Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Szatmári Egyházmegye
ca SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so is megvolt rá, - de az egyik nagygazda önzése miatt nem sikerült. Ő vette meg magának s nekem nagygazda társaival együtt megölő ellenségemmé vált. Végtelenül fájt ez nekem, a legnemesebb buzgalomtól fütött kezdő, fiatal lelkipásztornak s bizony nagy örömmel ragadtam meg a szamosangyalosiak egyhangú meghívását, akiknek küldöttsége 1917 telén csikorgó hidegben jött el meghallgatni egy vasárnap reggel Tiszacsécsére. Tiszacsécséről, ahová 1914. szept. 2.-án iktatott be Sipos József, 1917. május elején költöztem el Szamosangyalosra, ahol akkor voltam életemben először s ahova az év május 13.-án iktatott be Pótor Elemér csengeri lelkész. Javában dúlt ekkor a világháború. Építeni úgy anyagi, mint lelki téren alig lehetett. Az énekkart, amely Kiss István tanító vezetése alatt szépen virágzott, nagyon szerették a szamosangyalosiak. Ezen a téren akartam hát megfogni a lelkeket. Sikerült is megszerveznem egy orgonaalapot, - magam jártam fel házról-házra a falut,- de a pénz egyre fokozódó értéktelenedése miatt bizony nem tudtuk megvenni az orgonát. Még ma sincs. Az alacsony, egészségtelen lakás miatt sokat betegeskedtem Szamosangyaloson s e mellett nagy szegénységben is voltunk a lelkészi fizetés leromlása miatt. Valóságos megváltás volt számunkra, amikor 1921. febr.8.-án elköltözhettem az Angyalos- nál kisebb lélekszámú s külső képre is kevésbé tetszetős, de jobb és biztosabb javadalmú Szamosújlakra, melynek lelkészi állásába 1921. febr. 13.-án iktatott be az ekkor már turistvándii lelkész s közben esperesnek is megválasztott Sipos József apósom. Szamosúj lakra is egyhangúan hívták meg. Ekkor már nyakunkon ült a trianoni átok. Egy havi államsegélyemen egy skatulya gyufát tudtam csak vásárolni; később nem is vettem fel. De a kitűnő föld pompásan termett nekem is és híveimnek is. Meg tudtunk élni államsegély nélkül is egészen jól. Szamosúj lakot ekkor a fehérgyarmati járás éléskamarájának nevezték. Nem is jogtalanul. A grófi birtokot a falu bérelte s a legszegényebb embernek is 50-60 q búzája termet s 7-8 drb. jószága volt. Itt aztán lehetett építeni. De volt is mit! 1937 táján két Kanadát járt hívem új szellemet kezd terjeszteni gyülekezetem körében. Ennek nyomán fellép főként a leányok között a divatkórság. Elkezdek harcolni ellenök, de, mert általánossá lett ez Szatmárban mindenféle, - megfeszített munkám szinte teljesen eredménytelen marad. Az Úrvacsorával élők számát még sikerül a régi nívón megtartanom, de a templomjárás - különösen a családos férfiak részéről - szomorúan hanyatló képet mutat, amit nagyban elősegít a presbitérium közönyössége is, no meg nem kis mértékben a II.-ik világháború szülte rettenetes ruhátlaság, éhség és nyomor. 1914. október 8.-án léptem házasságra aranylelkű feleségemmel, Koós Gizellával, aki Szatmárnémetiben született 1894. dec. 4.-én Koós Sándor városi tisztviselő és Sulyok Ilona szülőktől. 11 -en voltak testvérek. Feleségemet 3 éves korában az édesapja unokatestvére Sipos József milotai 506
