Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)

legyen: a pogányok ugyanis síijaikat koszorúkkal díszítették. Propertius III. könyv XVI. elegia /23 sk./

Adferet huc unguenta mihi, sertisque sepulcrum Ornabit custos ad mea busta sedens.

Jószagu, drága kenőcsöt hoz majd, és koszorúval ékíti síromat, és őrzi híven szeretőm.

(ford. Lator László)

És a régi költő a Kocsmárosnéban /30 sk./:

Quid cineri ingrato servas bene olentia ser/ta/

Anne coronato vis lapide ista tegi.

Illatozó koszorút hamvadnak tartogatod tán?

Hálátlan csontod fedje virággal a sír?

(ford. Kurcz Agnes)

Innen van, hogy a keresztények szemére vetett vádpontok között Justinus Martyr az Apologetica 2. könyvében előadja:

pr| Tóig aiToOavouoi xoa? Kai kvkt/ov/ Kai ev Tanais aTei}>avous’ Kai Ouaia? 4>ep€iv Mortuis non inferias non nidores et sepulcris non coronas non sacrificia dare. - A halottaknak nem adnak halotti áldozatot, sem illatokat, és a sírokra sem tesznek sem koszorúkat, sem áldozatokat. A későbbi keresztények azonban elhagyták ezt az egyszerűséget. Prudentius ugyanis a saját korában elterjedt szokásra utalva a X. Cathemerinus hymnusban így beszél a temetésről a végén:

Nos tecta fovebimus ossa Violis et fronde frequenti Titulumque et frigida saxa Liquido spargemus odore.

Csontod kegyelettel övezzük Violát és bőven a lombot Neved és hűvös kövedet Finom illattal beborítjuk.

Pallidi, trepidi sed nostrorum deorum (sápadt, reszketeg népség vagytok, /méltó isteneink...) Teljességgel ezekhez hasonlókat mond el a keresztényekről Lukiánosz a

154