Eger - hetilap, 1864

1864-11-10 / 45. szám

367

Klára volt, ki az ajtót fölnyitotta, s a gyertyával kivilágított ; azonban rögtön visszahúzódott, a mint engem megpillantott.

Az odasietők segélyével foglyomot csakhamar megkötöztem. 0 most is oly sápadt, halotthoz hasonló volt, mint azelőtt, szemei azonban villogtak, mit azelőtt még nem vettem rajta észre. Különféle kérdéseket intéztem hozzá, de mitsem felelt azokra. Ruháit megmotoztuk, s találtunk nála egy lámpát, féltuczat zárnyitó eszközt és nehány ezer dollárt, mit épen akkor lopott el.

Miután a motozással készen voltunk, kezeit s lábait feloldottuk, s egy üres szobába zártam, őrül egy erős szolgát állitva melléje. Azután szobájába mentünk, hol a fiatal leányt az ágyon ülve sirva találtuk. 0 oly szép, oly szelíd volt, s oly szerencsétlennek látszott, hogy rokonszenvemet a legnagyobb mértékben fölébreszté. Biztosítottam, hogy ha az igazat megvallja, semmi hántása sem lesz. „0 meg fog engem ölni,“ szólt a leány aggódva. — „Ki fogja önt megölni?“ kérdém. — „Ok mindketten.“ — „Lutont és Adams orvost érti?“ — „Igen.“ Végre saját szobámba vezettem, hol nőm volt, és sikerült félelmét eloszlatnom; 8 miután megigértem neki, hogy öt csak mint tanút tartóztatom le, elbeszélte egész élettörténetét.

Elmondá, hogy anyját igen fiatal korában vesztette el, — atyjáról mitsem tudott. Midőn tiz éves volt, egy igen rósz asszony, ki magát nagynénjének mondá, vette magához. Ott ismerkedett meg Lutonnal, ki idönkint különféle nevet vett föl. Végre ez a Luton az állítólagos nagynénének bizonyos összeget fizetett, s a szegény leány neki át lön adva. Mihelyt arra való volt, urának, bűntettei elkövetésénél, segítenie kellett, mert ellenkezés esetén meggyilkolással fenyegette. Mondá, hogy Luton mindig igen sovány és halvány volt, mióta csak ismeri; azonban arczának sa- játszerü halotti színét különös készülettel idézte elő, midőn szükségét látta. Semmi tápszer nem volt képes, csontjaira húst varázsolni, ámbár egészségi állapota egészben jó volt. Elmondá, hogy az állítólagos orvos bűntársa Lutonnak, kivel már más szállodákban is gazdálkodtak olyképen, mint nálam. Midőn kérdeztem, hogyan végezte ő a maga dolgát, elbeszélte, hogy az érkező idegeneket szemmel kellett tartania, s Lutont mindenről híven s pontosan értesítenie. Az ö feladata volt, kitudni, hogy ki melyik szobába szállásoltatok, s megvizsgálni az ajtókat és igy tovább. Ezt könnyen tehette, mert az ő ide s tova járása a házban senkinek föl nem tűnt, gyanút nem ébresztett. Napközben meg- keritette azon szobák kulcsait, melyekben gazdag vendégek laktak. Éjjel, ha ura jónak látta munkához látni, előbb neki a folyosón végig kellett haladnia, meggyőződendő, ha csendes-e már minden? s ha valakivel találkozott, csak a lépcsőkön kellett lemennie, mintha valamit keresne a konyhában, mi által a gyanút kikerülte. Azután Luton látott a dologhoz.

Másnap reggel egy rendőrtisztet hivattam, s midőn dr. Adams megjelent, elfogatott. Kezdetben nagyon meg volt lepetve, azután dühöngni, szitkozódni kezdett, végre nyugodt s hallgatag lön. Klárától megtudtam, hogy Adams a pénzt, mit Luton lopott el szokta magával vinni. Az orvos nem akarta lakhelyét megmondani, de csakhamar nyomára jöttünk, s ott minden elorzott pénzt megtaláltunk. így képessé lettem, vendégeimnek, ellopott, pénzeiket teljesen megtéríteni, s mihelyt a dolog köztudomásra jutott, szállodámat ismét a régi módon látogatták.

Luton és Adams mint régi gazemberek, oly hosszú börtönre ítéltettek, hogy aligha kiszabadultak valaha. Klára pedig sokáig házamban élt, s végre könyvvezetőm nejévé lön ; és most fogadósné ugyanazon szállodában, hol egykor gaz urainak önkéntelen bűntársa volt.

