Eger - hetilap, 1865
1865-03-30 / 13. szám
112 gyen csak múzeumunk! s nyújtsunk alkalmat, hogy azt bizonyos napokon a kapásgyerkőcz is dij nélkül szemlélhesse, s lásson ott különféle s általa ismert bogarakat, kövületeket sat.,s adassék értésére, hogy minden ily tárgyat, ha a múzeum őrének beadatik, az őr nemcsak hogy szívesen elfogad, hanem egy-két garassal is megjutalmaz, vagy például egy szép, tiszta kövületért cserébe egy garasos pipát ad, lehet, hogy épen a kapásgyerkőcz fogja múzeumunkat a legérdekesebb kövületekkel, rovarokkal gazdagítani. Mindezen hosszas s az olvasd előtt, hiszem, hogy unalmas felszólalásnak az a vége, hogy egy helybeli múzeumnak alakítását, megkezdését, miután ahhoz helyiségünk s annyi a mennyi anyagunk is van, továbbra ne ha- laszszuk, mert mentül továbbra nyújtjuk, annál későbben érünk ezélt, ha pedig sohasem kezdendjük el, természetes következés, hogy a tudományok fejlesztésére, terjesztésére hivatott Egernek múzeuma sohasem leend. Martonffy Károly. A Kaukázus népei. (Folytatás.) A cserkeszek nevelése megfelel harczias szokásaiknak. A gyermeket, mihelyt a gyermekkor pólyáiból kibontakozik, spártai módra elveszik szülőitől, hogy az el- kényeztetés minden nemét megakadályozzák, s átadják egy, a családi értekezletben megválasztott nevelőnek (ata- lik) ki azt lovaglásra, lövésre és testmozgásra tanitja. Az atalik gondoskodik a gyermek táplálata- s ruházatáról, ad neki lovat és fegyvert, s átalában mindenben az atyát helyettesíti, sőt annál nagyobb tiszteletben áll. A nevelt fiú által szerzett zsákmány, mint az ügyesség kifejtőjét, a nevelőt dicsőid, ki a gondnoksági idő letelte után is számolhat fogadott fia — miként az egész család örök hálájára. Ha ezen gyámság időtartama alatt — 6—8 év — az édesatya csak látni is óhajtja gyermekét, azt neki gyöngéül róvják fel. Különös figyelmet fordítanak a folyékony beszéd kiképezésére, s e növelési ág fontossága politikai intézményeiken alapszik. A szóuoklat virágai nem keleti dagályra vagy a képzelőerő szines képeire mutatnak, hanem a mindennapi élet nyers hasonlataiból nyílnak. Például, midőn a benső tartományok követeit egy adresseben hatályosan akarják felszólítani, hogy ők is saját biztosságuk érdekében a partvidék határait védelmezzék, ily hasonlattal élnek: „ha a sült. meg akar égni, a fanyársat is ugyané vész fenyegeti.“ — A cserkesz nevelésről a tatárok is oly kedvező véleménynyel voltak, hogy a Krim khánjai tulajdon gyermekeiket is abban részesiték. A harczias szokás és szellem a fölnőttek mulatságait egészben átlengi. Testi gyakorlatok, tornázás, szinleges viadalok a főszórakozás, ezeknek semmi ünnepélynél, sőt még útban sem szabad hiányozni. Utazásközben hadi lárma közt lövik ki fegyvereiket, tüzesen ábrázolják a támadást és védelmezést, futtatásokat tartanak sat. Bell irja, ki számos cserkesz csoporttal utazott, hogy a versenyben egyesek kiugratnak a sorból, s ha valamelyik fovegét elejté, a háta mögötti lovas azonnal kisüti fegyverét; ő bámulta azon gyorsaságot, mely ly el A eh met ifjabb fia egy másik lovas elejtett sapkáját találta. E harczias mulatság miként szivükhöz nőtt, úgy eszközül szolgál aczélra,mert a hősi bátorsággal párosult ügyesség egyesek úgy, mint testvériiletekneklegfőbb dísze; továbbá biztos lövések által az ellen tüzérségének erejét s erélyét zsibbasztják, s a fegyelmezett legénységet is nagyon megzavarják. Különben is hadi fortélyukhoz tartozik, az