Eger - hetilap, 1864
1864-11-10 / 45. szám
364 arról valaha lemondhatnának. Százszor előbb nélkülöznék | a szükségest, s inkább akarnának éhen meghalni mint szégyen miatt. Svaiéban a ki az embereket a lovak s inasok vagy prémes menték száma szerint szokta becsülni, annak önmaga előtt is minden értéke veszni fog, ha eme legdrágább kincseitől meg kell válnia. E téren hatni főleg a nevelés íeladata, melynek törekednie kell már a gyermekben a szépérzetet (Ízlést,) a takarékossággal (egyszerűséggel) párosítani, sa tevékenységet üdvös gyakorlati térre vezetni. Sclwveiczban rsok vagyonos, sőt gazdag családoknál elv, hogy felnőtt leányaikat zsebpénz helyett fehérhitnzéseikbőli bevételre utalják .... A fiúk, kik szüleik éltében csak igen kevéssé segittetnek hazulról, s vagyonukat magoknak kell megalapítani, legtöbbnyire csak későbbi éveikben lesznek az örökség által gazdagokká; akkor már a megvonult élethez hozzászoktak, s kényelemből sem kezdenek egy az eddigitől nagy részben különbözőt.“ (Roscher.) A hiúság s kérkedésből származó oktalan fényűzés egyébiránt sokféle alakban tűnhetik elő. A ruházatbani divatlázon kivül láthatjuk azt lovakban, cselédségben, fényes estélyekben, kérkedő megvendégelésekben stb. Mosk- vában 1812. előtt némely palota ezernél több cseléddel volt ellátva, kik közűi egyiknek teendője talán csak a déli, másiknak az esteli ivóvíz hozatala volt. Medina-Celi herczegnek fia inasbérben 4000 font sterlinget fizetett évenkint. ,,Beszélik, hogy a hires gróf Warwick naponkint 30,000 embert látott el ebéddel“ (Roscher.) — Egyébiránt a műveltség alacsony fokára mutat, s azért a kevesbbé művelt népek sajátsága a javak nagy mennyiségével vinni fényűzést, a helyett, hogy annak minőségére volna tekintet. Az élvezetkórból eredő fényűzés sokkal átkosabb, mint az, mely puszta hiúság vagy kérkedésből származik, mert általa jobban veszélyeztetik az erkölesiség és a szellemi élet. — Az élvezetkór, az érzéki ingerek sorvasztó befolyásának tárt kaput nyitván, az erkölcsi támaszpontokat nem rohanva, mint az ár, hanem észrevétlenül, mint a szennyes iszap, betemeti, mig végre az ember összes tevékenységének kiindulási pontja s vezérelvévé válván, minden magasabb törekvést megbénít, minden szellemi kapcsokat meglazit, minden nemesebb indulatokat kiirt, s ekként a társadalom életelemeit megmérgezi. Önuralomról, mely az erő, s személyes becs érzetével jutalmaz, nincs többé szó, a lélek rabszolgájává lett az érzéki vágyaknak, mert tevékenysége csak ezek kielégítésére van fordítva, s mint ilyen alacsonyabb az állati ösztönnél. Minden erőfeszítés teherré vált, mert a lélek és test ellankadott az élvezetek ölében. Ezek szomorú symptomái ama nyavalyának, melynek képét az élvezetkór nyújtja. S e betegség kétszeresen veszélyes,— mert nehezen gyógyítható, s mert igen ragadós. Az a társadalmi betegségek valódi pestise, hol az élvezetről nincs többé szó, mint a szükségletek kielégitésének szellemi oldaláról, hanem ellenkezőleg az érzékiség kéjvágyainak kielégítésénél kivetközteti az élvezetet szellemi köntöséből. Az oktalan s erkölcstelen fényűzés kebellázitó példáit legélénkebben állitja elénk a Tiberiusok és Messalinák hazája. Megvolt a kincsek mesés sokasága, de hiányzott azon elem, mely nélkül a gazdaság kóranyag, mely minél messzebbre terjed szét. pusztítása csak annál átkosabb, — hiányzott az erkölcsi alap. — Ruházat, étel, tisztaság nem arra használtattak többé, hogy valódi rendeltetésöknek megfeleljenek, hanem hogy az érzéki vágyakat ingereljék, s a szenvedélyeket erőszakosan felizgassák, hogy igy a lélek a sorvasztó szenvedélyek mámorában elszunnyadjon. Az öltözet előbbi nemes egyszerűségét elveszti, s az aranynyal átszővött selyem- és gyapjúruhák többé sem a testet, sem a szemérmet meg nem védelmezték. Az étke- zésbeni fényűzés annyira ment, hogy az átizlelt étel, mely a gyomorba lement, tehernek tartatott, muiv a további étvágyat s az izlelés élvezetét zavarja, mely tehát onnan mesterségesen távolitandó el. Vitellius római császár élvezetét abban leié, hogy ételeket fáezánok és pávák velői, flamingónyelvek és angolnatejből készíttetett maga s vendégei számára ; és Clodius Aesopus egyetlen tál eledele, mely csupa sült, énekre és beszédre tanított madarakból állott, 45,000 forintba került. Heliogabal, ki még czipői talpán is köszörült köveket viselt, egy ízben 600 Struczmadár velejéből készíttetett egy tál ételt, — s Caligula egy év alatt 135, mások szerint 165 millió forintot pazérolt el. Divatba jött a hosszú étkezéseknél ruházatot cserélni — néha tizenegyszer is. Nem csak Cleopatra, hanem Caligula is többször olvasztott fel borban drága gyöngyöket, csak azért, hogy azt értékesebbé tegye. Megtörtént, hogy egész juhnyájakat festettek be purpurral, és halastavakat lehete házfedeleken, sőt kerteket tornyokon látni (Quoniam in tecta jam silvae scan- dunt. Plin.) S hogy az eltompultság mennyire mehet, arra nézve a történet följegyzett egy esetet, a midőn egy ké- jencz, szolgái által a fürdőből kivétetvén, s párnára helyeztetvén — azt kérdezé, vájjon ül-e már? „így azután nem csoda, ha egy Apicius a méregpohárhoz nyúl, mikor már csak centies sestertiumja vagyis több mint félmillió tallérja maradt.“ — A kicsapongás becsületbeli dolog volt, s erényes nő a szánalom tárgya. Az emberi ész kifáradni látszott a versenyző törekvésben, eszközöket feltalálni az falacsony kéjek kielégitésére. A társadalom mag- ván, a családi életen, mely szigorú erkölcs s fegyelem nélkül a pusztulás elemeit hordja magában, féreg rágódott, s a korhadt fának a zivatar egy pár rázkodtatására hullnia kellett. A nép, melynek fényűzése erkölcstelen— beteg. A műveletlen népeknél az élvezetek keresettsége és túlfmomodásbani elaljasodása helyett, mint azt a hanyatló nemzeteknél látjuk, inkább azoknak tömegességére találunk. így a középkori, sőt későbbi lovagok is kedvüket főleg a zajos lakmározásoknáli mesés mennyiségű étel és ital fölemésztésében lelték. S mig napjainkban a megvetés egy nemével szoktunk az olyan emberről beszélni, ki par excellence „hasának él,“ az előbbi századokban a nagy evést, és (főleg) ivást a virtuozitás oly fokán látjuk, hogy a bámulat elnémítja bennünk a megvetést. Különösen a németeknél az ivás a tökély igen magas fokán állott úgy- annyira, hogy a lerészegedésben a legmagasb állású urak sem látszottak találni valami szégyenitőt. így egy bizonyos Schweinichen lovag (p 1616.) a liegnitzi herczeg szolgálatában a Büsching által kiadott terjedelmes naplójában rendesen elmondja, hogy hányszor volt mind ő, mind maga ő lierczegsége részeg, még pedig oly lelkiismeretes pontossággal, hogy még a nagyobb és kisebb lerészegedés közt is megkülönböztetést tesz. A mi korunkat illeti, ha tekintetbe veszszük, hogy napjainkban a fényűzés az egyes népek iparszorgalmán alapulva, az általában inkább a kényelem, csin, és szépérzet, s igy a valódi nemesebb élvezetek előmozdítására, mint túlfinomodott kéjvágyak vagy nyers szenvedélyek kielégitésére van irányozva; ha tekintetbe veszszük a műveltebb népek élvezeteinek újabb irányát, a természetei mindenütt szépitve megkedvelteim, s kedélyes mulatságok
