Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Nagykárolyi Egyházmegye
cs NAGYKÁROLY1 EGYHÁZMEGYE bo kanonika vizitáción. Biki Ferenc esperes, de az egész egyházmegye is bennem látta a jövő esperesét s ha ki nem utasítanak, 1928-ban valóban esperes is lettem volna. Az e. kerületnek jegyzője, tanácsbírája, lelkészegyesületének elnöke voltam. Konventi, zsinati tag és előadó. Megválasztattam a loconci theológia előadójává. Mint társszerkesztő dolgoztam az „Egyház és Iskola” c. hivatalos és a „Szeretet” c. néplapba. írtam traktátusokat és az egyházi naptárakba, sőt világi lapokba is sokat. De legtöbbet a gyülekezetem lelki és anyagi ügyeiben dolgoztam; életre hívtam ott feleségemmel együtt a különböző belmissziói alakulatokat, melyek szépen virágoztak és 14 évi magvetésem örvendeztető aratásra kezdett már érni. Az 1240-ben épült templomot megrenováltattam. Az egyház történetét megírtam. A világi életben, ahol magyar élet volt, ott szót kértek tőlem és tanácsot. Valóban hát sok mindent ott hagytam, ott az iíjúságom sok lelkes munkájának színterét és eredményét, szép pozíciókat, jövőt, de ami legjobban fájt a lélekben, szeretetben velem eggyé forrt kedves gyülekezetét, amelyet eddig és ezután sem találok fel. Ott maradt az erőszakkal letört lelkem egy darabja, amelynek sebe csak a sírban gyógyul meg. 1927. április 12-én jöttem új gyülekezetembe Szatmárhegyre, Szatmár város harmadik gyülekezetébe. A szatmárhegyiek engem sohasem láttak és hallottak, csak hírből ismertek és amikor hontalanná és parókiámat vesztett lettem, egyhangúlag meghívtak. így kaptam hazát és paróchiát, viszonzásul Isten előtti felelősséggel, komoly munkát végeztem; amely munkában hív segítőtársam volt a nők között feleségem. Itt templomot renováltattam. De beleilleszkedtem az e. megyei és kerületi életbe is. Egyházmegyei tanácsbíró és e. kerületi jegyző lettem. Előbb társszerkesztője, majd felelős szerkesztője lettem a Romániai Református Lelkészek lapjának. (1929-1938). Romániában már nem politizáltam, de mert gerinces magyar és hű pásztor voltam, üldöztek, hurcoltak és felségsértés, államellenes izgatás, irredenta propaganda miatt börtönre is elítéltek. Hét évig folyt ez a per, de Isten mégis megszabadított a bebörtönzéstől. Az ellenem való oláh hajsza gócpontja Szatmárhegy volt. Ezért, de meg a jobb megélhetésért is onnan eljöttem, atyai nagyatyám parókiájába, Börvelybe. 1935. november 17-én iktattak be nagyatyám örökébe, s azóta itt vagyok. A gyülekezetekben, amelyekben szolgáltam, híveimmel szívélyes viszonyban, szeretetben éltem s úgy lelki, mint anyagi gondjaikban segítségökre voltam, mindezekért szeretetet nyertem tőlük is és sem Viskről, sem Szatmárhegyről nem szívesen bocsátottak el. - A közegyházi életben való munkálkodásomat tisztségekkel honorálták. Legjobban ambicionált lelkész testvéreim elesett sorsának javítása, ezért voltam éveken át harcosa a lelkészek érdekének, amely miatt a hivatalosak előtt nem mindig voltam kedves; de nem is csalódtam úgy emberekben, mint a lelkészek nyomorúságát 404
