Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Szatmári Egyházmegye
cs SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so püspöknek nem volt orvosság. ígértek mindent, hogy maradjak, fizetéspótlékot, az első - periférián megszervezett lelkészi állást. Meguntam ezt a zaklatott munkakört és 1925. január 1.-én kimentem Balmazújvárosra állami hitoktatónak. Dr. Révész Imre, az akkor Amerikában járt püspök helyettese erre elvette a balmazújvárosiaktól az állami hitoktatói állást és Szegednek adta. Ismét egy újabb jutalom a református egyháztól. A balmazújvárosiak erre egy nagyszerű gesztussal feleltek. Egy önálló, oklevéllel ellátott hitoktatói állást szerveztek. Szolgálati éveimet be számoltatták a VIII. fiz. 3. fokozatával kezdtem a fizetésemet. Végeznem kellett az áll. polgári és áll. elemi iskolákban a hitoktatást heti 28 órára, az összes belmissziói munkákat. Lelkipásztorok, tanulók, tanárok és gyülekezet megértő és méltányló magatartása évekig nyugodt munkásságot biztosított. Itt is érthetően gyűltek a felhők. Az 1931. évi tavaszi képviselőválasztáson, az akkor még szélsőséges, kommunista magatartásáért börtönviselt Veres Péter, az azóta országos hírűvé lett parasztbíró, ezt az 16000 lelkes nagyparaszt falut Dr. Madai Gyulával, ezzel az intrazingens érzésű nagy magyarral és országos nevű íróval szembeállította. Ellenjelöltnek az egykori hajdúvármegyei népbiztost, egy tótszármazású csizmadia fiát léptette fel. Elvtársai mindent elkövettek Dr. Madai megbuktatására. Erre figyelmeztettük a főispánt, aki a választási elnökséggel engem bízott meg az egyik legveszélyeztetettebb körzetben. Természetes, hogy a nacionalista jelölt érdekében, akihez régi ismerettség és barátság tűzött, mindent megtettünk a törvényes korlátokon belül. Dr. Madai befutott. De a félrevezetett tömeg a politikus pap fejvételét követelte. így cseréltem el a balmazújvárosi állást a szamoskéri lelkészi állással 1931. dec. 1.-én. Nem sok idő telt el. A balmazújvárosi félrevezetett tömeg eltávozásom után alig egy év múlva fellázadt. A lázadás emberhalállal végződött s a renitensek bebörtönzéseivel s az egész szocialista-kommunista párt szétrobbantásával, párthelyiségük, könyvtáruk, vagyonuk elkobzásával. Nem felejtem el soha, hogy távozásomkor a tiszteletemre adott banketten milyen nagyarányú megmozdulás jelezte, hogy ennek még nem kellett volna még megtörténnie. Ezt is az egyházam védelmében kaptam. A balmazújvárosi egyházat féltettem a szétrobbantástól. Ennyi jutalom szinte sok, amikkel, mind emlékérmékkel távoztam az egyes működési helyekről. Természetes, hogy egy megalkuvó embert sohasem ért volna ennyi látszólagos letörés, de én minden más lehettem, csak megalkuvó nem. 1931. dec. l.-étől (buktatásom dec. 13.-án történt) a mai napig Szamoskéren működöm. Nem fényes állás, de tisztességes megélhetést biztosít. Az egyházmegyén nem foglaltam el semmi tisztséget, amit számtalanszor felkínáltak. Nem akartam, hogy azt mondja rám valaki: „Hiszen ennek az embernek még mindenünnen szedni kellett a sátorfáját.” Lehet, nem kellett volna olyan keménynek, hajthatatlannak lennem, másként alakult volna az életem. Egy azonban tény, hogy kezdettől fogva, mindig a legnehezebb posztokon kellett állanom. A látszólagos letöréseimben sohase 501
