Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em

oláh prefektusok fognak parancsolni?!”: elröpült mögöttem 14 verőfényes év és most jöttek a fellegek.

Hegyközpályival megváltozott és mintha vele együtt „Malus homo”-vá vált volna az egész világ. Hirtelen itt is sikerült egy uj parókiát épittetnem, de egyebet semmit sem tudtam csinálni. Ennek a népnek a férfi tagjai halálosan megvoltak keményedve. Az egyházhoz ragaszkodtak, de Krisztust és az Ő evangéliumát semmiképen sem szivlelték. A nők közt megindított bibliaköri mozgalmat bolykotálták, a vallásosestélyeket nem egyszer durván megzavarták, sőt még a gyermekeknek sem kellet a vasárnapi iskola. Követelték, hogy ne könyvnélkül imádkozzam a templomban, mert az nem érvényes. Ha nincs rá pénzem ők megveszik a Révész imakönyvét, ahhoz vannak hozzászokva, az a jó. Aztán amikor megvettem az imakönyvet azt követelték tovább, hogy kérjem el az özvegy papnétól a több mint negyven évig Pályiban szolgált néhai öreg pap prédikációit, amelyeket ők már majdnem könyvnélkül tudtak és azokat mondjam el ismét nekik. A katona sor alatt levő katonaköteles ifjúság különösen meg volt szélesedve, mintha vesztét érezte volna. A bolsevizmusról akkor még nem is hallottunk, de ott máris egészen bolsevista levegő volt. Nagy türelemmel, szeretettel mindent megpróbáltam, hogy egyenesbe hozzam a lelki útjukat.

Kezdett is a nők közt a keresztény közösségnek egy halvány magva kialakulni, de ezt is elseperte a világháború szele. Soha sehol annyi lelkimegrázkódtatás nem ért, mint Hegyközpályiban. Ehhez járultak az otthonomban előállott fokozottabb egyenetlenkedések is. Az állandó izgalmaknak betege lettem, és végre is, hogy távozhassam onnen, kértem a nyugdíjaztatásomat.

1916 X. i-től kezdődőleg az Országos Végrehajtó Bizottság nyugdíjazott. Karcagra költöztem, mert édesanyám, nővérem, és egyik bátyám már jóval elébb ott telepedett le. Karcagon vártam a halált. A csendességben azonban egészségem gyorsan helyreállt — és mert szakadatlan munkához voltam szokva, semmiképen sem bírtam a tétlenséget. Örömmel fogadtam el tehát Biberauer Richárd dikonissza lelkész meghívását, aki kért, hogy a háborús nehéz idők alatt menjek fel Budapestre a Bethesdába segíteni neki. így lettem mint nyugalmazott lelkész a Bethesda dikonissza korház és a Filadelfia diakonissza szövetség gazdasági vezető lelkésze.

A háborús időket és az azt követő kommunizmust itt éltem át 1917 január i-től 1920 szeptember 19-ig. Nem volt könnyű akkor a két intézmény anyagi életét úgy vezetni, hogy egy pillanatra sem akadjon meg, de megkönnyítette az a körülmény, hogy az anyagiakkal való küszködés mellett, naponta, rendszere-25