Eger - hetilap, 1865

1865-06-08 / 23. szám

198

tán általában érintem a borsodi és gömöri széplelkü jótevőket. S az angyalszívvel küldött ajándékokért, angyalörömet, s Istenáldást kívánunk.

Az áldásról eszünkbe jut az élő áldás: kegyelmes érsekatyánk, ki most aranymiséje alkalmával aranyáldást osztogat, — óhajtva, reménykedve, remélve, hogy iskolánkra, sőt a megérkezett „boldogabb idő“ után, kies sziklán épült templomtornyunkra is felszáll a vigasztalás angyala.

Egyszersmind eszünkbe jut akaratlanul is, az ismét kísértő ínség, mi legszebb alkalom, az Isten dicsőségére s a népnevelésre fordítandó magaslelkü adakozásokat, a munkaadás által is kétszeresen hasznosítani; mint ez történt Miskolczon. E várost úgyszólván az ínség emelte nehány toronynyal magasabbra. És

most, midőn a felvidéket a harmadévinél nagyobb szükség fenyegeti, hova fordulnánk, mint a Gondviselés alamizsnása felé ? !

Felső-Borsodban ritka kilátásunk van az aratásra és szüretre. Hiába keresnök hegyeinken Engaddi fiirteit, hiába völgyeinken Esdrelon kalászait. Még gyümölcsfáinkon is csak pa- lingenesia által támadt lepkevirágokkal találkozunk, s ezek még jövő reményeinket is elpusztítják. Szomorú csillagzat! Legjobb gazdáink elrejtett eziistkéiken, s elvesztegetett marhácskáik árán vásárolnak előre búzát. Hát az adót miből fizetik ? Ezt bajos volna kitalálni; mert még kapaültetvényeink is költői időre várnak. De jó az Isten . . . Péter Pál.

T Á R C Z A.

A pezsgőpalaczk dugasza.

Harry Henrik Bécs melletti pompás nyaralójában mintegy hat fiatalember ült gazdag terítékű asztalnál. Az asztalon álló üres pezsgőpalaczkokból könnyen meg lehetett magyarázni az ifjú emberek derültségét. Midőn estefelé a vendégek mármár hazamenetről gondolkoztak, az ifjú házigazda pohárkoczczintás- ra hitta fel őket „a szív imádottja egészségére!

— S különösen anyád bájos vendégeire, Bertha és Mari kisasszonyra! — monda Grassow Ödön e közben kedélyesen Harri Henriknek.

—• Miért feledkezel meg unokahuga — Karolináról ? kérdezte Henrik, — hisz ő szépségre nézve mindkettővel vetekedik; ékkő ö, csak mindenki eléggé méltányolni tudná.

— Valóban? kérdé Ödön elég közönyösen. — Néhányszor nekem is úgy tetszett, azonban igen rút, s nem hiszem, hogy valaha férjet kapjon, hacsak a sors nem könyörül rajta!

—'Nos, miért’ nem udvarolsz neki ? — kérdezte két-három vendég Henriktől.

— Én! ? — Oh én már rég le vagyok bilincselve, s nem is gondolok rá; a mi különben azt bizonyítja, hogy én is oly balga vagyok, mint mások.

— Valóban Henrik, te majdnem rábeszélsz, hogy őt nőül vegyem. Különben kész vagyok a sorsra bízni ügyemet; szégyen volna,ha ily derék lány nem igézhetne le egy férfit sem. Mit mondtok e tervhez: kire a Henrik által felbontott pezsgőpalaczk dugasza esik, az Karolina kisasszonynak nevét ajánlja, s igy ő akarata ellen is boldog lesz! ?

— Éljen a terv! volt az egyhangú válasz.

Henrik átvágta a dugaszt letartó sodronyt, s az merész szökellés után az indítványozó fejére esett le. Alea jacta est — a koczka el van vetve! — kiáltott a szerencsétlen hős, midőn a végzetteljes dugaszt fején érzi, mig ellenben a szívtelen vendégek a sors igazságossága fölött harsány nevetésben törtek ki. A legtöbben azonban még inkább örültek, hogy szerencsésen megszabadultak.

