Eger - hetilap, 1865
1865-01-26 / 4. szám
29 meghatott; hogy igen köszönöm irántami érzelmét, melynek most bizonyítványát adta, és hogy három napot kérek tőle a gondolkozásra. — Hogyan ?! kiálta a tábornok, megzavarodva ezen felelet által. — Nagybácsi ! mondá a leány, az őrnagy becsületes ember, és szeretetreméltó : két lényeges kellék egy jó férjben; ö tudni fogja, hogy ha nem kelt is föl bennem színpadias szenvedélyt, de őszinte érzelemmel viseltetem iránta; én hiszem, hogy igen boldoggá fog tenni. — Az lehetséges, mormogta a tábornok eltávozva. Hogy Matild három napot kért elhatározásra, történhetett illemből, talán kaczérságból. Elhatározása készen volt az első pillanatban : ö eltökélte nőül menni az őrnagyhoz. Ezen elhatározás, mely eleinte nagyon elbámitá a tábornokot, később egész tetszését megnyerte. így vele marad unokahuga; régi barátja, ki mostunokaöcscsévé leend, hasonlóan nyilvánitá szándékát, együttélni vele. — Én leszek a családfő, mondá magában a tábornok; talán kis unokák is lesznek, kik engem nagyapának fognak hívni: ez dicső lesz. Három nap múlva Barth őrnagy Matild ünnepélyes ígéretét nyerte meg. A leendő férj három hónapot kért, hogy megtehessen minden előkészületet a házasságra és arra nézve, hogy a ház méltó legyen ifjú nejének befogadására. Saját részéről a szeszélyes Matild egy föltételt kötött a házassághoz. — Én tökéletesen szakítani fogok leánykori életemmel, mondá, mihelyt nem leendek úrnője többé tetteimnek; de nehány hétig még teljes szabadságot akarok élvezni. Elmegyek három hónapra azon kis kunyhóba lakni, melyet a tábornok Weilerben bir. Ott körülveszem magam kedvelt könyveim és festményeimmel! néhány hangversenyt adok, melyeknek egyedüli hallgatói lesznek az erdők madarai. Nem viszek magammal senkit öreg nevelőnömön és egy szolgán kívül, és miután megérkeztem magányomba, megszüntetek minden összeköttetést a várossal, elszigetelem magamat, mindenkorra szakítva leánykori életemmel .... visszajövök letérdelni az oltár előtt, Barth ur oldala mellett. Nehány nap múlva Matild elfoglalta Weilerben a kis kunyhót, és mindenütt „remetenö“ név alatt lön ismeretes. Megjelenésére sokat fecsegtek a fürdő s környék lakói. A babonás parasztok természetfölötti erőt tulajdonítottak a fiatal leánynak, senki sem tudta: kicsoda és honnan jő? Természetes különcz- ségénél fogva Matild gyönyört talált e szerepben, melylyel a véletlen felruházta és mindent megtett, hogy hitelesítse a híreket, melyeknek babona volt dajkájuk. Tökéletes magányban élt, került minden összeköttetést a vendéglő lakosaival; legnagyobb mulatságát találta abban, ha a hegyi lakos ijedten futott el közeledtére. Én ezen időben érkeztem meg. Sokat hallottam beszélni e titkos szépről, ki kunyhóban lakik, bár kevés hitelt adtam a hegyi lakos sajátos elbeszélésének, ki Stern kisasszonynak légies alakot tulajdonított, és állitá, hogy látta éjjel a légben lebegni, és hogy „láthatlan11 angyalok sereglettek össze, hallgatni gyönyörű énekét. Megbocsátható kíváncsiság űzött, alkalmat keresni a találko • zásra a remetenövel, s gondolhatod, mily nagy volt meglepetésem, midőn benne párisi salonjaink egyik királynőjét ismertem föl. A mi Matildot illeti, bár nem nyilvánitá, kezdé a magányt unni, nagyon örült, hogy bennem sétatársat talált, és összeköttetésünk, mely a nagy világban az udvariasság határáig terjedt, bensővé vált anélkül, hogy következményeit előre láthatnók. — De mit mond Ferval kisasszony ezen