Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)

A traktus földrajzi keretei. Népesség (etnikumok és felekezetek), településhálózat

ez csak a zavaros időszakot követő kérészéletű újbóli megtelepedési próbálkozást jelentheti, ugyanis egy-két évtized múlva már nyomuk sem maradt.3 A tizenkilenc elpusztult falu mellett további hét évtizedekre lakatlan maradt s a magyarság majd csak a 18. században vette újra birtokba azokat.37 38 Bár az 1692. évi kamarai összeírást közlő Mezősi Károlynak a pusztulás mértékét taglaló következtetéseit többen is árnyalták, azonban megállapításai közül mindenképpen tényként kezelendő az, hogy számos Ér- és Berettyó-melléki település a 17/18. századok fordulója előtti és utáni időszakban évekre lakatlan maradt.39

A Réz-hegység északi előterében lévő, a Berettyó folyótól délre eső területek (Rézalja) korábbi vegyes lakosságú településein ekkorra szinte teljes egészében megtörtént az etnikai váltás, a románság asszimilálta a magyar ajkú szórványokat, középkori-koraújkori maradványokat. Az etnikai határok északnyugati irányba, a Berettyó vonaláig tolódtak. Poklostelek, Micske, Érábrány, Tóti, Bályok és Széplak magyarsága egy újabban kialakuló vegyes etnikumú térség része lettek. Ugyanakkor a 18. század derekáig a románság a korábbi tömbmagyar területen is megjelent, az Ér folyó vonalát is átlépve. Több mint tucatnyi kisebb-nagyobb szórványt hozott létre,40 több faluban többségbe is jutott.41 Kokadon, Nagyiétán és Selénden ugyanekkor rutének is letelepedtek. A szakirodalom e gyors térfoglalás egyik lehetséges okaként többek között az 1738-1743 között ismételten dühöngő pestisjárványt is megjelöli, mely kevésbé érintette a domb- és hegyvidéki, kisebb közösségekben, elszigeteltebben élő románságot. Az érmelléki egyházmegye területén lévő települések némelyikében az elhalálozás mértéke rendkívül súlyos volt. Diószegen közel ezren, Pocsajon, Szalacson és Székelyhídon 7—800-an, Margittán és Nagyiétán mintegy 600-an, Bagamérban és Semjénben félezren, Köbölkúton, Álmosdon és Vértesen 400- an, Piskolton 300-an, Szentmarén 250-en, Tárcsán közel 200-an, Gálospetriben, Félegyházán, és Kécen másfélszázan estek a járvány áldozatául. Pocsajon és

37 Pl. Királyi (Berettyó-), Selénd (Ér-), Vasad (Ér-). (Vő. Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. 1720-21. Közreadja ACSÁDY IGNÁC. Bp., 1896. Táblás kimutatások 36-41.)

38 Csokaly, Jankafalva, Kágya (Kis- és Nagy-), Keresztúr, Kokad, Olaszi (Ér-).

39 MEZŐSI Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében (1692). (Településtörténeti Tanulmányok 1.) Bp., 1943. 23—58, 230—236 és Adattár.; BÁRSONY ISTVÁN: Az etnikai viszonyok változásai Bibar megyében a XVIII. században. Bihari Diéta II. Debrecen, 1999. 44—50.; A helyi emlékezetben is továbbélő pusztulásokról ld. EmŐDI ANDRÁS (közreadja): AzErme/léki Traktus egyházközségeinek 1823-1826 között összeállított históriája. Debrecen, 2018. 10 (Álmosd), 20—21 (Asszonyvására), 35 (Érkenéz), 39 (Bályok), 54 (Csokaly), 64 (Jankafalva és Egyed), 122 és 209 (Véd és Apáti), 209-227 (Érolaszi).

40 Adony (Ér-), Álmosd, Bagamér, Diószeg (Bihar-), Gálospetri, Kokad, Léta (Nagy-), Monospetri, Pocsaj, Tarcsa (Ér-), Semjén (Ér-), Vértes.

41 Ábrány (Alsó- v. Vedres-), Fancsika (Ér-), Kenéz (Ér-), Keresztúr (Apát-), Vasad (Ér-).- 19-