Eger - hetilap, 1864
1864-10-27 / 43. szám
345 képezvén, a házi körön túl nem csapong, hogy közhelyek beszédeinek tárgyát képezze. Ha tehát azt mondjuk, hogy a házi körben csin és tisztaság, rendszeretet és szépérzet uralkodása által megkedvelteim a családi tűzhelyet, azt szépíteni és nemesbi- teni ama fényűzés által, mely mint a munka és ízlés eredménye a lélekre fölelevenitöleg hat, s mely a nemtelen és üres vágyakat, melyek folyvást a családi körön kivül keresik kieíégittetésöket, kioltja, — ha azt mondjuk, hogy ez azon tér, hol a nő hivatva van a fényűzés által, a szellemre s erkölcsökre hatni, akkor alkalmasint nagyobb és méltóbb hatáskört biztosítottunk a nőnemnek már csak ezen egyetlen oldal előtüntetésével is a társadalmi élet culturfejle- ményére, mint a nőemancipálók tarka eszméik egész rajával ! — Épen az a fényűzésnek legszebb oldala, melyet virágzó, egészséges népeknél láthatunk, hogy az nem külső fitogtatás és mások bámulására számitott pompakifejtés, hanem a valódi jólét s életnemesbitésben keresi s találja kielégittetését. Vavrik Béla. (Folyt, köveik.) Még egyszer a szüret idejéről. (Vége.) M. K. urnák első érve, melylyel a szüret idejének megszabását, tulajdonképen a szüret kényszeritett késleltetését, igazolni törekszik, az, hogy j ó borunk legyen. Ki ne értene vele egyet e jámbor óhajtásra nézve ?! de azt már föltétlenül még sem írjuk alá, s igazoltatni kívánjuk, hogy jó borhoz csak úgy jutunk, ha a szüret idejét lehető legkésőbbre halászijuk, és pedig át alán osan kényszerítőiég. Szent a czél, de nem tartom helyesnek az eszközt. Először is a jó bor fogalma mind a termelőnél, mind a vevőnél relativ, mely egyiknél is másiknál is sokfélekép föltételeztetik. — Hallottam a jászokról, kik a visontai hegyen szőlőket bírnak, hogy szüretkor a mustot megszaporitják, mert ezeknek a több, és könnyű bor a j ó bor, vagyis ilyenre van szükségök. De hallottam Egerben is, nemcsak közrendü, hanem előkelőbb, tehát műveltebb szőlőbirtokosokról, hogy ugyanazt teszik, s eként oly jó bort nyernek, melyért legha- marább, és legbiztosabban jó pénzt látnak, holott mi mások a mi absolute jó, azaz finom borainkat évről évre gondozzuk, töltögetjük, s azalatt az adót, és szőlőmunka költségét más forrásból sajogva kényszerülünk előteremteni. — Már ebből is kitűnik, hogy a j ó bor fogalma a termelőnél relativ, azt pedig, mint a magán birtokjog pos- tulatumát, csak meg fogjuk minden birtokosnak engedni, hogy vagyonát jó belátása szerint lehető legczélszerübben, legelőnyösebben értékesíthesse. Hadd mondjam el én is, hogyan csináltam 1863-ban kétféle jó bort. Háztartásom néhány hordó asztali bort igényelvén, nem minden aggodalom nélkül vettem észre 1863-i nyár derekán, hogy pinczémben fogyatékán van az asztali bor, mig a jó fajta finomabb borok maradnak, és vesztegelnek. Asztali bor után tudakozódván, láttam, hogy azt csaknem magasabb áron kellene vennem, mint a minőn az én finom boraimat eladhatnám, már t. i. ha vevő akadna. Mit tegyek? borom elég van, és még sincs mit innom, pénzt pedig borból nem kaphatok. Következőleg cselekedtem: nagymennyiségű gohér lévén szőlőmben, midőn ezt szeptember elején, — természetesen folyamodás és engedély mellett — megszedtem, megszedettem vele együtt a többi fejér tőkéket is mind, és szűrtem néhány hordó bort. A gohér már túlérett, szinte tepedt volt; ellenben a fejérek tetemes része a