Eger - hetilap, 1864

1864-10-27 / 43. szám

II. évfolyam. 43. szám. Oktober 27-én 1804. Előfizetési díj: Egész évre . . 5 ft — kr Félévre . . . 2 ,, 50 „ Negyedévre . . 1 „ 30 „ Egy hónapra . — 44 „ Tífi m ClU £lat*a Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket el fogad : EGERBEN a szerkesztőség (803. szám), — o kiadó-hivatal (Szent-János-utcza Violet Otto könyvkereskedése); az érseki lyceumi nyomda irodája, — Jentsch Gottlieb könyvkereskedése; — MISKOLCZON Fraenkl Bernát könyvkereskedése; — GYÖNGYÖSÖN P o pl an Ede könyvkereskedése, — és minden cs. kir. postahivatal. A fényűzés. (Folytatás.) Ama hathatós inger, mely az emberi erőket az anyagi javak megszerzésére kelti föl, ezek végtelen változatossá­gában fekszik. — Eme változatossággal a legszorosb ösz- szeköttetésben állanak azon czélok, melyeket az anyagi javakkal elérni óhajtunk. — Ezen czélok egyik főiránya az élet szépitése és nemesbítése. — Es ez azon másik oldal, a melyről a fényűzést erkölcsi (sittlich) szempontból mél­tányolnunk kell. Csak akkor, hogyha az életnek minden szépitése s éke, mely anyagi javakból veszi származását, ha minden törekvés jólét után az ember szellemi s erkölcsi életére bé- nitólag hatna; hogyha ama forrás, melyből az ember elő­rehaladó művelődésének, nemesebb élvezeteinek egy jelentékeny részét meriti, s a melyhez őt egy hatalmas ösztön feltartóztathatlanul, hajtja a gondviselés által már előre megmérgezve volna; csak akkor lehetne mondanunk, hogy a fényűzés erkölcsi szempontból feltétlenül kárhoza- tos. — De bennünket még nem környez ama sötét kétség- beesés, melyből ily hit keserű táplálékát szivja; sőt ellen­kezőleg azt találjuk, hogy a fényűzés nemcsak azon nagy­szerű hatás által, melyet a munkaerők fölébresztésére gya­korol, hanem mint aesthetikai elem is jótékonyan hat a szellemi s erkölcsi életre! A szép iránti érzet oly mélyen van lelkűnkbe vésve, hogy azt az élet minden viszonyaira átvinni igyekszünk. — Tekintsünk bárhová a culturnépek életében, s azt fogjuk látni, hogy az ember erőinek egy jelentékeny részét ama szépérzet kielégítésére fordítja. — Az anyagot kiaknázván a földgyomrából, hogy aztczéljaink szolgálatára fordítsuk, azok átalakitásánál főgondunk a czélszerüséget s tartóssá­got a tetszetős formákkal egybekötni. (Eleganczia — soli- ditás — comfort.) Már a vad népeknél találjuk, hogy for­ma- és szinérzetöket, még pedig sokszor a legkirívóbb mó­don, igyekeznek kielégíteni. (Tatovirozás !) S minél maga­sabb ponton áll valamely népnél a termelés, annál inkább előtérbe lép az igyekezet, a czélszerüséget a szép formák­kal egybekapcsolni, miért is a javak világában számtalan tárgyakat találunk, melyeknél a szükségérzetet, mely azt létrehozta, a Mállitás szépsége felett, mint valami alárendel­tet egészen effbledjük ; s tárgyakat, melyek rendeltetése csak is azon szépérzet kielégítése. (Festészet). De már ama tarka faragvány, mel|^el a vadember vadásznyársát felczifrázta— fényűzés! S a fényűzés országába tartoztak eredetileg mind ama szép formák s szinvegyületek, melyek nélkül maholnap még a börtönöket is alig képzelhetjük. — A fényűzéssel tehát itt mint aesthetikai elemmel találkozunk, melynek hatása a szellemi életre végtelen fontosságit, — s ez ismét igen természetes. Semmi sem hat oly mélyen, oly termékenyitőleg az ember lelkületére, mint a szép. — Akár a költészetet veszszük, akár a festészetet, vagy zenét, azt találjuk, hogy hatása az emberi lélekre csodálatos; emelő, képző és nemesitő. — A kit a művész egy magasztos madonnája áhítatra nem ragad, azt híjába külditek a tengerre, hogy imádkozni tanuljon, — az ott is csak reszketni fog. — Sha­kespeare mondja, hogy „az, kinek lelkében zene nincs, s kit meg nem indít a szép hangok együttes zengése, rab­lásra, árulásra, és csalásra való..............Egy olyannak ne higyj.“ — S Othellónak ama pillanatban, midőn lelkét a legkínosabb csalódás fúriái marják, jut eszébe Desdemo- nájáról, hogy Mily gyönyörűen varrt, Mesterileg zenélt, Dalával a medvét megszeliditheté.! (Szász K. ford, után.) De kérdhetjük, vájjon maga a természet nem fény- üző-e, midőn bájoló tájképeivel s alakjaival a szép iránti érzetünket fölkelti ? s mi nem csak nyomoru kontárok va­gyunk-e ellenében ama halvány másolatokkal, melyeket büszke ábrándjaink előteremtenek?! Vagy vegyük az emberi testet, s mondja meg bárki, vájjon szükségesek-e azon öszhangzatos plastikai formák, s a szinvegyület ama bájoló szépsége, mely egy szép em­beri alaknál bámulatunkat megragadja, arra, hogy a szer­vek feladatuknak megfeleljenek? Tudjuk, hogy a legrótabb ember birhat a legtökéletesebb szervekkel. Mi sem természetesb tehát, s a cultura fejlődésének mi sem világosabb tanúsága, mint az, hogy a mire igy ma­ga a természet tanított bennünket, s mi lelkünk egyik leg­szebb tulajdona — szépérzetünket átviszszük a javak vilá­gára is, hogy lassankint a művészet vívmányait a szép for­mák és szinvegyületben átültetjük a műipar földjébe, mi által szépérzetünk kielégittetését találja oly tárgyakban is, melyek a mindennapi szükségletek kielégitésére szolgálnak. — Ennek természetes hatása pedig a szép iránti á 1- talánosb fogékonyság s az ízlés elterjedő finomodása leend, mely nélkül valódi műveltséget nem képzelhetünk.'— Épen ott van e tekintetben (a geni- alis Stein L. figyelmeztetése szerint) a mai s a régi római s görög társadalmi élet közti különbség, hogy a művészet és eleganczia akkor csak egyes gazdagok birtokában volt, míg azt ma a középosztálynál is nagymértékben elterjedve látjuk; s ez csak is az által éretett el, hogy a tömeges terme­lésbe a műipar terén a szellemi elemek is átvitettek. Ezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom