Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
sint tibi Flaminius Trasimenaque litora testes Per volucres aequum multa monere deum. Flaminius neked és Trasimenus partja tanú rá, hogy jelet a kegyes ég szárnyasok által is ád. (ford. Gál László) Az istenek akaratát a madarak megfigyelésével leginkább két módon vizsgálták. 1. Az augurpapok toga trabeába öltözve, saruban a városban vagy a városon kívül éjszaka, mint leginkább nyugodt és szelektől nem zavart időben összeültek, aztán lituusukkal (azaz egy görbe bottal) az ég egy bizonyos részét kijelölték s elhatárolták, hogy amely madarak ebbe a behatárolt térbe belépnek, azok röptéből, énekéből és mozgásából jussanak előjelhez a jövendőre nézve. Ha bal kéz felől jöttek, ezt szerencsés jelnek tartották, viszont, ha jobb kéz felől, azt szerencsétlennek. 2. Az augurium egy másik fajta madárjóslás volt. Ugyanis a rómaiak, szokás szerint, csirkéket ketrecbe zárva szoktak hordozni a háborúkban, s tőlük vizsgálták meg a dolgok kimenetelét. Ha ettek, az jó előjel volt, ha olyan mohón, hogy a gombóc valamely részecskéje a szájukból kiesve a földet táplálta, az volt a legjobb, s az augur-könyvekbe tripudium solistimumként írták be. Ha azonban a csirkék nem ettek, azt gyászosnak s kedvezőtlennek tartották. Még rosszabbnak, ha azok a ketrecből kiszöktek. Valerius Maximus írja (1. könyv 4. fejezet. 3. ), hogy Publius Claudius az első pun háborúban hajóütközetbe akart bocsátkozni, miután előbb auguriumot tartott. Amikor a csirkék felügyelője azt jelentette, hogy a csibék nem jönnek ki a ketrecből, megparancsolta, hogy dobják ki őket a tengerbe, mondván: Ha enni nem akarnak, igyanak! Az okosabbak előtt ezek a szertartások nevetség és megvetés tárgyainak számítottak. Ránk maradt Attius mondása: Nil credo auguribus qui aures verbis devitant Alienas, suas ut auro locupletent domos. Augurnak nem hiszek, ki más fülébe szór Szólamcsómót, s házát arannyal tölti meg. Extis consulendis (megvizsgálják az állatbeleket) Ezt a haruspexek csinálták, az ara vagy harus szóból nevezték őket így; ez valamikor a feláldozott áldozati állatot jelentette, ők ezeket vizsgálták. Feladatuk az volt, hogy az áldozati állatból a föláldozás előtt, utána pedig a zsigerekből, a lángból, a füstből és más az áldozatbemutatás alkalmából bekövetkezett körülményekből mondják meg a jövendő dolgokat. Bohóckodó mesterség volt ez, s a szegényebbek művelték. Számos példa felsorolásával igyekszik Caecilius bizonyítani, hogy a 93
