Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
származik sajátosan ez az elnevezés: pompa. Hasonló meggondolásokból mint a látványosságoknál, ezektől a pompáktól is tartózkodtak a keresztények és ezt már gondolatban előre bocsátották a keresztségben is, hogy ellentmondanak az ördögnek és az ő pompáinak, ahogy ezt épp az imént hallottuk Tertullianustól. Convivia publica absque vobis, (nem jelentek meg nyilvános lakomákon) Elsősorban a menyegzőieket érti Caecilius, melyeket, mivel sokáig förtelmes részegeskedéssel és féktelenséggel ünnepeltek a pogányok, a keresztények ezekben nem vehettek részt és nem is akartak. Szépen veri vissza ezt a szemrehányást Tertullianus az Apologeticus-ban: Grande scilicet officium toros in publicum educere, vicatim epulari, civitatem tabernae habitu obolefacere, vinolentum cogere, catervatim cursitare ad iniurias ad impudentias, ad libidinis illecebras. - Ugyan nagy kötelesség, hogy a kereveteket köztérre kivigyük, utcalakomákat tartsunk, a várost kocsma szokása szerint bebüdösítsük, részeggé kényszerítsük, csoportosan futkározzunk a bűnökre, a szégyentelenségekre, a meg nem engedett bűnös szenvedélyekre. Praecerptos cibos et delibatos altaribus potus abhorretis - Azokat az eledeleket a mellyekbol előre az isteneknek szamára kiszakasztatott, es azokat az italokat, a mellyekböl előre az istenek oltarara ki öntetett, meg utallyatok, meg vetitek. A delibo a de praepositióból és a libo-ból van, ez azt jelenti gusto leviter (megkóstolom) és ajkammal épp csak érintem. Ezután pedig elválasztok valamit és valamit elveszek belőle. Innen a delibo, amiből jön a delibatus is, azt jelenti degustare (megkóstolni) decerpere (venni belőle). Cicero Sextius érdekében, az 5. fejezetben: omnes undique flosculos carpam ac delibem. - hogy mindenhonnan minden virágocskát leszakítsak és megkóstoljak. így mondják, hogy delibare de gloria alterius - elcsípni a másik dicsőségéből, azaz elvenni belőle. Itt így van: delibatus est azaz előbb elvett. Ezekkel a szavakkal a régi áldozatbemutatás szertartására utal. Mert ha valaki a pogányok közül valamely ökröt akart az isteneknek feláldozni, miután azt megnyúzta, a bőrét hájba göngyölve és tönkölyliszttel meghintve, együtt nyershúsnyesedékekkel az oltárra kellett tennie és elégetnie. Ezekre az oltárra helyezett húsokra bort kellett öntenie, amelyet a görögök Xetßetv vagy auevSeiv (itallal áldozni vagy loccsantani) névvel illettek. A föláldozott ökör többi része megmaradt a papoknak vagy azoknak, akik az áldozatot bemutatták. Ők pedig ebből, miután odahívták vérrokonaikat, barátaikat és társaikat, örömlakomát csaptak, és az istenek bálványcsamokában vagy templomában a papokkal együtt vidáman lakomáztak. Tanúsítja ezt a rítust Apuleius az Aranyszamár 9. könyvében: In triclinio dominus aedium sacrificalis epulas cum sacerdotibus caenitabat. - Az ebédlőben a 149
