Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
ea BEREGI EGYHÁZMEGYE 8o szalonkabátban, mert télikabátom addig még nem volt és átdorbézolt éjszaka után, holott előzőleg 2 pohár bort sem tudtam meginni, de aztán ünnep második nap délután, hogy ki és miképpen vitt vissza Pestre nem tudom, mert eszméletemet vesztettem. Hatalmas mellhártyagyulladást kaptam, hetekig feküdtem és egész életemen keresztül húztam a legációban kapott mellhártyagyulladás következményeit. Ebben a betegségben fordult felém Kenessey Béla theológiai tanár figyelme, aki maga mellé vett, betanított az országos közalapi munkák végzésére, vett nekem jó meleg télikabátot, áldott lelkű felesége pedig édesanyai jósággal táplált és védett, nem is szakadtam el tőlük 5 hosszú esztendeig. Az itt végzett munka mellett Beniczky Lajosnak és Hányi Pálnak voltam a házi tanítója. Leszámítva, hogy a tüdővész jelei mutatkoztak nálam, igen jól ment dolgom. A theológiát azonban nem olyannak találtam, mint ahogy álmodtam. Jóllehet kálvinista, bibliás légkörben nőttem, az élő Krisztust nem ismertem, Vele személyes összeköttetésem nem volt. Amikor rányílt a szemem a papok és theológus társaim undok bűneinek látására, a száraz theológiai studium a lelkemet nem tudta megfogni. A theológiát szellemi tomaiskolának, a papokat komédiásoknak éreztem annyira, hogy ott akartam hagyni a theológiát. De visszatartott a Kenesseyék iránt érzett hála és ragaszkodás, valamint a dr. Szabó Aladár intelme, hogy ne ítélkezzem, hanem magamat vizsgáljam meg, s próbáljam meg az írást kritika nélkül rendszeresen minden nap imádkozva olvasni és ne a magam gondolatait, hanem Isten igéjét tegyem úrrá. Végül és nem utolsó sorban sajnáltam szegény özvegy édesanyámat, aki előtt nem tárhattam fel őszintén tépelődéseimet és akinek végzetes fájdalmat szerzett volna, ha megválók a theológiától. - Végre is becsület kérdésnek tekintettem a theológia elvégzését, bármi is fog utána következni. A III. év végén 1895. VIII. 31-én Nagykörösön tanítói vizsgát tettem és oklevelet szereztem. Kenessey Bélát akkor hívták meg a kolozsvári theológiára igazgatónak. Én is vele mentem tehát Kolozsvárra és a theológia IV. évfolyamát a kolozsvári theológiai fakultáson végeztem, ott szereztem meg az I. lelkészképesítőt 1896. IX. 30-án, az enyedi és budapesti theológiai irányok viharos ütközőpontjában jó eredménnyel, - mert dr. Nagy Károly professzor, az ő racionalista nézőpontjából a vizsgán szenvedélyes vita tárgyává tette és semmiképpen sem fogadta el a Szőcs Farkas dogmatikáját, amelyből készültem és vizsgára állottam. Ezzel szemben Szász Domokos püspök azonnal kinevezett a Kolozsvárott akkor rendszeresített egyik hitoktatói állásra és segédlelkésznek. Most következett életem legnagyobb fordulópontja. A II. hitoktatói állást Biberauer Richárddal töltötték be. Budapesten is együtt hallgattuk a theológiát, de most együtt is laktunk. Közvetlen megtapasztalhattam az ő határozott alázatos hitét, Krisztussal való állandó személyes összeköttetését és most már magam is öntudatosan befogadtam a Krisztust és mélyen, őszintén hittem és hiszem mindhalálig, hogy akik Őt befogadták, hatalom adatott 62
