Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)

„Péntekhegyi levelek”

szélkakas áll. Ők mindig jók. Tapsot is aratnak minden megszólalásukkal. Esetleg: érdemrendet, vagy Mercedes gépkocsit, tengerparti üdülést és útle­velet a vasfüggönyön túlra. - Gondoltuk - mi a református közvélemény -, hogy most is ők jönnek majd. És elmondják azt, amit éppen a hatalom birtokosai várnak tőlük és amit már ország-világ, oly igen megunva ismer. Ámde most változott a szín. Püspök úr állt a mikrofon elé. Valószí­nűleg nagy belső csaták előzték meg ezt a megbízatást. Sokan mások, akik szeretnének az első vonalban „küzdeni a békéért”, nem adták volna a fél világért, ha azon a „szószéken” megszólalhattak volna. Uram Isten! - hány béke-szónoklat maradt a belső zsebekben! És micsoda szónoklatok! Ha ezek elhangzottak volna, szegény Béke, szégyenében elfutott volna a gyűlés színhelyéről. Avagy menten kiszenvedett volna! E békeszónoklati remekek azonban elvetélésre ítéltettek az egyházkormányzat által. Készítőik csupán a taps, az ütemes taps, az éljenzés, a felállás és dobogás művészetét gyako­rolhatták. Mert odaállt a mikrofon elé Püspök úr. Mi címen? Kinek a megbízásából? Érezte Püspök úr is, hogy legelő­ször ezt a kérdést kell tisztázni. Ott mindenki valakinek a megbízásából szólalt meg. Csak úgy a maga szakállára nem lehetett ott elszavalni még oly koszorús költő versét sem, mint amilyen Zelk Zoltán. Aki oda kiállt Püs­pök úr, annak tábort, nagy sereget kellett maga mögött éreznie. Püspök úr is belekapaszkodott hát egy nemlétező seregnek a kezébe! Tessék csak visz­­szaemlékezni: „Egyházam megbízásából és képviseletében állok itt...” kez­dődött a felszólalás. Püspök úr! - tegye a kezét a szívére: ott érezte igazán maga mögött a magyar református egyházat? Ugye nem! A magyar református egyház - minden elesettsége dacára - sem adott Püspök úrnak megbízást arra, hogy a kommunista egybesereglésen felszó­laljon! Nem a magyar református lelkipásztori kartól nyerte a megbízást e békegyűlési megszólalásra. És nem a magyar református presbitériumok küldték Önt oda Püspök úr! Legkevésbé a magyar református nép, a falusi vagy a városi református nép. Ilyen küldetést mi nem ismerünk. Tiltakozni is fognak mindig, valahányszor megkísérli bárki is az Egyház népe nevében a megszólalást ilyen „katedrán”. Hát akkor ki küldte oda mégis Püspök urat? Lássunk egyszer már tisztán ebben a kérdésben. Még akkor is, ha fáj erről beszélni. És kényel­metlen ez a Püspök úr számára. Az ún. egyházkormányzat küldte oda Püspök úr! A kicsiny zárt tár­saság, amely testestől-lelkestől felajánlotta önmagát a kommunista állam­nak. Lehetne ezt talán szebben is körülírni, magyarázgatni, theologiailag 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom