Eger - hetilap, 1865
1865-01-05 / 1. szám
4 Elsőrendű dicsérő oklevél kiadását határozta a szakbiráló választmány Jász-Mihálytelek községe részére, a kiállított 2 dr. testes kan s 1 db. nőstényért. Másodrendű dicsérő oklevelet következő tulajdonosoknak : 1 szőr. Sz ti cs Is t vá n jász mihálytelki lakosnak, í db. nőstény-sertésért. 2- szor. Szabó Albert jász-mihálytelki lakosnak, 1 db. nőstöny-sertésért. 3- szor. Sipos János jász-mihálytelki főbíró urnák 1 db. nöstény-sertéseért. 4- szer. Csatári Lázár jász-mihálytelki lakosnak, 1 db. nöstény-sertéseért. Ezzel a bíráló szakválasztmány működését bevégezvén, eljárása folyamát s eredményét jegyzőkönyvbe vétette. Kelt Jász-Berényben 1864. október 22-én. Hitelesítették : id. Sismis Mihály , szakválasztmányi tag. If. Harsányi Szilárd, szakválasztmányi tag. Jegyzetté Sipos Orbán, szakoszt. jegyző. Levelezések. Jász-Fényszaril, jan. 1-én. Mai nap akárki bejö az emberhez, az az első szava: „boldog újévet kivánok“ ; én is, mert jobbal s okosabbal nem kezdhetem levelemet, azzal kezdem, hogy boldog újévet kivánok, s minthogy a boldogságot majd minden ember saját körülményei s igényeihez kívánja alkalmazni, kívánom, hogy e jelen év boldogságából mindenkinek saját tetszése, óhajtása s felfogása szerint jusson ; igy például a szegény óhajtana gazdag lenni, tehát legyen; a leány szeretne férjhez menni, tehát menjen; a gazdaember szeretné, ha az életnek ára lenne, tehát legyen ; a káplán szeretne plébános lenni, tehát legyen; a plébános szeretne kanonok lenni, tehát legyen; — Szűcs Mihály szeretne Jász-Fény- szarun második bíróból első biró lenni, tehát legyen ; a doktor szeretne sok beteget, — de már ez ne legyen; a zsidó szeretne hatvan vagy több perczentet, — ez se legyen; a hitelező szeretné bőrünket lehúzni, de már ez se legyen, hanem azt szivemből kívánom, hogy legyen meg, a mi a rege szerint egy hitelezővel történt. A hitelező tudniillik útnak indult, adósához, hogy tartozását behajtsa ; útjában találkozott az ördöggel; a két jó czimbora csakhamar megbarátkozott, együtt folytatták az utat. A mint mennek egy falun keresztül, hallják, hogy egy anya üti veri gyermekét s átkozza, hogy az ördög vigye el. — A hitelező figyelmezteti az ördögöt, hogy vigye el a gyermeket. Nem bántom, az anya nem szívből, csak haragból mondja; — mennek tehát tovább. A falun kívül találkoznak egy nyáj sertéssel, s mivel a sertések közül egy elszaladt, hallják, hogy a pásztor átkozódik: vigye el az ördög! A hitelező ismét figyelmezteti az ördögöt, hogy vigye el a disznót; az ördög ismét azt feleli: nem bántom, mert csak a pásztornak tennék vele kárt, meg kellene térítenie. Végre elértek az adóshoz; az adós, a mint meglátta a hitelezőt, felkiáltott: hogy az ördög vitt volna el! bár ide soha se jöttél volna! Az ördög ekkor a hitelezőhöz fordult — no czimbora, ez ember szivéből kívánja, hogy vigyelek el, el is viszlek tehát. — Ezen mese sokszor eszébe jut az embernek egész éven át, de sohasem jobban, mint újév napján, midőn a patika-, szabó-, kovács-, csizmadia-, s az Isten tudja, mitéle kontók, mint a záporeső, úgy hullanak az emberre. — Lássa tisztelt szerkesztő úr, Bodóné is mást beszél, midőn a bor árát kérik; ön azt várta tőlem, hogy majd én, az Isten tudja, miféle érdekes újdonságokat irok a Jászságból, s ahelyett a hitelezőket szidom. De hát mit Írjak ? szinte félek már a tollat a kezembe fogni, hogy a Jászságból valamit Írjak, mert minduntalan találkozik valaki, a ki tudósításomért neheztel reám ; igen sokan vannak, a kik még ma is szidnak, mért Írtam meg, hogy a jász berényi kiállításon farkatlan tehén volt, s mért comproraittáltam a világ előtt a Jászságot. A kiállítás óta egyéb érdekes nem adta elő magát, mint hogy október utolján vasúti gyűlésünk volt; mást azonban nem igen végeztünk, mint hogy majd máskor végezünk. — Pénz kellene, pénzünk pedig nincs. — A vaspálya már ki is van jelölve Hatvantól Jász-Berényig, de hogy mikor járunk rajta, azt csak a jó Isten tudná megmondani — én Mihály létemre is Tamás vagyok, s akkor hiszem, hogy a jászsági vasút létrejő, midőn majd Fényszarun a vaggonba ülök. Azt mondja Petőfi a vasútról: Ezek a föld erei, Bennük árad a műveltség, Ezek által ömlenek szét Az életnek nedvei, Mért nem csináltatok Eddig is már? Vas hiányzott? Dehogy vas hiányzott! vas volna elég, hanem pénz hiányzott, s az már talán nem is lesz soha. Társadalmi életünk csendes, egyhangú, álmaink nyugodtak, legfölebb a torra szánt s hajnalban pörkölni szokott disznók sivitása által zavartatnak meg. Ha nem mondhatom is el: Szerény állat itt a lélek, Nem kér szénát, abrakot, Mint szamár a gazt, zabálja A kalendáriumot. A minek következtében Nem nagy számmal lelhetők A költők, művészek és más Kasza-kapakerülök. de annyit elmondhatok, hogy mi jászok azt tartjuk: Elég, hogy élsz, mi gondod rá, Mi volt, és mi következik? Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs, Ki soha sem bölcselkedik. Záradékul önmagámról is irok valamit. Arról vagyok értesítve, hogy Egerben — nem a lapot értem, hanem a várost — a jeles Ipolyi kanonok ur, Szvorényi tanár ur s mások is óhajtanának engem látni. Mahomed szerette volna, ha a hegy ment volna feléje, de biz az nem ment, kapta tehát magát, s ö ment a hegyhez. Én is igy teszek, a farsangon majd berándulok Egerbe, s bemutatom magamat. — Épen most olvasom, hogy az öreg Dumas Sándor Amerikába megy, vagy már el is ment, s minthogy a jó öregnek igen sok adóssága van, Barnummal szerződött, s az fogja öt pénzért mutogatni. — Majd én is szerzek, nem valami olaszt, magam mellé, hanem valami becsületes magyar Barnumot, a ki engem ingyen be fog mutatni azoknak, kik Egerben óhajtanak ismerni, s meggyőződni, hogy én valóban létezem, et sum bipes et implume. Szűcs Mihály. TÁRCZ A. Anatole Derly. I. A zápor kényszerité egy este If. . . vár vendégeit a nagy szalonba húzódni. Nehány ifjú az ablakmélyedésben fecsegett, a szolgák a játékasztalokat rendezék, a hölgyek támlányokba fészkelték be magukat, s körülvevék a kandallót, melyben nagy darab fák égtek hatalmas lánggal. n
