Eger - hetilap, 1865
1865-05-18 / 20. szám
173 külső sáncz határánál levő mostani almagyari szőlők a Csiky Sándor ur szőlője aljában délkeletnek felnyúló völ- gyig, úgy a kőporostető egy része, szántóföldül használtatott, s az egész mostani Almagyar „sánczhegy“ nevet viselt. Egri szántóföldek voltak a Czigléd és „Birka“ alatti, jelenleg a felnémeti úrbéri birtok egy részét képező szántóföldek is, továbbá szántóföld volt az egész Ráczhegy, az alatta levő mostani felnémeti szántóföldekkel egyetemben egészen az Eger vize völgyéig, az egri határt a felső-tár- kányi határtól a tárkányi viz választá el. A nyugati oldalon szőlők az időben nem voltak, de szántóföldül használtattak a Galagonyás alatti mostani szántóföldek, ilyesül a jelenlegi újváros tere, és az egész Hajduhegy, agárdi, s a Kotsnak egy része szőlőül s szántóföldül nem használt, s itt mint ilyen, föl nem említett határrészek, mind erdőségek lévén, azok hihetőleg legelőül, a völgyek pedig kaszálóul használtattak. Egyes határrészek elnevezései említést érdemelnek annyiban, mennyiben azok a mostaniaktól eltérők, igy a már emlitett mostani Almagyar akkor „ sánczhegy nek“, a mostani Tihamér „almagyari hegynek,“ a mostani nagy Galagonyás pedig „tihaméri hegynek“ neveztetett, e három hegynek a mostanitól eltérő megnevezése arra utal, hogy az egykori Tihamér község, a mostani kőlyuk környékén, vagy ennél is jóval alább, mert az Egert ostromló Achmed Istvánffy szerint Tihamér alatt ütött tábort, s onnan izent Dobónak a vár feladása végett; Almagyar község pedig, a mostani Tihamérhegy alatt fekhetett; hibázhatnak tehát azok, kik Almagyar község helyét a város falai alatt keresik, s még inkább azok, kik ezen község elpusztulását a törökdulásuak tulajdonítják, mert a Nagy Lajos király által a káptalannak adott vásári szabadalmi levélben, Almagyar már mint elpusztult helység — melynek lakosai Egerbe költöztek, ott egy utczát foglalván el — emlittetik, elpusztulásának ideje tehát még a tatárjárás korszakában keresendő. Igen hihető, hogy az egykori Tihamér lakosai is — ha e község a mostani egri határban feküdt, — Egerbe költözvén, valamint Almagyaré, úgy ennek határa is népével együtt Egerbe, és határába beolvadt, s azzal ezentúl egy testet képezett. A Sikhegynek a Király- és Czakó- völgyre néző része „Gyilkos-tetőnek“ hivatott. A Czigléd az időben is „Czigléd“ volt. A Ráczhegy, úgy az alatta lévő Csordakút akkor is megvolt, s mindkettő igy neveztetett, hasonlóképen a „Nyúzóhegy“ is e néven volt ismeretes. A Nyúzótói nyugatnak eső szalóki térés völgy „törökrétnek,“ az ennek közepén folyó Laksó vize pedig „Sziksz vizének, “ a mostani Egerlátó és Kolompos „ Egerhegynek, “ a Maklyán „Maklyannak“ hivatott. A Hajdúhegy, az alatta lévő Kohári-kuttal, az időben is igy neveztetett, térképünkön a Kohári-kuton felül, azaz ettől északnak mintegy 50—60 öl távolságra egy épület van megjelelve, ezen mellékirattal „Hajdúháza“; alaposan kétségbe vonható ennek folytán azon általános hiedelem, hogy a Hajdúhegy ebbeli nevezetét az Eger visszafoglalásakor itt táborzott Koháry hajdúitól nyerte volna, nézetem szerint hihetőbb, hogy e nevezet ezen most fölemlített hajdúlaktól származott, mert Eger visszafoglalásakor nemcsak Kohárynak, hanem a többi magyar vezéreknek is voltak hajdúi azaz gyalogkatonái, s hol ezen vezérek táboroztak, a hely nem a hadi nép egy osztályáról, hanem a vezérről neveztetett el, igy p. o. Véesey Sándor hajnácskői várnagytól nyerte nevét a „Ve- csei völgy,“ Koháry után neveztetett a Hajdúhegy alatt lévő völgy „Kohári völgyének,“ az ott lévő kút pedig „Ko- hári kútjának.“ sat. Mi lehetett e hajdúnak kötelessége, s miért lakott az a várostól ily távolságra, azt nem tudjuk. E liajduházhoz hasonló ház látható térképünkön a Mak- lány déli oldala alatt lévő tó mellett is, ezen aláirással: „Csehi háza.“ Az Egerből kiágazó utak körül azok, melyek várakhoz vezettek, nem a szomszéd helységekről, hanem e várakról neveztettek el: igy a baktai út „siroki útnak,“ a felnémeti út „szarvaskőinek,“ a noszvaji „cserépinek,“ az ostorosi „tokajinak,“ a kerecseudi „budainak“ neveztetett, a verpeléti, makiári, szamolyai utak az időben is igy neveztetvén. Térképünk ismertetését a mondottak által bevégeztük ugyan, de miután az, Egernek a török kiűzetése utáni területi birtokát tünteti elő, ennek kapcsában megemlítjük azt is, hogy „Ludas“ községe az időben szintén Egret ismerte urának, e birtokát a város a törökkive- rés után itt lakó második püspök, gr. Erdődy Gábor idejében adta el. *) Martonffy Károly. A Kaukázus népei. (Folytatás.) Nem szándékunk az „Eger“ lapot csaták színhelyévé alakítani, s jól tudjuk, történelmi ismertetésben csak is nevezetesebb s elhatározó befolyású pontokat szabad jelezni, mik a felvett történelmi tárgygyal szoros függésben azt földerítsék, a történelmi tanulmányok szeretetét élesz- szék, a vallásos vagy erkölcsi, miként hazafias szellemű mozzanatokat kijelöljék. — Ily adatok képezendik rajzunk zárkövét. 1836-ban nagyszámú orosz lovasság húzódik a Ku- bánon, mint sötét felhő, oly czélból, hogy az e nemben kitűnő cserkesz lovasság ellenében azok vitézségét nagy számával meghomályositsa. De a cserkesz, mintha lováról soha le nem szállna, mindennap mérkőzik az ellennel, s Williaminef orosz tábornok, látva serege lehangoltságát, s a fegyelem kötelékeinek lazult állapotát, elhatározta a Kubánon visszahúzódni. A számra csekélyebb, de bátorságra több cserkesz lovassággal szemben egy hadi cselhez nyúlva kijelenti: hogy kormánya meggyőződve az angol beavatkozásról, a háborút megszünteti, sőt a czár már levelet is küldött, melyben az ellenségeskedés megszüntetését parancsolja. Hogy minden kételkedést megelőzzön a tábornok, előkelő cserkeszek előtt ünnepélyesen megesküszik, a levelet is felmutatja, s a sereg engedélyt nyer a Kubánon sértetlenül visszavonulhatni. Ennek daczára az északi részen öldöklő módra megkezdetett a harcz. A cserkeszek részéről a kegyetlenség hasonló barbársággal viszonoztatott,- mintha csak Plinius szavait akarták volna igazolni, ki némely háborúnak mindkét részre öldöklő hatását azon allegoricus képpel rajzolja, hogy: a sárkányok kiszívják az elefántok vérét, s ők viszont a vértől megittasodva elvesznek.“ — Az oroszok kénytelenek voltak dühöket mérsékelni, mert a foglyok kicserélésére, melyről a függetlenségi nyilatkozvány végén említés tétetik, ők tették az első lépést. Az 1837. év az orosz zászlókra kevés babért hozott. Gelendjikhez érve Williaminef Odessából erősítést vont magához, de nemsokára 12,000 emberéből 2200-at a halottak és sebesültekben számlált, 4000-et pedig betegség által vesztett el. S ez időtől keltezi magát az orosz tábornok azon levelezése, mely Anglián keresztül a többi euró*) A jelen czikksorozatot, a t. szerző engedelmével, ezennel bezártnak tekintjük. S z e r k.
