Eger - hetilap, 1865
1865-05-11 / 19. szám
164 Mindnyájan átalános szavazattal bevétettek, részvénydijaik számbavételére a pénztárnok utasittatván. 31. Csala Sándor egyleti pénztárnok a múlt havi pénztári kimutatást terjeszté elő, mely szerint a bevétel tészen................................................. 453 ft 973/i krt. a kiadás „ .................................................124 ft 60 krt. m arad május hóra 329 ft 373/4 kr. Kelt mint fenn. Hitelesiték: Dessewffy Jób. Szávoszt Frigyes. Jegyzetté: Rigó Antal, titkár. A Kaukázus népei. (Folytatás.) A bevégzett tény Anglia minden osztályánál nagy izgatottságot okozott. Hogy is ne? az orosz egy tengeren uralkodást kizárólag magának igényel, — az angol lobogó meggyalázva, s egy független terület fölötti birtokjog, mit az angol el sem ismert, az orosznak tulajdonítva. Azelőtt jelentéktelen csekélységekből háborúk keletkeztek, a hatalmasok egymás iránti hidegségüket csaták pusztitó füzében, ezer meg ezer harczfiak meleg vérében szüntették meg; ki mert volna most azon kételkedni, hogy Albion a különben is gyűlölt unkiar-skelezzi egyezménynyel daczolni fog, s hadi hajórajt küld a tengerre, ha csak azon ürügy alatt is, hogy aFekete-tenger partján az angol kereskedést védelmezze? —Ámde minél feszültebb reményekkel néztek a roppant háborúnak eléje, annál inkább kitűnt Palmerstonnak gyöngesége. Urquard a konstantinápolyi követségről visszahivatott, Bellt panaszaival a miniszterek simán elutasiták, és midőn 1838 — 39-bena nagy horderejű tárgy a parlamentben szőnyegre került, Palmerston ügyesen megkerüli a főpontot t. i. Anglia szei’ződés- szerü követelését az orosz terület nem nagyobbitásáról, s az egész ügyet mint Bell magánügyét terjeszti elő , mi miatt semmi külháborut nem lehet kezdeni. Midőn a tehetetlen angol kormány ennyire leleplezte magát, s kimutatá az orosztóli félelmét, nem csoda, ha ez Anglia nem nagy előnyére újabb tálkapásokhoz nyúlt. Egyidejűleg e hajóügygyel, az angol befolyás Perzsiában is kénytelen volt engedni az orosznak, és a shach úgy tűnt fel, mint az orosz kezében eszköz, hogy annak terveit, melyeket Chesney ezredes kivihetőknek rajzolt, — Indiában előmozdítsa. 1837-ben értesült Anglia arról, hogy a perzsa shach Herat meghódítására sereget vezet. Hirtelen megnyíltak szemei, s látni kezdé, hogy az expeditiónak nem kisebb jelentősége van, mint India kulcsát orosz zsebbe játszani, s épen Perzsia lenne az ünnepélyes beiktató, kinek katonai hatalmát az angol, müveit angol tisztekkel szervezte, tökélyesité, s az országnak angol pénzen segédforrásokat nyitott. Lord Palmerston nem késett az utasításokkal lord Auklandhoz India akkori kormányzójához, valamint Teheránba az angol követhez, melyek határozottan ellenirányú működést szabnak; de nem mert háborút kezdeni a hatalom ellen, mely mindezen bajnak főokozója volt, szokás szerint csak diplomatiai jegyzékekre terjeszté ki tevékenységét. A szerencsétlen politica szomorú eredményei a jövő méhében megértek, s Angliának nagyobb kárára voltak, mint az oroszszal kezdendett háború bármi nagy áldozatai. Az angolnak a cserkeszügybe nem avatkozása az orosznak ugyan nem nagy hasznára volt, mert seregét a cserkeszek annál jobban tizedelheték, — deKö- zép-Ázsia birtokára az orosz politica következményei úgy nőtték ki magukat, mint Angliára nagyon is kártékonyak, s a nélkül, hogy az orosznak legkisebb hátrányára szolgáltak volna. A cserkeszeket a „Wixen“ hajónak oroszok által történt elfoglalása igen lehangolta, mert abban bizonyitékát láták annak, hogy az orosz még az angoltól sem tart, kibe pedig ők is jobb reményök horgonyát veték. — A jó IV. Vilmos halála szintén nagy csapás volt a cserkeszügyre, mert habár Angliában a király akarata nem elhatározó a kormányra s minden erkölcsi erő a törvényekben