Szabadi István: Nagy atyáinknak is az attyaik szerzették... A Szatmári református egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei, 1808-1809 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 13. (Debrecen, 2006)
Bevezetés
fel, így kerültek ezek a jelentések az egyházkerület levéltárába (a kerületnek 1769 óta már kinevezett levéltárnoka van). A Tiszántúlon végül 1762-ben szabályozták a látogatások rendjét. Ekkor előírták, hogy vizsgálni kell az általános teendőket, a lelkész személyét, a gyülekezet és a lelkész kapcsolatát, az ekklézsia vagyonát, az adományokat, a tanítók személyét, a kurátort, a bábák ügyeire vonatkozó teendőket. A látogatásnak pontosan leírt menete volt. Az esperesnek a látogatás helyére megérkezve "nem másuva, hanem a prédikátor házához " kellett megszállnia. Legelőször a prédikátor személyét kellet megvizsgálni: a vizitációnak istentiszteleti jelleget kellett adni az által is, hogy imádsággal kellett azt kezdeni. Megnézték a prédikátor könyveit (kötelező volt a magyar, latin, görög, héber nyelvű Biblia, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté és kánonos könyv a szertartások rendjével és szövegével - ha valamelyik hiányzott, adtak egyet a lelkésznek, az árát kifizettették; valamint bizonyos nagyságú szakkönyvtár), azok tartalmát cenzúrázni kellett. Ha a lelkész nem volt "felette koros", megvizsgálták görög és héber tudását, ismernie kellett és fel is kellett jegyeznie az egyházközség történetét (a templomfoglalások, üldözések, vallásgyakorlás megszüntetések korában ennek különös jelentősége volt). A templom, úrasztala, szószék, lelkészlakás vizsgálata következik (ugyanakkor már az 1562-es debreceni hitvallás írja, hogy "helytelenül járnak el, akik a látogatásnál csak a galambganéjt s a templom mocskát vizsgálják s az erkölcs s tudomány megvizsgálását elmulasztják"), végül a prédikátor személyes vizsgálatánál az utolsó kérdés a ruházatra vonatkozott (ez a reformáció kezdete óta mindig a kánonok tárgya volt: korunkban például a német ruha viselése csak püspöki engedéllyel volt lehetséges, mert "nem mindenki elég tehetős ahhoz, hogy abban tisztességesen járjon"). Az általunk most publikálásra kerülő jegyzőkönyvekből látható, hogy az egyházközségek látogatása során a megadott szempontok közül elsősorban az ingó és ingatlan vagyon helyzete került feljegyzésre, az is változó részletességgel (a fegyelem akkoriban sem volt mindig jellemző a vizitációs feljegyzések összeállítóira). Közlésre kerülő jegyzőkönyveink nem tartalmaznak adatokat az egyházmegye összes egyházközségéről, csak azok túlnyomó részéről. Hadd álljon itt mégis a történelmi Szatmár református egyházközségeinek sora úgy, ahogy azt Debreceni Ember Pál feljegyezte: Amacz Dányád Angyalos Darab Apáti Darnó Atya Puszta-Daróc Batis Fülpös-Daróc Számos-Becs Dob Bagos Domahida Berend Egri Tiszta-Berek Fülpös Száraz-Berek Gacsály Borzova Garbócz Carasso Fejér-Gyarmat opp. Csaholc Géberjén Császló Nagy-Gécz Csegöld Kis-Gécz Czégény Gyügye Csenger opp. Gyülvész Győrtelek Lázári Hermánszeg Mácsa Hirip Mánd Kis-Hodos Majtis Nagy-Hodos Matocs opp. Homok Méh-telek Hostati (suburbana Mikola Szattmariensis) Nábrád Kak Nagyar Kér K. Namény Kis-Ar Sz. Németi opp. Kis-Kolcs Ombód Nagy-Kolcs Oroszi Komlód Óvári Korogy Ököritó Kocsord Pálfalva Komoró Pátyod 6
