Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)
A traktus földrajzi keretei. Népesség (etnikumok és felekezetek), településhálózat
Bagamérban a teljes lakosság közel 40%-a elpusztult.42 A hirtelen kialakuló munkaerőhiányt a spontán és szervezett betelepülés (betelepítés) is pótolta. A 18. század utolsó harmadára befejeződött a vázolt, több mint egy évszázadon át tartó etnikai átrendeződés és ismét egy nyugalmasabb, a népmozgások tekintetében kevésbé zajos időszak köszöntött be. E korszak immár sokkal inkább a felekezeti mozgásokkal jellemezhető, az alábbiak szerint. A római katolikus egyház (a területen illetékes váradi püspökség) az 1560-as évekre a térségben lényegében megszűnt létezni, az 1692. évben bekövetkező restaurációjakor egyeden szervezett közössége sem volt az érmelléki traktus területén. A Rákóczi-szabadságharc után nagyon lassú ütemben erőre kapó latin egyház statisztikailag is megjeleníthető első (jelentéktelen) eredményeit az 1732. évi vizitáció rögzítette, az 1752. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv s a fél évszázaddal későbbi, 1785. évi összeírás adatsorai pedig érzékeltetik a folyamat erősödő lendületét. Az Érmelléki Egyházmegye területén a 18. század során ugyan tíz plébánia alakult,43 és némelyikében látványos volt a gyarapodás, ám ennek ellenére a századvégre a teljes lakosságnak mindössze 5-6 százalékát adta a latin egyház. Megjegyeznénk, hogy mind a tíz plébániát addig színtiszta református településeken alapították, hívei részben uradalmi alkalmazottak (pl. Székelyhíd, Diószeg, Margittá), részben sváb és szlovák telepesek (Szalacs, Szentjobb) voltak. Ez utóbbiak legkésőbb a 19. század első negyedéig nyelvileg asszimilálódtak a környező magyarsághoz. A térség egyedüli ágostai hitvallású közössége földesúri telepítés eredménye. 1751 után érkeztek Rajna menti evangélikus svábok az akkor nagyrészt pusztán álló Erolasziba (ekkortól megnevezése Svábolaszi is). Számuk legfennebb 250-re emelkedett a század végére, majd a 19. század közepéig fokozatosan beolvadtak a visszatelepülő és megerősödő reformátusságba. A görög katolikusok a területileg illetékes váradi latin püspökség gyámsága alatt gyarapodtak a 17/18. századok fordulójától kezdve, majd 1777-ben önálló püspökségük alakult Nagyváradon. A térség görögkeleti románságának körében végzett és váltakozó intenzitású térítésnek eredményeként, majd a század derekától a már említett szervezett telepítések nyomán (román, rutén és magyar nyelvű görög katolikusok egyaránt) növekedett a hívek száma, a latin szertartásúak gyarapodását jócskán túlszárnyalva. A század végére az érmelléki traktus teljes népességének 16—17 százaléka volt görög katolikus. Területi eloszlásukat tekintve a Rézalja és a Berettyó felső folyásának román etnikai do-42 DÁVID ZOLTÁN: yly 1738/43. évi pestis pusztítása Bihar megyében. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-70. Debrecen, 1971. 181-198. 43 Székelyhídon 1714-ben, Margittán 1722-ben, Szentjobbon 1728-ban, Szalacson 1736-ban, Micskén 1740-ben, Érkeserűben 1755-ben, Diószegen 1772-ben, Éradonyban 1777-ben, Berettyószéplakon 1778-ban, Asszonyvásárán 1784-ben, (végül Bodonospatakán 1829-ben). BUNYITAY 1896. 249-268, 373—375.; EMŐDI András: A nagyváradi egyházmegye alsópapságának könyvkultúrája a korai újkor végén. Bp.—Szeged—Nagytúrád, 2014. VIII—XV.-20-
