Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
II. AZ ISKOLA 1797 ÉS 1851 KÖZÖTT
növénygyűjteményt ajándékozott a líceumnak. 1845-ben már a kezdő osztályok részére „földképeket” szereztek be. 1847 januárjában a még fiatal Szilágyi István vegytani készülékek megvásárlására 20 forintot kér utalványozni. Ebben az évben az iskola éremgyűjtéséhez is megtörtént az első lépés: a szigeti jótékony egyesület „egy Krisztus után 269-ben vert római pénzt” ajándékozott.49 A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a XIX. század második felében kiépült szertárak és múzeumok alapjai még az 1848-as forradalmat megelőző évtizedekben megteremtődtek. 8. A diákok bentlakása Az iskola épületében, a tantermek mellett főként a földszinten a diákoknak otthont adó lakószobák is voltak. 1771-ben ezek száma nyolc, de két év múlva már kilenc, majd 1779-ben számuk tízre, sőt 1781-re tizenegyre gyarapodott. Minden szobában, mint magánoktató, rendszerint több tógátus, valamint a hozzájuk beosztott kezdő és gimnazista fokozatú meditált diák lakott. Ha a létszám növekedett, akkor a bentlakók egy-egy tanteremben is laktak: 1779-ben „incolae in elássam gramaticalis” és „incolae classae infimae” megnevezésekkel is találkozunk. Máskor a lakótermek egy részét neves városokról, iskolaközpontokról neveztek el: 1799-ben Lipcse, Lyon (Lugdunum), Göttingen, Bécs (Wienis) vagy Marborg stb. elnevezésű termekkel is találkozunk. Minden szobának külön felügyelője volt, akik a rend és fegyelem betartására vigyáztak. Más református kollégiumokhoz hasonlóan, 1837 előtt Szigeten is a felső iskolás diákok többsége papi pályára készült. Ezek kötelezően tógát viseltek és bentlakók voltak. Ok voltak a tógátusok. A deákok másik kisebb része világi pályára készült: jóllehet a professzorok előadásaira ők is eljártak, a tananyagból vizsgáztak is, de az iskola törvényeit ők nem írták alá, tógát nem viseltek. Ok voltak a „publicus” diákok és rendszerint lakásuk a városban volt. A felsős diákokhoz hasonlóan, a vidékről jött kisiskolások többsége is a kollégiumban keresett szállást. 1802-ben az itt alvókat, a bendakás által nyújtott „komfortnak” megfelelően négy csoportra osztották és a bentlakók fizetési kötelezettsége is ennek megfelelően alakult: „Az oskolában lakni kivánó tanuló ifjak közül; a. aki egész ágy és asztal helyet foglal, tíz rhenes forintokat; b. a karikás vagy pad-ágyasok pedig öt rhenes forintokat; c. az ágy nélkül, székeken vagy másként, a classisokon kivül lévő házakban hálók két rhenes forintokat; d. a classisokban tsak ágy nélkül hálók egy rhenes forintot fizessenek az oskola közönséges cassájába esztendőnként.” S ez a felosztás 1802 után is megmaradt. A bentlakási élet mindenekelőtt biztonságot jelentett. Az itteni életkörülményeket azonban semmiképpen sem nevezhetnénk irigylésre méltónak. A szobák taka38
