Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Érmelléki Egyházmegye

cg ÉRMELLÉKI EGYHÁZMEGYE to

Székelyvajai működésemet illetőleg, legyen szabad Farkas Jenő Nt. Esperes Úr (Maros-Torda m.) által kiadott szolgálati bizonyítványomat idéznem. Habár velem szemben szerető leikénél fogva kissé elfogult az elismerésben, de ettől eltekintve híven leírja munkásságomat.

„Szám 483/1936. Szolgálati bizonyítvány, mellyel jó lelkiismerettel igazolom, hogy tiszt. Pálur István Székelyvaj a-göcsi ref. lelkész, aki ezen egyházközségben rendes lelkészi minőségben, 1932. december 8-tól kezdve a jelenben is szolgál, lelkipásztori kötelességeit teljes rátermettséggel, jó felkészültséggel, a legnagyobb hűséggel, minden jóban elöljáró áldozatos példaadással végzi. -Az Ő áldott lelkében munkálkodó erős hit és mindet elfedező, örökké éber, örökké munkás szeretet, ittlétének rövid ideje alatt is, az épülés és élet útjára vezette lelkileg és falaiban ruinált gyülekezeteit. Idáig való hű és áldozatos munkásságának a látható és tapintható emlékei: a folyó évben épült székelyvajai ref. elemi iskola és a most épülő sz.göcsi II. tanterem. - Lelki munkáinak szép kataszterét csak a Mindenható Isten tudná teljesen feltárni. -Igazolom, hogy tiszt. Pálur István k. aa. fegyelmi eljárás, vagy választhatóságát érintő fegyelmi vizsgálat hatálya alatt sem áll.

Udvarfalva, 1936. július 29. Farkas Jenő esperes sk. pecsét h.”

Farkas Jenő Nt. Esperes Úr akkor adta ki ezt a szolgálati bizonyítványt, amikor a piskolti gyülekezet azon óhajának adott kifejezést, hogy Édesapám Pálur Rafael volt kántortanítójára hálás elismeréssel gondol vissza, s így engemet óhajtana megválasztani lelkipásztorának. Mivel tudomást szereztem szülőfalum válságos helyzetéről, habár nehezen váltam meg Székelyvajától, ennek ellenére a piskolti lelkipásztori állást elfogadtam.

1936. október 15-én kerültem Piskoltra (Bihar megye). Első feladatom az volt, hogy a bizalmát vesztett népet meggyőzzem, s újra visszavezessem egyházához és templomához. Sajnos, elődöm Szabó Lajos könnyelmű és mértéktelen életmódjának a következménye az volt, hogy a templom javításból kifolyólag egy Zi millió lei adósság és per maradt az egyházra, amely akkor óriási összeget jelentett. A hívek háromszor fizették ki a templom javítási költséget, s így erkölcsi önérzetüknél fogva, semmi körülmények között nem vállalhatták a fenti összeg kifizetését a felsőbb egyházi hatóságok kívánságára. A nép nem elégedett meg azzal, hogy az egyházi felsőbb hatóság Szabó Lajost habár későn megfosztotta lelkészi palástjától, mert a teljes erkölcsi és anyagi elégtételt követelte. így nem volt más megoldás, mint az örökségül reám maradt nagy pert, a román bíróság előtt eredményesen a zsidó bankkal szemben, végigharcolni. Ez nagy küzdelmek és bonyolult számadások kibogozásával sikerre vezetett, amennyiben úgy a törvényszék, mint a semmitőszék ítéletével az egyházat mentesítette az adósság kifizetése alól. Hogy mennyire igazsága volt a népnek, ezt az is bizonyítja, hogy a pert az egyház a román bíróságnak a

182