Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Bittó Zoltán, Munkács, Beregi em

Bittó Zoltán Munkács, Beregi em. Születtem: 1914. dec. 26-án, Nagyváradon. Szüleimmel együtt 1920- ban a közbejött oláh megszállás miatt, a csonkaország, területén maradt, szintiszta református Körösnagyharsányba költöztem. (Bihar m.) Ahol 6 évig jártam elemi iskolába. Tizenkét éves koromban, tanitóm és lelkipásztorom ösz­tönzésére, az ezidőtájt megnyilt szeghalmi, református Péter András gimná­ziumba Írattak be szüleim. Szegénységem folytán csak az első' gimnáziumi év elvégzése látszott biztosítottnak. Isten azonban megmutatta gondviselőjóságát. Már második gimnazista koromtól kezdve, középiskolai tanulmányaimon ke­resztül, jó tanulásom folytán részese lehettem a Belügyminiszter hadigondo­zási segélyének, amelyet édesapám rokkantsága révén kaptam. Ez az évi 450 P. csaknem elégségesnek bizonyult internátusi költségeim fedezésére. Gimnáziu­mi tanulmányom 1935-ben fejeződött be. Érettségi vizsgát kitüntetéssel tettem le. Ugyanez év szeptemberében a debreceni m.kir. Tisza István tudományegye­tem hittudományi fakultására nyertem felvételt. Mint teológus a Kollégiumban laktam és étkeztem négy éven keresztül. Egyetemi alapvizsgámat, első- és má­sodik lelkészképesitő vizsgámat jeles eredménnyel tettem le, az 1937, ill. 1939 és 1941 években. Harmadéves teológus koromban a Horthy ösztöndíj nyertese let­tem, negyedéves koromban pedig társszerzővel (Oláh Zsigmond), a M.A.N.SZ. által az ország főiskolái számára kiirt kisebbségi pályázat első helyezettje: „Az erdélyi reformátuság helyzete” cimü tanulmánnyal. Külföldi tanulmányútra, mint ösztöndíjas Északamerikába szándékoztam menni. Terveim keresztülvi­telében a háború megakadályozott. 1939. nov. 1-1941. aug. 31-ig Hajdúnánáson voltam s.lelkész. 1941 szept. 18 — 1941 nov. 15-ig Körösladányban szolgáltam. Azután Munkácsra nyertem át­helyezést, ahol jelenleg s.lelkészi minőségben működöm. Itteni gyakorlati és elméleti munkám jelentős eredménye lett az, hogy 1942. jun. 10-én a középis­kolai vallástanári képesítést jó eredménnyel, Kolozsváron megszereztem. Mind a mai napig nőtlen vagyok. 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom