Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Szatmári Egyházmegye
os SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so indexemért mentem. Isten irányítását éreztem meg ebben s megmaradtam a lelkészi pályán, ahová különben egész lelkem és minden vágyam húzott. 1900. szeptemberében vitt be drága jó édesapám a sárospataki főiskolába. (O is és az édesapja is ott tanultak; utóbbi szénior is volt), ahol aztán középiskolai és theológiai tanulmányaimat végeztem. Érettségit 1908. június 19.-én tettem jó eredménynyel. Első lelkészképesítő vizsgám 1912. június 24.-én, a második 1914. június 23.-án volt Sárospatakon, mind a kettő szín jeles eredménnyel. Már III.-ik gimnazista koromban instruktora lettem Domby László tanárom rendelkezése folytán egyik osztálytársamnak, Nyitray Gyurkának s ettől kezdve egész III.-ad éves theológus koromig állandóan instruktorkodtam. Többször volt 4-5 tanítványom is. Ezzel, valamint a legációkkal (alsó gimnazista koromban vagy 5 ízben mendikáns is voltam) elég tekintélyes pénzösszeget kerestem. Konviktusi - és tandíjkedvezményben állandóan részesültem; theológus koromban a Horváth Mária alapítványon teljesen ingyenes voltam. így taníttatásommal szüleimnek gondot egyáltalán nem okoztam. Ez nagyon is jó volt, mert volt idő, amikor egyszerre négyen is tanultunk testvérek házon kívül középiskolában. - Ösztöndíjakat is kaptam legtöbb iskolai év végén; IV.-ed éves theológus koromban pedig egy prédikáció pálymunkámmal 41.50 P. első pályadíjat nyertem. Annyi pénzem, mint negyed éves theológus koromban, aránylag sohasem volt azóta sem egész életemben. Segédlelkész voltam Gyulaházán édesapám mellett 2 hónapig, Dombrádon Somogyi József mellett 10 hónapig, Újkenézen Gorömbey Gusztáv mellett 2 hónapig és Milotán Sipos József mellett 12 hónapig. 1914. augusztus 1.-én az általános mozgósításkor Munkácson jelentkeztem tábori lelkészi szolgálatra. Azzal engedtek haza: ha szükség lesz rám, hívni fognak. Bizony nem hívtak sohasem. Mint milotai segédlelkészt hívtak meg egyhangúan a szomszédos Tiszacsécsére rendes lelkésznek 1914. augusztusában. Nagy örömmel fogadtam el az alig 300 lelket számláló kis gyülekezet meghívását, mert akkor már menyasszonyom volt Koós Gizella, a milotai lelkész, Sipos József nevelt leánya. Nagyon sok kellemetlenségem volt a tiszacsécsei önhitt, kevély gazdákkal. (Volt ilyen vagy 6.) Elődöm igen elkényeztette őket s mert én ezt nem tettem, nagyon sokszor összeütközésbe jöttem velők annyira, hogy egyházmegyei bíróság elé is került az ügyünk, hol alaposan megbüntették a kevély presbitereket, a pénzbüntetés mellett még presbiterségükről is elmozdítván őket. A háborús viszonyok különben sem voltak alkalmasak az építésre, ez a pereskedés meg éppenséggel lehetetlenné tette azt. Egy nagy belsőség, az özv. Illés Károlyné lelkész-özvegy tulajdona vált ott eladóvá. Nagyon szerettem volna megvenni az egyház részére lelkészlaknak, - a pénz 505