ellent oly helyre csalni, hol vele előbb gyalogcsatát vívhatnak, s c;ak midőn már jól irányzott fegyverlövéseikkel a tiszteket lovaikról leszedték, s a sorokat megzavarták, vetik fel magukat szép lovaikra, s hogy a győzelem tökéletes legyen, sűrű tömegben űzik az ellent. A nevelés s legnagyobb becsület imént említett fogalmából származik az is, hogy a csatatéren elhulltakat nemhogy megsiratnák, de sőt azoknak ott bekövetkezett halálát szerencsének tartják. — E néphitet tán leginkább meg- gyökerezteté a Korán hittani elve, mely szerint a hitetlenek elleni csatákban elesteknek a paradicsom meg van Ígérve; -— igen, de náluk a vallás könyvén gyémántkapocs a hazaszeretet. Mintha csak Epaminondás végszavait olvasnám, melyekkel haldokló perczeit megdicsőité. 0 a véres csatában halálra sebesülve földre rogyik, mely nemsokára hideg ölébe fogadja. Midőn katonáihoz intézett két kérdésére: „épen maradt-e paizsom? — le van-e győzve az ellen?“ — kedvező feleleteket nyert, honszerelmü nyugalmában megdicsőülve mondá : „most életemnek vége, de ez kezdete egy jobbnak, egy nagyobbnak. Epaminondás most születik, mert így hal meg!“ — Bell beszéli tapasztalatát, hogy egy számos tagból álló cs ipát két legöregebbje útközben tudta meg, hogy a legközelebbi csatározásban a muszkák ellen, fiokat mindketten elveszték. Erre az egész menet egy halmon megállapodik, mindannyian ég felé emelt kezeikkel rövid imát mondanak az elestekért. A két öreg atyának arezvonásai nem tükrözték vissza a veszteség fájdalmát, sőt a többiek is az áldozatok vértanuságát irigylették. Egy másik főnökről olvasom, hogy őt tulajdon fia kisérte a harezba, ki még nem edzett gyönge ifjú létére remegett a csata tüzétől. Az apa kivont karddal űzi fiát az elsők közé, ki nem sokára elesett, de az apa nyugodtan maradt. — Eszembe jut itt a római Crassus szép mondata, kinek fia, Publius, szintén a vérmezőn hullott el. Az ellen az ifjú fejét dárdája hegyére szúrta, s gúnyosan mutogató a rómaiaknak. E szörnyű jelenet meg nem inditá Crassust, | az apát és fővezért, hanem igy szólt: „ez az én magánfájdalmam, ez az én csapásom, hanem a város dicsősége, s nyilvános jólléte, a ti épségtek.“ A társadalmi kötelezettség, mely itt minden egyes szivébe gyökerezett, azon vetélkedő hősiesség szellemét ébreszti fel köztük, mely nemcsak ritkítja az orosz sorait, hanemphoenixkéntúj csapatokban újra fölelevenedik s a csodával határos tetteket szüli. A Kubán erdős és nádas partjain a történet egy vadászatot jegyzett föl, melyen a testi erejéről s a lövésben ügyességéről egyaránt kitűnő llattav 9 társával szerepel. Két napi vadászat alatt több mint 30 szarvast ejtett el e kis csapat, s még a harmadik regg is kedvencz mulatságukban találá őket. Ekkor Hattav egy társával a többitől elmarad, s a két vadász csakhamar az orosz csapatok egy osztályára bukkan, mely körülbelül 50 gyalog, s 300 kozákból állott, kik a Kuba- non keresztül ép azért sajkáztak át, hogy az egész kis társaságot elfogják. A meglepetett két gyalogvadász szökésre nem is gondolhatott, de megadni magukat szintén nem volt kedvük. Tehát mindig hátrálva egy alkalmas helyiségre értek, honnét legbátrabban tüzeltek. Az osztály két tisztje békétleniil nézte, mint hullnak egymásután az ő legényeik, a kozákok élére vágtatnak, s vezényli a lovasságot. A két tiszt is lefordul lováról, s midőn e jelenet csüggedést s levertséget szül, a gyalogság mordul ellenük, hogy megkeritse. W
