Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em

dokió feleség, másik ágyban a haldokló gyermek feküdt. De Isten akkor is küldött vigaszt és segitséget. Amikor én a betegápolásban kimerültem, dr. Füzesséry Gézáné váltott fel, akit a Krisztus tett feleségem számára a testvérnél hűségesebb baráttá. Egy szép napon aztán elvonult a félelmetes felhő, eljött a szabaditás és kiderült az ég. A feleségem is, a gyermekem is egészségesen tértek haza Patakra. De megmaradt a nagy kórházi számla és elfogyott a Magyarországról magammal hozott kis pénzem is. Most már kénytelen voltam megkérdezni a presbitériumot, hogy mivel eddig az egyháztól semmi fizetést nem kaptam még, mi is az én fizetésem tulajdonképen. Az egyik presbiter aztán, akinek most már segédlelkész a fia, bizonyos restelkedéssel, de őszintén kijelentette, hogy semmi, „mi azt hittük, hogy tiszteletes ur fizet nekünk, mert Pestről jött.” Hát az nem lehet, vitattam én, minden lelkésznek dijlevele van, amelyet az esperes köteles bekérni és a megválasztott lelkésznek az állás elfoglalása előtt megküldeni. Ez csak azért nem történt meg, mert Magyarország és Csehszlovákia közt a postai közlekedés még nem volt biztos. A presbiterek azonban mind erősen állitották, hogy ők nem adtak ki dijlevelet. Bementem tehát Nagyszöllösre Biky espereshez felvilágositást kérni. Hát kérem, mondta az öreg, a presbitereknek igazuk van. Több mint 20 éves esperes vagyok, nem történt meg velem soha, de most megtörtént, hogy elfelejettem a dijlevelet megujittatni. Hát most mit cselekedjünk kérdeztem. Tegyen amit akar, válaszolta. Én kiállitom az előde részére kiadott congruás dijlevelet, aztán elégedjék meg vele. De az lehetetlen esperes ur. A búza ára 800 — Korona mázsánként és én egész évben 7—800.- Koronából nem tudok megélni, hiszen állampolgárságom és igy államsegélyem sincs. Hát akkor menjen oda vissza, ahonnen jött, jelentette ki az öreg ingerülten. De nem úgy van kérem, feleseltem, esperes úr jól tudja, hogy itt vagyok több mint egy éve, nem mehetek vissza még ha az könnyű is lenne s feleségem s gyermekem van. Egyházközségi és egyházmegyei határozat, hogy 10 év elteltével a dijleveleket revízió alá kell venni s ha ezt esperes úr elmulasztotta, fegyelmi vétséget követett el annyival inkább, mert nem is értesített arról, hogy a helyijavadalomból kell megélnem és ezért anyagilag és jogilag felelős. Végül is abban állapodtunk meg, hogy a közigazgatási bíróság utján kérem a dijlevelem megállapítását. Nem volt más kiút. 98.000 osztrák magyar Koronámat 9.800 cseh Koronára váltotta be a cseh állam, azt pedig teljesen felemésztette a feleségem és gyermekem betegsége és az 1 évi háztartás. Természetes, hogy a bírói eljárás és az azt megelőző egyházmegyei bizottsági sikertelen tárgyalások az egyháztagok legnagyobb részének lelkében gyülölséget támasztott irántam, annyira, hogy amikor nem volt már egy da-30