Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Heves-Nagykunsági Egyházmegye
03 HEVES-NAGYKUNSÁGI EGYHÁZMEGYE so felkérdezte a gimnáziumi leckét, még pedig nagy idegeskedésében olyan szigorral, hogy jobban féltem tőle, mint tanáraimtól. Nem volt e felkérdezésekben sem semmiféle atyai bensőséges, de elindulásom zökkenőin átsegített s korán rászorított a tekintély-tiszteletre. Tanulmányaim menetéről később is mindig pontosan informálta magát, este az Úri Kaszinóban kaláberező barátai, a tanárok révén s ha aznapi viselkedésemről nem épen kedvezően tájékozódott, hazajövet kíméletlenül megadta intelmeit. És a kisdiák ezért indulhatott el kezdetben keserves, de később annál biztosabb s könnyebb nyomokon! Annyival inkább, mert Isten arról is gondoskodott, hogy apám inkább negatív nevelői hatása, pozitív hatásokkal is kiegészüljön, egyetlen örök emlékezetre kötelező tanárom, az iíjóságában pályájára épen akkoriban induló görög-latin szakos Dr. Mezey Sándor osztályfőnöki munkájában. Az alsó öt gimnáziumi osztályba koromban ő volt osztályfőnököm s a legnehezebb tárgyak tanítója. Különös kedvence voltam mind végig és reám pedig egyenesen lenyűgöző hatással voltak „erkölcsi prédikációi”, melyekkel sok latinórát inkább kész volt kitölteni, mint a grammatikával. Mezey az egykorú szabadkőműves elegancia iskolapéldája volt egész magatartásában s természetesen a horatiusi epikureismus lelkes híve, a legtöbb tanórát ennek magyarázgatásával töltötte el. Az ő varázslatos egyénisége meg is érlelte bennem már akkor azt a titkolt elhatározást, hogy én is tanár leszek, olyan, mint Mezey. Ellenben vallási vagy épen evangéliumi s egyházi hatásokról ugyanakkor nem számolhatok be. Erre vonatkozólag sem apám, sem Mezey nem bírtak sem akarattal, sem képességgel. De nincs kedvezőbb emlékem Gergely Antalról sem, aki különben is III-ik gimnazista koromban elhalt, de a gondtalan baráti társaságot mindennél többre becsülő Vékony Sándor s III-ik osztályos koromtól iszákosságában mindig lejjebb csúszó Dr. Szakács Albert vallástanáraim szolgálatának eredményeit sem regisztrálhatom. Vallási nevelkedésemről csak az a kellemetlen emlékem él, hogy az intézet dísztermében számunkra külön tartott istentiszteleteket oly fárasztóan végig kellett ácsorognunk, mivel székek csak néhány nagyobb társunk számára jutottak. Az én időmben már a szabadkőművesség karmai között tétovázó túri iskolát akár hottentotta gimnáziumnak is nevezhették volna. Csak Istennek lehetek hát hálás, hogy apám s Mezey tekintélye velem született szelidebb természetem mellett, gyermek koromban a magasabb értelemben vett jó úton megtartott. Épen túlestem a pubertász kritikus korán, mikor Vl-ik osztályos koromban kitört a világháború s vele a zavarok számomra azzal kezdődtek, hogy Mezey is bevonult katonának, hogy diákságomban soha többé vissza se térjen, apám pedig egyre jobban eltávolodott otthonától s belekavarodott a sok zökkenővel járó közéleti ügyigazgatásba. Egészen magamra maradtam. A gimnáziumban szinte havonként változtak tanáraim, régi reaktivált, unalmas nyugdíjasok s kipróbálatlan ifjak, családi otthonomban pedig az anyagi zavarok s panaszok szaporodtak. Ám 1914. nyarán mégis az volt legnagyobb 295