fekszik, annyira, hogy gyönge női kezek is biztosan tarthatják a kormány gyeplőjét, — de mégis befolyást gyakorolhat; s a következés megmutatá, hogy Palmerston csak Vilmos halála után kezdte meg azon népszerűtlen politicát, mely őt és pártját megbuktatta, Anglia nagysága- s erkölcsi befolyásának pedig a külföld előtt végtelen sokat ártott. (Folyt, követk.) K. A. Észrevételek a polgármesteri nyilatkozatra. (Vége.) Lássuk már most a tárgyalt pontokat egyenkint. Török S. ur az ö nyilatkozatában az egész világ előtt bevallja azt, mit mi gyanítottunk, s mire csak kérdöleg ezéloztunk, t. i. hogy városunk ügyei „zilált állapotban vannak,“ hogy „a város anyagi állásában nem sok örömet találunk a vigasztalásra és örömre,“ hogy városunk „tetemes adósságokkal van nyomva (sic),“ hogy „a pótadó magas,“ —- és ezek bevallása után, azt óhajtja, hogy „ebben értenénk egyet, hogy a város állapotán segítenénk.“ Mindezeket bevallja, és elmondja Török S. ur, de nem szól arról semmit, hogy hát történt e valami, és mi e bajok orvoslására, a zilált helyzet megszüntetésére? avagy hol, és mikor nyújtott polgármester ur a polgárságnak alkalmat arra, hogy a zilált helyzetet megismerje, s azon módok- és eszközökről tanácskozzék, melyek segítségével „kart öltve, vállat vetve tettel, és áldozattal,“ a város „a zilált helyzet örvényéből“ kiragadtassék, s kik eddig polgármester ur szerint csak panaszkodók valáuak, tevékenységre ösztö nöztessenek. A fogyasztási adó lejárt bérletét illetőleg megértettük a nyilatkozatból, miként a dolog azzal végződött, hogy „fizess.“ — Mellékesen azonban mégis csak helyre kell igazítanunk azon rá- fogást, mintha mi azt irtuk volna, hogy mindnyájan busásan megfizettük a fogyasztást. Hiszen azt, hogy m i n d n y áj a n megfizették, nem is tudhattuk, tehát nem is Írhattuk; de azt se, mondtuk, hogy mindnyájan busásan megfizettük volna, mert bizony sokan épen nem busásan fizettek. Hogy m i, és többen mások megfizettük, és pedig busásan, azt nyugtákkal mindenkor igazolhatjuk, melyek a fizetésről is, de különösen összevetve a mostani bérlők nyugtáival, a busás fizetésről is bizonyságot tesznek. Ha sokan hátralékban vannak, az talán csak nem a mi hibánk, kik fizetünk, hanem inkább a mi bajunk lehet, és hátrányunk, mit egy más, de hasonló térről vett körülménynyel illus- trálhatok. Szölöpásztoraink t. i. minduntalan változnak, — a mienk például a mostani már ötödik vagy hatodik ezen 1865. év folytán! — és rendesen azzal indokolják felmondásukat, mert nem fizetik őket; s hogy ebben lehet valami, onnan is világos, mert velünk is megtörtént, bogy felkérettünk, fizetnök előre a pásztorbért, mert temérdeken hátralékban vannak, a pásztoroknak tehát nem bírnak fizetni. Gondolom, szőlőbirtokos társaink szintén azt a tapasztalást is tették már velünk, hogy a pásztorok épen azon tiriigygyel, mert a várostól nem tudják megkapni bérüket, hozzájok folyamodtak. Tehát igazunk van, midőn állítjuk, hogy a sok hátralék a pontos fizetőre nézve hátrány. Már pedig az ilynemű tartozások, minő volt főleg a fogyasztási kivetés, aztán a dézsmaváltság, pásztorbér stb. az adóval rokon természetűek, tehát behajtásuk is hasonló erélyt kivan, és enged meg; pedig hogy e részben tud az elöljáróság erélyt kifejteni, magunk is tapasztaltuk. Az ismeretes 10,000 frtról azt mondja a „Nyilatkozat,“ hogy azaz érdekelteknél van, és sértetlenül áll, azaz más szóval hátralékban van. A mi nézetünk szerint nem ez a dolog helyes földerítése, hanem a kérdés az: hogy, midőn a dézsmaváltság ezelőtt vagy 12 évvel a lakosságra kivettetett, a kivetés az egész 50.000 frtra kiterjedt vagyis az egész 50,000 írt kivettetett-e ? Mert ha igen, akkor nincs szabatosan mondva az, hogy az iskolákra ajánlott 10,000 pfrt az érdekelteknél hátralékban van, haH