érzelemre? kérdőm Anatolét. — Emilia nem ismeri e viszonyt. — Hogyan ? te eltitkolhattad ezt előtte ? . . . — Ez ideig Matild akaratja, felelt Anatole, ki végig akarja játszani titkos komédiáját, melyben jelenleg én is szerepelek ; mert a nélkül, hogy akartam volna, hírbe kevertek vele, és gyakori sétáim, melyek okát meg nem mondhatom, fecsegésre indítják a rósz nyelveket. — Nem félsz Ferval kisasszonytól? kérdém még egyszer Anatolét, ha azon lárma füléig el fog hatni ? Anatole mosolygott. — Emilia nővérem ! felelt nyugodtan, a mi érzelmünk kizár minden féltékenységet. — Apropós! folytató, midőn Weiler házait észrevettük, minderről egy szót sem a vendéglőben! Matild felhatalmazott, téged mindenekről értesíteni, azon föltétel alatt, hogy hallgatásodról jót- álljak. — Légy nyugodt, felelém: nekem is megvannak okaim a hallgatásra. — Valóban, tevém utána magamban, szerepem sokkal nehezebb, mint gondolám. VIII. Ki tudná megmondani, mily véletlenségek által sodortatunk néha oly eseményekbe, melyek csak közvetve érdekelnek bennünket ; ki tudja, ha vájjon ez vagy ama személy, ki most közönyösen halad el mellette, nem fog-e egy nap nevezetes szerepet játszani élete drámájában ? Vizsgáltáto k már a múltat ? . . . . akartátok megismerni az eszmék lánczolatát, melyek boldogságtokat vagy romlástokat fogják okozni? Egy ismeretlen közeledik hozzánk, hogy az utat megkérdezze; ez oly csekély körülmény eszméinknek más folyamot ad, jobbra fordulunk bal helyett, és találkoztunk azzal, ki életünkre hatalmas befolyást gyakorland. Véletlen vezette Anatolét Weilerbe, véletlenül ismerkedett meg Ferval kisasszonynyal; ezen találkozás Weilerhez bilincselte, és még bölcsőjében volt az ismeretség, midőn megujitá ismeretségét Stern kisasszonynyal. Mi fog mindebből következni? hiában igyekeztem kitalálni. A-/, világos volt előttem, hogy Ferval kisasszony 16 éves szivével, rendkívüli érzékenységével, melyet a betegség csak foko - zott, gyöngéden érintetve tudja magát azon érzelem által, melynek Anatole ö iránta annyi jelét adta. Más oldalról, neki nem voltak okai ezen érzelmet plátóinak gondolni; tehát élénken fogja érezni a fájdalmat azon nap, melyen megtudja, hogy Anatole benne csak egy árnyékot szeret, melyet visszaidéz, és Anatole szenvedni fog, látva egy érzelmet, melyet megosztania nem lehet. Alig voltam 24 óráig Weilerben, már láttam a veszélyeket, melyek barátomat környezek. Figyelmemet semmi sem kerülte ki. Daczára a rajznak, melyet Anatole adott, nem tudtam megérteni Stern kisasszony jellemét, nem tudtam megfogni tettei indokát. Mért ezen titokszerüség, melylyelkörülvevé magát? Nem lehetett ebben mást látni, mint féktelen önkivüliséget. Talán megnyugodtam volna ezen véleményben, ha nem hittem volna észrevenni a fiatal leány helyzetében némely dolgot, mely előttem nagyon bizarrnak tűnt fel. Matild, kinek természetes kaczérsága nem kerülte ki figyelmemet, úgy tekintő Anatolét, mint eszközt, melyet félre lehet dobni, miután minden érzelmeit rezgésbe hozta. Némely tekintete, melyet ellestem, midőn észrevétlen tanúja valék az erdei jelenetnek, többet mondott nekem, mint mennyit tanulhattam több órai fecsegés után a ravasz leánytól. Stern kisasszony fásult minden érzelem iránt, melyet fölkelte; megszokta zsarnokul uralkodni mindenkin, semmibe venni a sóhajokat. Először találkozott Anatoléban oly magasztos jellemű férfiúval, milyent eddig nem ismert. Talán egy perczig hitte, hogy feltalálta az eszmény-