Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Érmelléki Egyházmegye

es ÉRMELLÉKI EGYHÁZMEGYE íw

Itt Kágyán ért életem legnagyobb öröme: 1940. szept. 6-án felszabadultunk az oláh rabszolgaságból. Ennek a napnak öröme kárpótlás minden szenvedésemért. A magyar hadsereg bevonulásáról felvett képeim s az ekkor mondott beszédeim életem legdrágább emlékei lesznek. Azóta boldog vagyok!! Elkezdtem az életet ott, ahol 26 évvel ezelőtt 1914-ben elhagytam: élűiről! 57 évhez már nem sokat remélhetek. Az idők nehezek. Lelkipásztori munkámat a mai új áramlat ideiglenesen megostromolja. A lelkiház nagy viharok közt épül. De ha kibírtam azt a szörnyű múltat, bízom, hogy megmentett híveimmel épülő munkámat eredményesen folytathatom Isten segedelmével.

Sok küzdelmemért nagyon nehéz keresztjeimért, lelki-testi erőmért, szegényes mindennapi kenyeremért, boldog kis családi életemért, imádkozódolgozó, hű feleségemért, jó gyermekeimért, szeretem és áldom az Úristent, aki ezeket, szorgalmam után mindig megadta s a mai napig megtartotta.

Kágya, 1942. júl. 12.

*

Kiskereki

Boruzs Lajos

Debrecenben születtem 1890. dec. 23-án. Szüleim segéd nélkül dolgozó, vásárra járó csizmadia mesterek voltak. Házuk volt a Csillag utcában, elég jó módban éltek. Anyám meghalt 1894-ben. Apám egy év múlva újra nősült. A házat hamarosan elvesztette váltó adósságai miatt, nagyon nagy nyomorúságba süllyedt a család. Egy évig Új fehértón laktunk, aztán visszaköltöztünk Debrecenbe. Itt végeztem a IV. elemit s mivel kitűnő tanuló, de hihetetlenül gyenge testalkatú voltam, István nevű bátyám, ki akkor már fuszerkereskedő segéd volt, csekély fizetéséből elindított az első gimnáziumba. A másodiktól fogva aztán a Kollégium gyermeke voltam. Tandíjmentesség, könyv, sokszor ruhasegély és ösztöndíjak vittek előre az évek során azon kívül, amit tanítással kerestem. A szülői hajlékból negyedik gimnazista koromban kerültem ki szegény apám rettentő monomániája miatt.

Az érettségit 1910-ben tettem le s bár orvos szerettem volna lenni, de anyagi eszközeim hiányozván e pálya elvégzéséhez, a theológiára iratkoztam be s azt végeztem el, mint harmadik jeles az évfolyamon.

Az utolsó féléven már exmittált segédlelkész voltam Máramarosszigeten 1914. febr. 1-től 1916. júni. 30-ig. Júli.-aug. hónapokban Kunhegyesen voltam Makláry Károly mellett, szept. 1-től pedig Dobozon Békés megyében s.lelkész-tanitó, majd főnököm: Szabó Mihály felfüggesztése után h.lelkész 1917. május 10-ig. Ekkor foglaltam el rendes lelkészi állásomat Erdélyben,

205