teljes érettség fokát még el nem érte; a kettőnek vegyitékéből tehát oly bort reméltem nyerhetni, minőre szükségem volt, és nem csalódtam. Lefejtvén ugyanis már novemberben először boromat, februárban pedig másodszor, már a f. évi nyár végére oly asztali bort nyertem, melynél jobbat nem kivánok. — Fekete szőlőtermésemet aztán október 15-e körül szedtem le, s ez ismét oly veres bort adott, melyet még a pinczémbe betört zsi- vány is valamennyi közt, az aszút se kivéve, legjobbnak talált, leginkább megtámadott. Tetszik érteni, mily előnyös volt rám nézve termésem ilyszerü értékesítése? Ha fehér szőlőmet egyszerre szedem le a feketével, fogtam belőle minőségre sokkal jobb, de mennyiségre félannyi bort nyerni: és még ez is mostanáig pinczémben heverne a többivel együtt, nekem pedig azóta magas áron néhány hordó asztali bort kellett volna vennem ! De hát vájjon a borpiaczi-a, avagy vevőre nézve melyik a j ó bor? Tudom, hogy a külfölddel állanak elő, melynek finom bor kell; de hát mikor jő már az a külföld, borainkat megvenni? Küldözgetjük legjobb boraink mutatványait a világ minden részére, ajánlgatjuk azokat és végre is mi az eredmény? elvisznek néhány száz akót, azzal vége mindennek. Mennyi panaszt hallunk hiányos bortermelésünk, és kezelésünk ellen, s van is benne sok igaz; de hát vájjon a vámviszonyok, szállítási eszközök stb. úgy állanak-e, hogy borkivitelünket ne akadályozzák, sőt előmozdítsák ? Miért nem jő, miért nem viszi hát a külföld borainkat? Es mi költséges szőlőink használatának értékesítésében csak e külföldre, mindig e külföldre füg- geszszük szemeinket, csak annak lessük a gusztusát, csak annak alkalmazzuk — teljesen bizonytalanra — borainkat?! A való az: hogy finomabb boraink lassan,majdnem akónkint kelnek, és bizony ritkán valami megfelelőleg magas áron; ellenben közönséges boraink, melyeknek piacza közelünkben van, hamarabb, biztosabban, s aránylag elég jó áron vándorolnak el pinczéinkből. Melyik tehát átalán véve, s boraink aránylagos piaczát tekintve, a jó bor? Bizonysága a mondottaknak, idei borunknak eddig is tapasztalható kelete, mert, miként több oldalról értesülök, az idei bornak ára akónkint már 7 — 8 írtig emel- kedelt, oly ár, minél többet 1862-i sillerboromért még eddig senki sem ajánlott! Azonban én is óhajtóm, hogy midőn ráfordul a kedvező idő, törekedjünk a lehető legnemesebb bort előállítani ; de nem látom be, hogy e czél elérésére, a szüret idejének megszabása, vagy épen kényszeritett késleltetése, még pedig átalánosan, az év és idő megválasztása nélkül, szükséges, avagy alkalmas eszköz volna. Nézetem szerint oktatással, és példával kell ez irányban a termelő közönségre hatni, nem kényszerrel; mit a tapasztalás is igazol, jelesen 1862. és 1863-ban igazolt, a midőn is láttuk, hogy azok, kik e dolgot kellőkép átértették, és felfogták, nem alkalmazkodtak a szüret megszabott idejéhez, hanem elhalasztották szüretüket a lehető legkésőbbre; mig azok, kik a borászatban hátravannak, és finom nemes borra nem törekszenek, azt, mit a kényszeritett késleltetés által mennyiségben vesztettek, más módon, és bizonyára a borászat nagyobb hátrányára pótolják; tehát kényszer mellett is ott vagyunk, hova a nélkül is eljutottunk volna. Hogy a szüret kényszeritett elhalasztása nem alkal- kalmas eszköz a jó, főleg veres bor előállítására, és még ha az volna is, nem vonható minden évben ugyanegy kap
