Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Visszhang (.Zsinati Tanácsnak) Főtiszteletű Zsinati Tanács! Március 27-én meghallgattuk - mi a magyar nép - faluban, városban, tanyákon és szétszórtságban az Üzenetet. Tisztesség adassák a lelkipásztoroknak — mindegyikőjük azt olvasta fel és úgy olvasta, hogy azt valahogyan elbírták hordozni. Szeretnek minket a pásztoraink és ismernek jól. Megértettük az Üzenetet. S annak nyomán visszhang támadt. A magyar néplélek mélységesen hadd ekhózza most Önök felé az igazságot! Nem engedetlenségből írjuk ezt a visszhangot. A hazugságok sátáni világában megpróbáljuk - emberi tekintetektől nem félve - megszólaltatni azt, amire ezen a tízesztendős évfordulón igazán emlékezünk. Szenvedélyesen szeretjük az igazságot - hallgassa most meg a Ftű Zsinati Tanács a néplélek igazság-visszhangját! Ha tartalmában nem is, de formájában követjük az Önök Üzenetét. így: A magyar református nép megrendültén emlékezik 1945. április 4-ére. Arra a napra, amikor hazánk földjén véget ért a második világháború! Ezzel a nappal Magyarország teljes egészében a vörös hadsereg és a bolsevista imperializmus uralma alá került. Lezárult egy korszak, ezer esztendő történelme, amelyben hazánk a Nyugathoz tartozott. Ettől a naptól kezdve legördült a vasfüggöny nyugati határainkon és mindenestől Kelet karmaiba jutottunk. Új korszak, véres, könnyes, nehézségekkel és fájdalmakkal megterhelt korszak küszöbét léptük át... Ünnepélyesen megváltjuk azt a hívő meggyőződésünket, hogy az örökkévaló Isten a mi Urunk Jézus Krisztusban a történelem Ura is. Ezért mindenekelőtt az Ö színe előtt borulunk le s Néki adunk hálát, hogy véres háború és azt követő verítékes, könnyes tíz esztendő alatt irgalmával megtartott - ha a nemzethalál peremén jár is magyar nemzetünk... Ezt a hálaadásunkat fájdalmas emlékezések kísérik. Megilletődött szívvel gondolunk azokra, akik tíz- és százezerszámra véreztek el népünk fiaiból, országnak földjétől távoli harcmezőkön. Megszaggatjuk ruhánkat a gyász és a fájdalom miatt, amikor rágondolunk azokra a tíz- és százezrekre, akik távoli idegen fogolytáborokban sínylődnek, immáron tíz esztendeje. Rágondolunk a polgári elhurcoltakra, akiknek fehér csontja ott világít a végtelen orosz pusztákon, az északi Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, hadi75
