Ö a hideg észre hallgatott, mely elég hangosan oktatá, hogy egy milliomos leánya valami jobbat is várhat, mint egy nyugalmazott kapitány nejének lenni. Férjhezrnent egy váltóüzérhez, volt fogata, páholya az olasz operában, és nagyon szerencsésnek érezte magát

.........annyi igaz, hogy az emberek szív nélk

ül is találnak boldogságot.

A kapitány nem bánkódott. Ó soha sem szeretett engem, mondá magában ; a szerencsétlenségben is van jó, folytatá mosolyogva; ha el nem vesztem karomat: elvettem volna egy szivnél- küli asszonyt, ki nem késett volna engem szerencsétlenné tenni.— Kevés birtoka lévén, barátai sürgették, hogy szerezzen magának hivatalt, a kormány ismeri érdemeidet, mondák : nem fogsz elutasit- tatni.

— Soha! válaszolt, én csak katona vagyok, érdemesebbeknek engedem a tért; egyébiránt én nőtlenséget fogadtam, örököseim nincsenek, magamnak pedig elég gazdag vagyok.

A kapitány nem volt közönséges ember, a szenvedés megö- regité, anélkül, hogy keserűvé tette volna. Bizonyos, a katonáknál szokásos nyerseség látszott rajta, mely azonban aranyszivet rejtett; részvéttel volt mindenki irányában, mindig kész meghálálni a neki tett szolgálatokat, kész magát feláldozni barátaiért, gyakran még ismeretlenekért is. Megbocsátá a méltatlankodásokat, elfel edé a múltat, melynek áldozata lön, hogy a világ ostobaságainak, mint mondani szokta, tért engedjen.

Minden évben nehány hetet szokott tölteni az öreg bárónénál, ki családjával szoros baráti viszonyban állott. Szép jelleme, mindig egyenlő kedélyessége a társaság kedvenczévé tevék. Ha a várban kis belháború volt, mindkét félnek szolgált, s közbenjáró lön a békekötésre.

Két nap óta a várban lévén, kedves kedélyességét, nem hozta magával, azért láttuk öt a teremben elmélyedni gondolataiban, anélkül, hogy a társalgásban résztvett volna, daczára a bárónő nyugtalan tekintetei- s kérdezősködéseinek, melyekkel ostromolta.

A hozzá intézett határozott felszólításra megreszketett a kapitány, homloka elborúlt, mintha egy fájó emlék érintette volna lelkét.

— Rajta kapitány! engedjen >a felszólításnak, mondá újra a bárónő, ön barátja volt egy költőnek, bizalmasa ; el kell beszélnie történetét, miután azt nem volt ideje leírni.

— Hogy ez ideig el nem beszéltem Anatole történetét: az azért van, mert nem akartam önöket megszomoritani egy nagy fájdalom közlése által. Hosszabb ideig azonban hallgatni annyit tenne, mint titkot hitetni el ott, hol nincs más, mint tiszta, mocsoktalan élet, melyben mint nyitott könyvben olvashat mindenki. Azonban higy- jékmeg: más, sokkal fontosabb okaim vannak leleplezni barátom benső életét, és azt a közvélemény bonczkése alá adni. Önök mindnyájan ismerték Anatolét, becsülték ; azt is tudják, hogy bárki is büszke lehetett volna, barátjának neveztetni. Én tudom, hogy rágalom keletkezett ellene, mely önökhöz is elhatott; az emberek

vádolják Anatolét, megítélik kegyetlenül.........hozzám tartozik,

öt védeni. Csak az történt vele, mi szokott történni a nemes szi- vekkel, midőn az előítéletek törhetlen szirtjébe ütköznek. O elesett az egyenetlen harczban, én most elmondom: miként esett el, s mennyire nem volt oka a szerencsétlenségeknek, melyek sujták.

II.

25 évig élt Anatole Derly. Születésének napja családjára nézve szerencsenap volt: ö volt első gyümölcse egy boldog házasságnak. Anyai kebelen és édelgések közt növekedve, elkényeztetett gyermek lón, kinek a jövő rózsás ösvényeket mutatott. Derly ur, az atya, ügyvéd volt. Egy nap — Anatole 7 éves volt akkor — Derly ur egy hatalmas beszédtől fölhevülve lépett termébe. Nyolcz óra volt este; a kandalló mellé ült, hol Derly asszony Anatolénak olvasási leczkét adott. Az ügyvéd lehajlőtt, hogy megcsókolja gyermekét, ki elsiklott előle. Fölemelkedett az apa . . . azután hátrabukott: meghalt azon pillanatban— megütötte a guta. Derly asszony, ki akkor gyermeket hordott szive alatt a nyolczadik hónapban, borzasztó rászkodást kapott, látván férjét lezuhanni és meghalni ■ — másnap követte férjét, miután egy leányt szült, egy nyomorult teremtményt, kinek csak a legnagyobb gonddal lehetett életét meg. tartani. Anatole sokkal fiatalabb volt, semhogy fel tudta volna fogni a veszteség mérhetlenségét, mely öt érte ; sirt ugyan néhány nap, ha anyja eszébe jutott, azután lassankint elmosódott az emlék. Almaiban látott néha egy vánkosára lehajló gyöngéd, fehér alakot, de másnap elfeledte az álmot és este nem gondolt reá.

Henriette húgával együtt Derly ur egy öreg rokonánál neveltetett,ki elvonulva élt falun. Az ügyvéd szép vagyont hagyott maga után, mely a két gyermek jövőjét biztositá. Amint a kis Henriette növekedett,-Anatole mindinkább bálványozni kezdte a beteges, szenvedő gyermeket — gyermektársai játékában soha részt nem vett, órákon keresztül a kis leány mellett maradt, ki reá folytonosan mosolygott. Egy nevelönö vezette a két gyermek nevelését, kihez később egy tanító járult Anatole magasabb kiképzésére.

Az évek gyorsan folytak. Boldog évek ! melyeket a két gyermek átélt, anélkül, hogy az élet gondjait ismerték volna.

Anatole gyakran elbeszélte ifjúkori emlékeit; azon élet egy *