Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)

III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT

tunk sehonnan anyagi segítséget, de még erkölcsi támogatást sem... Rendes bevétele­ink közül törölni kellett az államsegélyeinket. A bankoknál elhelyezett tőkéink kama­tokat nem hoztak, betétjeinkhez nem juthattunk hozzá, mivel a bankok értékeiket elmenekítették. Ilyen körülmények között nem volt más bevételünk.. .mint a tanulók által fizetendő tandíj és a városban lévő néhány kis bérházunknak házbére.” A tíz sze­mélyre csökkent tanári kar, heti 22-24 órai elfoglaltsággal, 319 tanulót oktatott és vizs­gáztatott. Az utolsó évben letett érettségi vizsgára 42 tanulót bocsájtottak, akik között 10 leány volt. A nagyváradi tankerületi főigazgató Dr. Alexandru Ptyancu elnökletével lezajlott írásbeli és szóbeli vizsgák után 7 jelesen érett, 14 jól érett, 14 érettként örülhe­tett a sikernek; 2 jelentkezőt javítóvizsgára, 1-et pedig ismétlőre utasítottak.68 A lezajlott 1919-20-as tanévben egyébként az állam által bezárt volt polgári iskolából, különbözet letétele után 46, az állami felső leánygimnáziumból pedig 12 növendék is a református gimnázium keretében fejezte be az évet. A megszaporodott anyagi nehézségek mellett, az oktatási-nevelési tevékenységet, más tényezők is befo­lyásolták. 1919. október 6-án, mint eddig rendszeresen, most is az aradi vértanúkra emlékeztek. A gyászistentiszteleten, programon kívül, az ifjúság a Himnuszt is eléne­kelte. Ennek az lett a következménye, hogy az iskola helyettes igazgatóját, a vallásta­­nárt, valamint a VII. és VIII. osztályok összes növendékét a kolozsvári hadbíróság elé idézték. A tárgyalás 1920. január 23-án volt, ahol a hadbíróság elejtette a vádat és a további eljárást is megszüntette. Azonban az ítélethirdetés előtt az iskolában és több személynél is házkutatást tartottak. Ez alkalommal az iskola könyvtárát teljesen szét­szórták. 1920. júniusában, az előrehozott évzárás és érettségi vizsgák után, a román kormánybiztos utasítására, mind a református líceumban, mind a szigeti római katoli­kus főgimnáziumban újabb házkutatást tartottak. Ezt követően a rendőrség mindkét intézet bejáratát lepecsételte és a belépést megtiltotta. A bezárás okaként a katolikus gimnázium tornacsarnokában lelt magyar hazafias feliratokat, a református gimnázi­umban pedig a magyar címerek és koronázási jelvények képeit jelölték meg. Miután az iskolák épületei egész nyár folyamán zárva maradtak és a pecsétet csupán szeptember 10-én vették le, a római katolikus gimnázium új épülete továbbra is a múlt tanévben beindult román gimnázium és tanítóképző használatában maradt, így az iskola a régi épületbe szorult volna vissza. Ennek működését a román államha­talom ugyan nem szüntette meg, de már a tanév megkezdése előtt világossá vált, hogy csak a tandíjakból nem lett volna képes magát anyagilag fenntartani és a jelenlegi fel­tételek sem biztosíthatták az oktatás zavartalan menetét. Ezért az iskola igazgatósága volt tanulóit felszólította, hogy iratkozzanak át a református gimnáziumba, ugyanak­kor kérték, hogy az állás nélkül maradt tanárokat is a tanintézmény ideiglenesen alkal­mazza. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom