Eger - hetilap, 1864
1864-10-20 / 42. szám
337 sillerbort, melyek a híresebb hegyekről ugyanazon évben később szüretelt borokkal kiállják a versenyt. Ha én a felhozott esetben kényszerülök a meghatározott időt bevárni, a termés veszedelmének naponkinti, sőt óránkinti progressiv haladása mellett, a mennyiségben legalább is 50%-et vesztek, a minőségben pedig talán 5 °/0-et nyerek. Még igy is szüret után úgy nézett ki sok tőkém, mintha meg se szedetett volna, rajta csüngvén és alatta hevervén a teljesen kiszái’adt szőlő. De legyen elég ennyi az elvileges vitából. Térjünk át most már M. K. ur opportunitási, közérdekül feltüntetett érveire. Tárgyalom pedig azokat a „Néhány szó“ egymásutánja szerint. (Vége köv.) Az egri szüret. A szüretet bevégeztük. Nemhiszem, hogy élő ember emlékeznék hasonló rendetlen szüretre. Minőség tekintetében még szeptember hóban is lehetett némi reményünk meglehetős jó borra, de az októberben bekövetkezett hidegek, és a 6, 7, 8-ki, soha nem tapasztalt kemény fagyok és derek minden reményt meghiúsítottak; a szőlőlevelek és éretlenebb fürtök megfagytak, a fagyos csutkák elszáradtak és a további érést, javulást lehetlenné tették. Lett tehát savanyú mustunk, és lesz még savanyúbb borunk. A legjobb must foka 10—ll1/^ volt, az alábbvaló 8 — 9; válogatott szőlőből lehetett volna jobb mustot is előállítani, mert itt-ott akadtak aszalt gerezdek is, de kevésért nem volt érdemes a többit megrontani, hiszen kinek jó bor kell, van még a múlt évekből: kelendősége úgyis csak az olcsónak van e pénz-szük [időben. Vörösbor idei alig lesz található. Mennyiség tekintetében legbámulandóbb a jelen évi szüret. Az évek óta tartó szárazság miatt sok tőke kiveszett, a tavaszi késői fagyok pedig a nagyobb részt megsemmisítették ; innen származik azon különösség, hogy mig némely gazdák, e körülményben is aránylagosan majdnem bőségről szólhatnak, a legtöbbnek alig termett annyija, hogy néhányszor jóllakhassék vele. Egerben tehát az általános termést mennyiségileg megítélni nem lehet; csak a szomszéd dézsmás községek termései után lehet hozzávetőleg a termés mennyiségéről szólani. Az én tudomásom szerint, a vidéken körülbelül a tavalyi termésnek felét teszi a mostani; minthogy pedig a tavalyi is rendkívül kevés volt, a jelen évi pedig még kevesebb; igy borban két- ségkivül nagy szükség álland be, főleg miután tapasztaltuk azt, hogy szüret előtt már alig volt közönséges korcsmabor kapható ; más vidékekről pedig szintén kedvezőtlenek a tudósítások. így állván a dolog, lehetetlen meg nem ütközni azon, hogy boraink még sem kerestetnek. A belkereskedésről itt nem szólok, ez kevés figyelmet érdemel: kitűnő vörösbor nálunk kevés fogy, csak a fehér és siller kell, abból is csak az olcsó. De szólni kell a külkereskedésről. Máskor a lengyelek ily időben számosán meglátogattak, most még egyet sem láttam; de úgy hiszem, nem is várhatunk onnan semmit, a forradalom teljesen kipusztitotta őket. Azonban nyugat felől sem igen látogatnak bennünket, pedig északi Német-és Angolország vörös bort fogyaszt. Miért nem keresnek föl tehát minket? az ok, úgy hiszem, az, mert nem ismernek bennünket; nem tudják azt, hogy nálunk jó bort nagyobb mennyiségben is kaphatni; és végre azért is, mert mi e tekintetben mit sem teszünk. Az, mit nehányan tettünk, igen kevés arra, hogy7 a kereskedővilág figyelmét Egerre vonja, főleg miután olyan is találkozhatott köztünk, ki lelkiismeretlen eljárással inkább kárunkra működött. Mit kellene tehát tennünk? véleményem szerint, most, midőn az általános borszükség előállt, volna ideje annak, hogy valamely feltűnő lépéssel a külföldi borkereskedők figyelmét magunkra vonjuk, és nem akkor, midőn a bor mindenütt bőségben van. Ily feltűnő lépés volna, nézetem szerint, egy nagyszerű borárverés tartása. Ily borárverések tartatnak rendesen évenkint a leghíresebb külföldi, különösen a rajnavidéki bortermő helyeken, melyeken a világ legnagyobb borkereskedői is megjelennek. Ha azoknak nem szégyen borárverést tartani, úgy hiszem, nekünk sem leszen az; csak akarnunk kell tehát, ragadjuk meg az alkalmat, álljunk társaságba többen, kik jó s nagyobb mennyiségű borokkal birunk, a dolog azonnal megtörténhetik; 6 — 700 akójeles borral magam is megkezdhetném ugyan, de óhajtandó, hogy az árverés minél tekintélyesb legyen, azért legalább egypár ezer akó kell hozzá; mert a külkereskedők csak oda mennek, hol sokat találnak. Felhívom tehát borászainkat, kik javaslatomat helyesnek találják, és egy borárverésben résztvenni nem szégyenük, látogassanak meg vasárnap f. hó 23-án délután, midőn a teendőkről értekezhetnénk. A dolog sürgős, ha valamit tenni akarunk, mert a tél közeledik, és az árverést legfölebb november végéig lehet csak sikerrel tartani; pedig a hirdetésekre sok idő kívántatik. Részletekbe itt nem bocsátkozom, azokat értekezés alkalmával kifejtendjük. Joo János. Fővárosi tudósítás. Pest, október 10-én. A „Győri Közlöny7“ pesti levelezőjének értesülése szerint, a fővárosi ifjúság oly társulatot készül alakítani, melynek tagjai minden oly tényt kerülni fognak, miből párbaj keletkezhetnék. E társulatot minden józanul gondolkozó ember örömmel fogja üdvözölni. Biztos értesülésem szerint, különösen az egyetemi ifjúság között létesülend ily társulat, mely a fönnebbi czél mellett, különösen igyekezni fog, a főváros társadalmi köreiből azokat kizárni, kik kihívó magukviseletével mulatságnak tartják a párbajok előidézését. Az ily társulati szövetkezés, jegyzi meg a „Gy. K.“ levelezője, a párbajt ugyan bajosan fogja még egyhamar kiküszöbölni, — de már maga az is igen szép erkölcsi eredmény lenne, ha ifjaink ezúton minél valódibb lovagias magaviseletre s kellő önmérsékletre szoktatnák magukat. A jövő évi országos dalárünnepély Budán lesz, s való- szinüleg e körülmény idézte elő az újabb dalárdái mozgalmakat a testvérfővárosokban. A „pesti unió“ cziműdalárda mindig németül énekelgetett, s igazgató-elnöke a magyar tagok többszörös felszólítására sem tanúsítván több figyelmet a magyar dalok iránt, tömegesen ott hagyták, s a már régebben létezett, de egyiuőre megszűnt „pest-budai dalárdát“ támasztották fel újra hamvaiból. Karigazgatóul Yogel Alajos józsefvárosi karnagyot kérték föl, ki szép zenészeti képzettséggel bir, s mint énekta- nitó,jó hírnevet vívott már ki magának. „Nemzeti dalkör“ czim alatt is van egy dalárda ^alakulóban, azonban óhajtandó lenne, hogy a két magyaros szellemű egylet egyesüljön. A budai, eddig szintén inkább német „Sängerhort“ magyar czimet vett föl, s már most több tért enged a magyar daloknak. E mozgalmak után reményleni lehet, hogy
