Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em

kénytelenek voltunk igénybe venni a Janáék szives vendéglátását. A feleségemnek is eszébejutott: „a rózsapatakhoz kevés a hit és kevés a remény, na de csak a szeretet maradjon meg és mégis jó lesz minden.” A kedves vezérigéje ugyanis az I. Kor. 13. rész volt. A szeretetet pedig megőrizte Isten, itt már tudtunk együtt egy célért, egy akarattal imádkozni és dolgozni. Még álmodni sem tudtam olyan boldogságról, amilyet itt, minden anyagi nehézség között Isten adott. Bennünk és körülöttünk minden Isten nagy szerelmét visszhangozta. Az erdő olyan volt nekünk, mint a templom, amely a mienk. Ez nem a Zselénszki grófé, mondogattuk, itt nekünk süt a nap, nekünk dalol a madár. Ozondus levegője a mi szivünké, hogy legyen egészséges és erős. Kell-e nekünk több szeretet, mint amivel Isten kegyelme körülvesz itt. Pedig volt elég bajunk. A fiatalság különösen nagyon züllött és tiszteletlen volt —, a papnak egy szemernyi tekintélye sem volt előttük. Ha este végigmentünk a falun, itt is ott is láttuk, hogy a fiatalok egymást pirulás nélkül, szemérmetlenül fogdosták. Amikor megszólitottam egy legényt: édes fiam a papodnak és papnédnak nem tudsz köszönni? Félválról csapta vissza: köszönjön maga, mi tartjuk. Tehát köszöntünk, mindenkinek, jó előre, messziről, hogy meg ne tudjon előzni és ne szégyenkezzünk. Nem tudtuk elitélni a züllöttséget és más bűnüket sem, hiszen még tele volt a levegő annak az élénk emlékével, hogy fiatal és könnyelmű pap elődöm orgiákat rendezett és rosszhirű házzá tette a papi házat. Kitől tanulhatott volna hát ez a fiatalság?! De imádkozni annál többet tudtunk értük. Alig melegedtünk meg, máris csináltunk vasárnapi-iskolát, bibliaköröket, külön az ifjúságnak, külön a felnőtteknek. A gyermekeket és lányokat a feleségem vezette. Nehány kivált, komolyabban gondolkozó fiatalemberrel én foglalkoztam. Minden héten rendeztünk vallásosestélyt, a tanitóval énekkart létesítettünk és hűségesen látogattuk a családokat.. A templom hetenként megtelt és a vadság is csappant. Az evangelizációnak csakhamar kézzelfogható jelei mutatkoztak. Kezdett tisztább, egészségesebb erkölcsi felfogás kialakulni. Ezzel párhuzamosan mindennel elhalmoztak. Hoztak csirkét, tejet, tejfelt, vászonnemüeket, napraforgóolajat, lisztet, kukoricát. Az ajándékozók arcán ott sugárzott a hála, a Krisztusért. A szektavezetők, akik Patakra is kiterjesztették csápjaikat, elmaradoztak. 1921 szeptember 19-én imádságos és szerelmes életünknek drága gyümölcsét is megadta Isten.. Megszületett a mi kis Mária-Beánk. Szegény feleségem azonban gyermekágyi lázt kapott, jóllehet a beregszászi kórház szülészeti osztályán várta be a nagy eseményt. Aggodalmas, nehéz napok következtek reánk. Feleségem majdnem két hónapig a kórházban feküdt. A szülészné fürdetés közben a kislányunkat inficiálta és őt is meg kellett oprálni. Egyik ágyban a hosszan hal-29