Eger - hetilap, 1864
1864-11-03 / 44. szám
II. évfolyam. 44. szám. November 3-án 1864. Előfizetési díj: Egész évre . . 5 ft- ki Félévre . . o • ** >> 50 „ Negyedévre . . i„ 30 „ Egy hónapra . — 44 „ Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : EGERBEN a szerkesztőség (803. szám), — a kiadó-hivatal (Szent- János-uteza Violet Otto könyvkereskedése); az érseki lyceumi nyomda irodája, — Jent 8 eh Gottlieb könyvkereskedése; — MISKOLCZON Fraenkl Bern át könyvkereskedése; — GYÖNGYÖSÖN P o pl an Ede könyvkereskedése, — és minden cs. kir. postahivatal. A fényűzés. (Folytatás.) Érintettük az előnyöket, melyek a fényűzésből a gaz- dászati és szellemi életre háramolnak. Lássuk tehát most már azon árnyoldalokat is, melyekkel az erkölcsi és gazdá- szati szempontból bir. Ama határok, melyeken túl a fényűzés rontólag hat, tehát kárhozatos, az erkölcs és a számitó ész által vannak megszabva; s épen azért, mert a mindennapi életben oly gyakran látjuk azokat túllépni, éri a fényűzést annyi szemrehányás, mely annak csak kinövéseit illetheti. A népgazdaságtan, jól megértve, az erkölcsiség egyik leghatalmasabb emeltyűje. — Munka, takarékosság, mértékletesség, lelkiismeretesség amaz alapok, melyekre vívmányait építi; s hol van a moralista, ki azokat nem egyszersmind saját törekvései czélpontjainak vallaná?! A népgaz- dász az erkölcstelent mindenkor és minden körülmények közt kárhoztatja, tudván azt, miként a morál minden társadalmi tudomány éltető eleme, mert a társadalom életelve ! Ha tehát a fényűzés erkölcstelen irányt kezd venni, akkor az nem számíthat a népgazdaságtan helyeslésére, már csak azért sem, mert általa fenyegetve volnának azon erők és elemek, melyek a virágzó s egészséges gazdászati élet nélkülözhetlen föltételei. Erkölcstelenné válik pedig a fényűzés nemcsak akkor, hogyha az oly szükségleteket elégít ki, melyek az er- . kölcsiséget egyenesen megsértik; vagy hol az erkölcs, mert a szellem a nemesebb törekvésektől elvonatik vagy azokra képtelenné tétetik, az elpuhitó érzéki élvezetekben eltesped és elhal: hanem akkor is, midőn „kevesek élvezete sokak nyomorán vásároltatik meg“. — Itt nincs már többé szó az élet szépítéséről nemes formák, kinálkozó tisztaság, mértékteljes, öszhangzatos változatosság által, mely a szépérzetre jótékonyan hat, s a lélek tevékenységének uj tetterőt s elevenséget kölcsönöz, —hanem a lomha test, s a tompúlt lélek mesterséges felizgatásáról értéktelen, alacsony tevékenységre; avagy azt látjuk, hogy ama határok, melyeket felebaráti szeretet, könyörületesség, sőt ildomos méltányosság megszabnak, könnyelműen, s érzéketlenül mellőztetnek. Mindazt tehát, mi az erkölcsiséget sérthetné vagy veszélyezteti, a népgazdaságtan a fényűzés köréből kizárja; mert az erkölcsiség árán sem nem akar, sem nem tud tartós eredményeket felmutatni. — Ha tehát a moralistát kikelni halljuk ama divatos foszlányok ellen, melyeket talán a gondatlan nőnek félredobnia kellett volna, mint a pestis kóranyagától megtelteket, mert azok a családi nyugalmat zavarták fel, vagy mennydörögni ama csillámló ékszer ellen, melynek fénye elsötétítette a házi boldogságot, — ne higyje senki, hogy őt a nemzetgazdász talán csendre inti! — A meleg hatása reánk kellemes, de csak addig, mig az nem égető. De ki tudná megmondani legtöbb esetben, hogy hol van a fényűzésben azon első lépés, mely az erkölcsöt megtámadja? Azt igen gyakran vagy a szépnek vagy az ártatlannak köntösébe látjuk burkolva, — s egy uj divat sokszor olyan, ruiut azon öntudatlan kaczérság, mely csak akkor kezd ébredezni, midőn észreveszi a hatásokat, melyeket előidézett! De midőn az ízlés már annyira elkorcso- sult, s az erkölcsi érzet annyira elfásúlt, hogy blazirtságá- ban nyilván kívánja a burkolatlan frivolitást, melyet zajosan tapsol meg, s midőn azt, mi több, egy nemes, egy hazafiúi czél védpaizsa alatt tűri meg garázdálkodni, amint ennek, fájdalom, a csak alig múlt időben a büszke Duna partjain tanúi leheténk, — ez már szomorú kórjel; s szomorú főleg akkor, a midőn látni kell, hogy azok is, kik különben oly szenvedélyesen szeretnek társadalmi bajokat gyógyítani, itt legjobb esetben csak a tétlen nézők szerepét vették át. Vagy talán elég, homoeopathikus cseppeket alkalmazni ott, hol amputálni kellene ?! De úgy látszik, vannak orvosok, kik mindig és mindenütt csak főfájást látnak, mintha más betegség a világon nem is létezne, s mintha nem tudnák, mit tudniok kell, bogy a társadalomnak nemcsak feje van, hanem szíve is, — s hogy e szív a mo rál! De a fényűzés nemcsak akkor kárhozatos, hogyha az erkölcstelen, hanem akkor is, ha oktalan. Ama kiadások, melyek társadalmi állás és bevett szokások által a nélkülözhetlen szükségleteken túl mintegy szentesiftettek, a vagyon egyenlőtlen felosztásán, tehát a vagyonosság különböző nagyságán alapúinak, s azért mindig a vagyon (jövedelem) bizonyos mennyiségét föltételezik. A magángazdaságokban a kiadás és bevétel közti helyes arányt feltalálni, az egyesek feladatát képezi; de az közgazdászati szempontból, miután a népgazdaságot az egyes gazdaságok összege képezi, a legnagyobb fontossággal bir. — A törvényeket, melyek a népgazdaságtan által ide vonatkozólag felállittatnak, következőkben foglalhatjuk össze: 1) hogy valamely népnek fogyasztása annak jövedelmében találja határait; 2) hogy (következőleg) ha valamely népnél kevesebb javak termeltetnek, mint fogyasz- tatnak, akkor a vagyontörzs (vagyis a javak azon része, mely mint eszköz, új javak előállitására van szánva) fogyasztható része évről évre kevesbülne, s azért az összes nemzeti jövedelem is csökkenne; s hogy ugyanazért 3) a
