Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)
Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em
munizmus a nyomát. A tüzes, gyorsancselekvő cseh kormányzat tendenciózus munkája is fogékony talajra talált a bomlasztásában. Mindjárt bemenetelemkor egyik meglepetés a másik után ért. Megtáviratoztam, hogy pontosan mikor érkezem, az állomáson azonban senki sem várt. Megkérdeztem hát, hol lakik a kurátor. Az állomással szemben volt egy már majdnem betetőzött szalmakazal, oda mutattak: „ott van a kazal tetején”. A szalmakazal alól felköszöntem: adjon Isten jó napot, jó munkát kurátor ur! Adjon isten magának is, fogadta. Hát kedves kurátor ur, kezdtem a beszélgetést: én lennék a feketepataki uj lelkész, megtáviratoztam, hogy jövök. A táviratomat nem kapta meg? Meg biz én, válaszolt, de ebben nagy munkaidőben nincs ideje az embernek pap után járni. Pedig már ha egyszer lelkivezért hivtak maguknak, hát mégis csak úgy illett volna, hogy várják. Na de igy is jó. De nem szállana le arról a kazalról? Hát nem biz én, amig be nem fejeztem, felelte. Megállt egy pillanatra, rátámaszkodott a villára, aztán tempósan, minden szót meggondolva adta ki az utasitást.-: „Hát menjen be a faluba, és mondja meg az egyházfinak, hogy a „kulátor úr” azt parancsolja, hogy kajtson szekereket azonnal, akkorra én is ott leszek, a többit eligazitom.” Aztán rakta tovább a kazlat. Mit volt mit tennem, bementem a faluba, kerestem az egyházfit. Keresés közben éppen a parókia szomszéddal: Jana Andrással találkoztam, aki amikor meghallotta, hogy a ’’kulátor ur” miképpen rendelkezett, megcsóválta a fejét, nagy szivességgel a házába invitált és azután intézkedett, összebivta az ottbonlevő szekereseket, birüladta a szomszédasszonyoknak, hogy megérkeztek az uj papék, s azok ha nem is ünneplő ruhában, azonnal jöttek ki a vonathoz ismerkedni. Estére bent volt a feleségem is, meg a bútor is. A parókián másik meglepetés ért. Nem volt semmi sem kitakaritva. Úgy volt minden, ahogy az elődöm hagyta. Papiros, piszok, szalma, pókháló, szerteszét. A falakban olyan patkánylukak voltak, hogy átmászhatott rajta a macska. Eszembe jutott, hogy azzal biztattam a feleségemet mielőtt elvettem: „Feketepatakra megyek, de ha Te is velem jössz, rózsapatak lesz belőle”, és befelé szomorkodva gondoltam rá, ebből ugyan nem lesz soha rózsapatak. Jana szomszédék felajánlották, menjünk át hozzájuk és maradjunk náluk, amig rendbehozzák a házat, de amikor megtudtuk, hogy i szobában 8-an alusznak, mégis jobbnak tartottuk, hogy meghúzzuk magunkat a parókiának egy kis szobájában. Fáradtak voltunk, hamar elnyomott az álom. Reggel, amikor öltözködni akartunk, a harisnyánkat nem találtuk sehol. Osszenéztünk. Az ajtó be volt zárva. Mégis ki vihette el. Egy kis terepszemle után az egyik harisnya csücskét a patkánylukból láttuk kikandikálni, a többit jól behúzták a patkányok. Ezután mégis 28
