Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
II. AZ ISKOLA 1797 ÉS 1851 KÖZÖTT
rítását évközben a szolgadiákok végezték. A téli fűtéshez szükséges fát legtöbbször a bentlakók szüleinek kellett biztosítaniuk, ami nehézkes volt. Telente a tűzifahiány szinte állandó napi kérdés volt. Ezért az iskola környékén gyakran palánkok, rekeszek és egyéb fából készült építmények tűntek el, s ezeket többnyire a bentlakó diákok tüzelték el. A tisztálkodással is sok baj volt, s ezért főként a rühesedés volt gyakori. A XIX. század első felében az orvosok tanácsára a betegek elkülönítésére gyakran külön szobát volt szükség berendezni. Ezen túlmenően a himlőjárvány, az epekórság és más ragályos betegségek elleni védekezés is mind gyakoribb témája az iskolaszéki tárgyalásoknak.50 9. Nevelés, öltözet, fegyelmezés A diákok neveléséről, öltözetükről és fegyelmezésükről már több ízben is volt szó. Mindezeket a kérdéseket az iskola törvényei részletesen szabályozták és a törvények bemutatásáról szóló fejezetünkben később is visszatérünk a témára. Most csupán azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az iskolai törvények terjedelmileg is főként az ifjak nevelésével és fegyelmezésével foglalkoznak. A nevelést folyamatos és tudatos tevékenységnek tekintették: legfőbb célkitűzése a fiatalok jellemének alakítása és csiszolása, a kálvini tanok szellemében istenfélő, Istenben bízó, embertársait tisztelő és kölcsönösen megbecsülő jövő nemzedékek formálása és összekapcsolása volt. Ennek megvalósításában mind a különböző szintű és felkészültségű oktatóknak, mind pedig a diákközösségnek óriási szerepet tulajdonítottak. Legfőbb követelményként az oktatók személyes és következetes példamutatását és igazságszeretetét írták elő. Ebben a vonatkozásban az iskola nagy súlyt helyezett a diákok tiszta és egyszerű öltözékére: a rendetlen, hiányos és koszos öltözködést éppen úgy elítélte, mint az üres, csupán a divatnak hódoló és kevélykedő ruházatot. Az iskola diákjai közül a tógátusoknak volt leggyakoribb kapcsolata a külvilággal. Ezért mindenekelőtt az ők öltözködésüket szabályozták. A századok folyamán a követelmények nem sokat változtak. A külső öltözet nem lehetett hivalkodó, ezért az alapszín a fekete, a fehér vagy a szürke volt. Az egyes részletek kérdésében, a polgáriasuk nézeteket valló Hari, 1802-ben az iskolaszékkel elfogadtatta, hogy „.. .a kalapok viselésére nézve a megtett rendelkezésekhez ragaszkodván, hogy kerek kalapok illendő viselete nem tsak megengedődik, hanem jobb szemmel is nézetik.” A konzervatívabb Tiszántúk Egyházkerület előírásait figyelembevevő 1846-os patronátusi határozat már részben visszatért a régi előírásokhoz: az ifjak „.. .a fekete hosszútettejű kalapot, fekete vagy fehér nyakravalót, fekete mellényt és nadrágot és sötét színű köpenyeget, a felsőbb évesek pedig hivatalos foglalkozásaikban fekete Zrínyi dolmányt tartoznak viselni.” A viselkedést 39