— Eskümet megfogom tartani — felelt Ödön mély sóhaj kíséretében. — Feláldozom s szerencsecsillagomra bízom magamat, tán tagadó választ fogok kapni.

Gúnyos nevetés lön a válasz, s e közös felkiáltás : „azt nem lehet reményleni! “ lehangolák őt.

— Miért nem? kérdi némileg zavarodottan.

— Önem szép és szegény, te szép és gazdag vagy — válaszolt röviden egyik.

Ödön sóhajtott; érezte e pillanatban a körülmények súlyát. S most itt az idő, hogy kedves olvasóinkat egy titokba avassuk.

A leirt beszélgetést az abban jleginkább érdekelt is hallotta t. i. Mayrot Karolina kisassszony; mert ő az említett két

hölgygyei, Bertha és Marival az étteremmel határos társalgószobába ment, s a kissé felizgatott fiatalemberek hangos beszélgetésében nevét hallá említeni. A következmények megerősiték ama példabeszéd igazságát, hogy a falnak is füle van.

Fölösleges említenünk, mily nehéz próbára lőnek téve a szegény lány érzelmei. Képzelheti az olvasó, mint pirult el min dig jobban és jobban, mint rejté arczát kezébe, s mint zárá el füleit, minthogy barátnői által visszatartóztatott, nehogy az igy okozott zaj őket elárulja. Végre halványan s csendesen leült, mig mélyen sebzett szivéből könylik fakadtak.

De hátha ama fájdalomhoz, melyet nevének oly kicsinylő említésekor érzett, más, mélyebb fájdalom is járult?! Hátha minden rútságának daczára oly vigyázatlan volt, hogy gyakrabban pillantott Grassow Ödön nyílt arczára, mig végre gyengébb s nemesebb érzemény ébredt föl szivében! ? Ez esetben nem érezhetünk iránta részvétet; ő rút volt, s minő joggal merik a rút nők a férfiakra emelni szemeiket? minő joggal mernek érezni ? Hisz tudhatják, hogy senki sem fog rájok nézni, senki sem fog irántok magasztosb érzelemre gyűlni. Nem — nem, mi nem hozhatunk fel mentséget hősnőnk mellett; ö lássa a következményeket s a jogos büntetést!

Ödön azon férfiak közé tartozott, kik valamely kellemetlen súlyos kötelem nyomása alól hirtelen határozás által szabadítják meg magukat. Másnap reggel tehát fölkereste Karolinát, hogy megfontolatlansága következményein minélelőbb túllegyen. De másrészt ravaszságában is bízott, hogy tán a gyors, váratlan megkérés által a tagadó válasz annál bizonyosabb lesz.

A szegény Karolina álmatlanúl töltő az éjét; leggyötröbb gondolatoktól Uldöztetve, a belső küzdelem egy pillanatig sem engedte öt nyugodni. Érezte, hogy Grassowot szereti; de azt is érezte, hogy Ödön a viszontszerelem legcsekélyebb jelét sem adta ; s most mégis a véletlen őt kezei közé szolgáltatta. Csak ajánlatát kelle elfogadnia, s őt a becsület is szorosan hozzá lánczolja.

— Hisz idővel — igy szólalt fel keblében a kisértő — tán szivét is megnyerheted, erre számtalan alkalmad lesz, s ha reményeid, szerelmed daczára meghiúsulnak is, nem adhatod-e neki vissza szabadságát?

E terveknek azonban ellenszegült a női büszkeség, a nő gyengéd érzelme, mely tiltakozott a színlelt s kényszeritett ajánlat elfogadása ellen. A nyugtalan éj után nagy megelégedéssel tapasztala, hogy a megelőző nap szerződését csak tréfának kell tekintenie. E meggyőződés daczára ma mégis nagyobb keresettséggel öltözött; (mert a nem szép nő mindig többet ád az ily külsőségre, mint egy csinos külsejű) s az egyszerű lány önkéntelenül is lehetőségekre gondolt. Midőn tehát Ödön bejelentetett, már határozott, s kész volt felelete a hozzá intézendő kérdésre.