Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Felsőszabolcsi Egyházmegye
cs FELSŐSZABOLCSI EGYHÁZMEGYE so összeomlás és az azt követő román megszállás miatt el kellett jönnie s így középiskolai tanulmányait a kisvárdai állami gimnáziumban fejezte be, hol érettségi bizonyítványát is nyerte 1922. évben. 1922-től 1926-ig a debreceni tudományegyetem hittudományi karának hallgatója volt. Első lelkészképességi vizsgáját 1926-ben, második lelkészképességi vizsgáját 1929-ben tette le. 1926-tól 1929-ig Fábiánházán, 1929-től 1931-ig Komádiban, 1931-ben Dögében és Kisvárdán, 1932-től 1935-ig Berkeszen segédlelkészkedett. Innen választatott el egyhangú meghívással a szomszédos Nyírtass egyházközségbe rendes lelkipásztorául s itt szolgál ma is. Pap Molnár János Nádudvaron /Hajdú v.m.-ben/ születtem 1913. jan. 6-án. Szüleim midketten régi magyar nemes birtokos családból származtak. Édesapám neve Molnár János, édesanyám Hadházy Erzsébet. Világháború engem is hadiárvává tett. Mostohaapám Kutassy Jenő nyug. áll. mérnök, Nádudvaron gazdálkodik. Középiskoláimat a hajdúböszörményi, majd a VII-VIII. osztályt a pápai r. gimnáziumokban végeztem jó eredménnyel. Pápán nyertem indíttatást a lelkipásztori pálya iránt. A theológiát Debrecenben végeztem, s itt nyertem lelkészi oklevelet 1939-ben. Segédlelkész voltam a makói tanyavilágban, majd Nádudvaron, - megelőzőleg átmenetileg Mándokon, - s végül Papon. Elődöm 1941-ben nyugdíjba ment 40 évi szolgálat után, s helyébe engem hívott meg a gyülekezet, s ez idő óta, mint lelkipásztor kívánom anyaszentegyházamon keresztül szolgálni Isten dicsőségét. * Hagymásy Ferenc nyugalmazott lelkész Örök életem jelen incamatiójában Sárospatakon Hagymásy Ferencz és Tassé Borbála földműves szülék 7.-ik gyermekeként születtem 1871. ápril. 30. és május 1-é közötti éjjelen. A negyedik elemi iskolai osztály vizsgája után omló könnyzápor közt kikitörő zokogással ültem ebédhez, hogy bezárult előttem az iskola boldog gyermekkora és én végleg elszakadok kedves tanítóm „Gérecz bácsi” felejthetetlen jó leikétől. Édesapám, - kinek nagy szüksége lett volna rám a gazdaságában, - feljött velem a tanító úrhoz s elmondta neki boldogtalanságom okát. Gérecz Károly rábeszélése s apám szeretete eldöntötte a síró fiú sorsát. „Ne sírj hát fiam — mondta édesapám -239
