Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Érmelléki Egyházmegye

ca ERMELLEKI EGYHÁZMEGYE so

Ugyanekkor szerepeltem én is egy katona dráma előadásával. Másnap a besztercei református templomban tartott Isteni tiszteletet, besztercei útja alkalmával látogatta meg a bukovinai harctereket is. Parancsnokaim felterjesztésére szerény működésem jutalmazására több kitüntetést kaptam. Amikor utóbb a harctérhez közeli szolgálatra neveztek ki, Feleségem és családja kívánta, sőt követelte felmentésemet. Mivel erre nem voltam hajlandó, az ebből származó meg nem értés, elváláshoz vezetett. Feleségem elválásom után nehány évre férjhez ment, s félje a házasságkötéskor egyetlen gyermekemet, kis Fiamat az én beleegyezésem nélkül, saját nevére adoptálta, s így az alig 2-3 éves gyermeknek nevét önkényesen Ratkóczi Tibor névre változtatták át, eredeti neve: Pálur István, Tibor helyett. Ez ellen nem tehettem semmit, mivel megszállt területen voltam és később értesültem felőle. A kis fiú kikötésemhez megfelelő nevelésben részesült, s 22 éves korában nagy írói tehetségről tett bizonyságot, amikor a M. Kir. Kormány, Olaszország kérésére mint tehetséges ifjút, az akkor elfoglalt Abesszínia tanulmány útjára Őt küldte ki, ahol egy évig tartózkodott. Megfigyelésének és tanulmányának eredményeképpen „Abesszínia új arca” címen könyvet írt, amely a budapesti „Stádium” kiadásában jelent meg. A felszabadulás után Fiammal újra összeköttetésben vagyok.

A háború után visszatértem csepei állásomba. Ugyanekkor merült fel Dr. Baltazár Dezső Püspök Úr és Jánosy Zoltán debreceni lelkész között a mindenki által ismert sajnálatos elvi ellentét, ami miatt a csepei presbitérium - egy földbirtokos presbiter felbíztatására — szeretett Püspök Urunkkal szemben, tiltakozásom ellenére is, elfogult nyilatkozatot tett. Ennek következménye volt, hogy csepei állásomról azonnal lemondtam és kérésemre a Püspök Úr Hajdúnánásra kinevezett segédlelkésznek 1919. január 20. - március 25-ig. 1919. március 25-től - szeptember 30-ig Makóra, Újvárosi helyettes lelkésznek, majd 1919. szeptember 30-tól 1923. október 8-ig tartó működéssel hitoktató lelkésznek Aradra, ahol az ifjúság nevelésén kívül az akkori idegen uralom alá került, elszegényedett szegény magyar családok és gyermekek felsegélyezése érdekében Vásárhelyi Janka, a Kormányzó Úr sógornője támogatása mellett, állandó jótékony munkásságban vállaltam irányító szerepet. Majd egyhangú meghívásra elvállaltam a Lippai missziói egyházközség vezetését. Ott voltam 1923. október 8-tól 1932. december 8-ig rendes lelkipásztor. A missziói egyház és szórványai gondozása mellett, a teljesen vagyontalan szegény egyháznak emberfeletti küzdelemmel az agrártörvény alapján 40 kát. hold földet szereztem, amivel Lippa egyszerre a középjavadalmú egyházak sorába lépett.

Édesanyám halála után nagyobb munkakörre vágytam, s így csere útján Székelyvajai lelkipásztor lettem. (Maros-Torda m.). Ott meg is nősültem, s feleségül vettem Osgyáni István ev. vallású bánya tisztviselő leányát: Rozáliát. Vele boldog házasságban éltem, de a jó és áldott teremtés, régi lappangó betegségének áldozata lett, s nehány évi együttélésünk után meghalt.

181