Meyerbeer Jakab.

(Szül. 1791. szept. 23. f 1864. május 2-án.)

A zenészét világhírű nagy mestere Meyerbeer Jakab f. é. május 2-án Párisban, élte 73-ik évében, hirtelen meghalálozott; s a mai erőteljes és magasztos franczia dalmű hírneves képviselője vele együtt sírba szállott. A bold, mester születésére nézve ugyan német volt, — azonban későbbi, egész zenészeti képzett - Bégét, valamint külső életmódját — jóllehet csak részben tekintve, a franczia művészeti kifejlődés iskolájához, s a párisi társasviszony képviselőjéhez tartozott.

A maestro tulajdonképi neve Meyer Beer Jakab volt, s hangzására nézve mózesi eredetre mutat. — A Beer család a berlini izraelita társaskörök legtekintélyesebbjeinek egyike volt; s kétszeres — kereskedelmi s művészeti — hírneve e társaskörök élére állitá. A kis Jakab 1791-ik év szeptember 23-án született Berlinben. Atyja, egy előkelő bankárház főnöke, eltökélő magában, családja nevét a börzén kívül — a szépmtivészetek s tudományok terén is, minél hangzatosabbá tenni.

És nem csalódott .... Már a korábban elhalt Beer Mihály, mint a „Struensee“ s még nehány dráma szerzője, máig is nevezetes; Meyerbeer Jakabnak pedig, a „Hugenották“ és „Ördög Róbert“ nagynevű szerzőjének, a művészet történelmében, most bekövetkezett halála után is, halhatatlan neve leend

.........Jak

ab már gyermekkorában kitűnő jelét adá zenészeti tehetségének ; s minthogy a zsidó családoknál, a már gyermekkorban nyilvánúló tehetségekre rendesen sokkal több figyelem forditta- tik, mint a keresztény családoknál, — a kis Jakab édes atyja is, látva a gyermeknek zenészetrei szembeötlő hajlamát, minden igyekezetét annak kiképeztetésére forditá; s első gondja volt, hogy a kis Jakab a zongorábani oktatást, az akkoriban el- hirült, jelenleg azonban már elhangzott s feledett hírneves zongo- rász és szerző Lauska Ferencztöl nyerhesse. Az elméletiekben! oktatást majd Zelter, majd pedig a hires Weber Bernárdtól nyerő az ifjú, — ki ily jeles tanítók vezérlete mellett, rövid idő alatt oly rendkívüli előmenetelt tett: hogy a már gyermekkorában tartott nyilvános hangversenyeken is mint „csodagyermeket“ bámulák;------s igy a művészet terén, már növendékkorában azon

bá

mulatos előmenetelt ismétlő,—melyet Mozart és Weber Mária Károlyról jegyzett föl a történelem ; kik hasonlóul már gyermekkorukban bámultattak. A berlinin kívül még a bécsi közönség előtt is játszott az ifjú Beer; s már akkor, a legjelesebb müértök s legtapasztaltabb szakférfiak elismerései között kezdé fűzni a dicsőség koszorúját.

Azonban, hogy az érett s magasra törekvő ifjú, oly dicsőségteljes és nagyjelentőségű előmenetel daczára is, ezen, kívülről ugyan vakító fényű, belülről azonban művészi remeklést nélkülöző s egyoldalú pályáról elfordúlt, — és sokkal termékenyebb s gazdagabb jutalmú zeneszerzői pályára szentelte magát — azt, ha az ö művészi neveltetését s kiképeztetését tekintjük : már mint kezdetben kitűzött tervet vehetjük észre.

Azon időben mint zeneszerző egész Németországban legnagyobb tekintélyt s hírnevet Vogler darmstadti apát vívott ki magának. A nagyreményű ifjút tehát édes atyja a darmstadti apát vezetésére bizájsígy mint Weher Mária Károly tanúlótársa,

1810-től több évig folytonosan az apát felügyelete alatt, s társaságában nevekedett az ifjú Beer. — Ez időben szerzé első s egyik nagyszerő munkáját, az „Isten és természet“ czímű cantatét. E merész kezdet s magasztos műből azonnal látszott a magas röpíti s gazdag képzelmi erő, és nagyszerű hivatás.

A hangversenytermekben tartott művészi játékait azonban egészen abbanhagyá Meyerbeer,— s minden igyekezetét a színpadnak szentelé, mely geniusának teremtményei által sokkal megragadóbb alakokat, s magasztosabb ihlettséget nyere; s